Index – Belföld – Pintér Sándor elmondta, mire lenne nagy szükség Magyarországon

Index – Belföld – Pintér Sándor elmondta, mire lenne nagy szükség Magyarországon

Pintér Sándor a magyar tüdőtranszplantációs program elindításának 10. évfordulója alkalmából tartott eseményen kiemelte, irányításával azt szeretnék elérni, hogy legyenek olyan intézetek Magyarországon, amelyekben egy-egy speciális feladatot hajtanak végre. Ennek első lépése lenne Rényi-Vámos Ferenc, a Mellkassebészeti Klinika igazgatójának irányításával egy közép-európai tüdőtranszplantációs központ létrehozása. Jelezte, hogy ezt a lépésváltást akkor lehet megtenni az egészségügyben, ha…

Részletek
Szokatlan hiba, korábban a Fidesztől megszokott stílusú, módszerű kihasználással

Szokatlan hiba, korábban a Fidesztől megszokott stílusú, módszerű kihasználással

„Ez a kampány azért elég sok meglepetéssel szolgált eddig is” – ezzel kezdett bele csütörtök esti Facebook-bejegyzésébe Török Gábor politológus, aki írásában ezúttal arra reagált, hogy Lázár János, az Építési és Közlekedési Minisztérium vezetője egy videóban leszlovákozta a Tisza egyik jelöltjét, ami után Magyar Péter bocsánatkérésre szólította fel a minisztert. Lázártól a sárvári tévében leadott…

Részletek
Index – Belföld – „Apartmanokba vitte a lányokat” – újabb javítóintézetis fiú vallott Juhász Péter P…

Index – Belföld – „Apartmanokba vitte a lányokat” – újabb javítóintézetis fiú vallott Juhász Péter P…

Juhász Péter egykori politikus legújabb videójában Czener Krisztián volt javítóintézetis fiú nyilatkozott Juhász Péter Pál ügyeiről, valamint arról, hogy milyen információk birtokába jutott élettársa, Zamira Aisah Tiara által. Aisah nekem annyit mondott el erről, hogy ő vette át a pénzt, és hogy ő állt közelebbi kontaktban a lányokkal. Tehát a Juhász Péter Pál próbálta magát…

Részletek
„Sajnálom önt” – a Tisza jelöltje videóban üzent Lázárnak, miután a miniszter leszlovákozta őt

„Sajnálom önt” – a Tisza jelöltje videóban üzent Lázárnak, miután a miniszter leszlovákozta őt

„Tisztelt Lázár János! Azért, mert ön számára idegen hangzású a nevem, éppen olyan magyar vagyok, mint ön, vagy bárki más, aki magyarul álmodik.” – így kezdi videóüzenetét Strompová Viktória, a Tisza Párt országgyűlési képviselőjelöltje. Lázár János hétfőn szlováknak nevezte a Strompová Viktóriát, ami után Magyar Péter nyilvános bocsánatkérésre szólította fel a közlekedési minisztert, most Strompová…

Részletek
Index – Belföld – Vitézy Dávid: Lázár János küldetése, hogy megfojtsa Budapestet

Index – Belföld – Vitézy Dávid: Lázár János küldetése, hogy megfojtsa Budapestet

A műsorban Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom elnöke többek között beszélt a kormány és a főváros viszonyáról, Lázár János munkájáról és politikai szerepéről, a Fidesz és Karácsony Gergely közgyűlési működéséről, valamint a „segélyhitel” és a Gellért fürdő ügyéről is. Minden konfliktus, ami a Tisza és a főpolgármester, illetve köztem és Karácsony között van, oda vezethető…

Részletek
Vitézy Dávid megnézte a rozsdásodó Petőfi hidat, 2026 elején indul a felújítási tender

Vitézy Dávid megnézte a rozsdásodó Petőfi hidat, 2026 elején indul a felújítási tender

Fotó: Vitézy Dávid Facebook-oldala „Tegnap a Közgyűlés megszavazta a módosító javaslatomat, hogy végre bekerüljön a fővárosi költségvetésbe a Petőfi híd felújításának tervezése. Ma pedig már itt is vagyunk a szakbizottság tagjaival, a BKK és a Budapest Közút vezetőivel, hogy megnézzük, pontosan mekkora a baj és mik az elvégzendő feladatok” – posztolta a Facebookon Vitézy Dávid,…

Részletek
Index – Belföld – Hadházy szerint lebukott a kormány, kiderült hány harckocsit adott Magyarország Sz…

Index – Belföld – Hadházy szerint lebukott a kormány, kiderült hány harckocsit adott Magyarország Sz…

„Kipereltük” – írja bejegyzésében Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, aki korábban beperelte a Honvédelmi Minisztériumot (HM) a Szerbiának adott páncélozott harcjárművek miatt. Az ellenzéki politikus szerint „lebukott a hazudós »békepárti« kormány”. Nem 26, hanem 66 (!) BTR harckocsit adtunk Szerbiának, gyakorlatilag ingyen – írja Hadházy.  A képviselő szerint a Honvédelmi Minisztérium el akarta titkolni, hogy…

Részletek
Nem 26, hanem 66 harcjárművet adott el a kormány Szerbiának, Hadházy Ákos szerint ócskavas áron

Nem 26, hanem 66 harcjárművet adott el a kormány Szerbiának, Hadházy Ákos szerint ócskavas áron

Nem 26, hanem 66 gyalogsági harcjárművet adott el a Honvédelmi Minisztérium (HM) Szerbiának 2024 elején, összesen 935 ezer euróért – írja Hadházy Ákos. A független országgyűlési képviselő közérdekű adatigénylést nyújtott be, miután egymásnak ellentmondó hírek jelentek meg a tranzakcióról a magyar és a szerb sajtóban. Az adatokért végül pereskednie kellett, azokat csak most adta ki…

Részletek
Index – Belföld – Hadházy szerint lebukott a kormány, kiderült hány harckocsit adott Magyarország Sz…

Index – Belföld – Hadházy szerint lebukott a kormány, kiderült hány harckocsit adott Magyarország Sz…

„Kipereltük” – írja bejegyzésében Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, aki korábban beperelte a Honvédelmi Minisztériumot (HM) a Szerbiának adott páncélozott harcjárművek miatt. Az ellenzéki politikus szerint „lebukott a hazudós »békepárti« kormány”. Nem 26, hanem 66 (!) BTR harckocsit adtunk Szerbiának, gyakorlatilag ingyen – írja Hadházy.  A képviselő szerint a Honvédelmi Minisztérium, el akarta titkolni, hogy…

Részletek
Gondoltuk, hogy a Fidesz egyszer benyújtja a számlát – a DPK-ban politizáló püspököknek nem mindenki…

Gondoltuk, hogy a Fidesz egyszer benyújtja a számlát – a DPK-ban politizáló püspököknek nem mindenki…

„Egy olyan korban élünk, amikor a béke nem magától értetődő ajándék, hanem közös felelősség tárgya. És könyörgés tárgya. Ma itt együtt különösen is érezzük, mennyire szükség van arra, hogy a szívünket az Isten elé vigyük” – mondta Kövesi Ferenc, a pécsi Szent II. János Pál Plébánia vezetője múlt szombaton a Digitális Polgári Körök mohácsi ülésén,…

Részletek