Index – Belföld – Vádat emeltek a két külföldi ellen, akik kocsival törtek be a Louis Vuitton budape…

Index – Belföld – Vádat emeltek a két külföldi ellen, akik kocsival törtek be a Louis Vuitton budape…

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és börtönbüntetést, valamint kiutasítást indítványoz két külföldi férfi ellen, akik részt vettek egy luxusmárka üzletébe való betörésben – közölte a Fővárosi Főügyészség kedden az MTI-vel. A közlemény szerint az 57 éves montenegrói és az 58 éves horvát férfi, illetve egy harmadik, egyelőre ismeretlen társukkal elhatározták, hogy…

Részletek
Index – Belföld – Nem garantálja a biztonságot a zebra: centiken múlt a baleset Budapest utcáin

Index – Belföld – Nem garantálja a biztonságot a zebra: centiken múlt a baleset Budapest utcáin

Összesen hat olvasói felvételt kapott gyalogátkelőhelyen történt incidensekről a Budapesti Autósok Közössége. A portál megemlíti, hogy „gyalogátkelőn átsétálni sajnos nem rutin, hanem küzdelem” – legalábbis a videójuk alapján. Úgy vélik, a rendőrség díjazni fogja az alábbi manővereket. Az első eset a 20. kerületben, az Ady Endre téren történt, 2025. november 10-én, és egy menetrend szerinti autóbuszon…

Részletek
Megszólalt a szombat esti rendőrségi üldözéses baleset egyik túlélője

Megszólalt a szombat esti rendőrségi üldözéses baleset egyik túlélője

Megszólaltatta az RTL a szombat éjjeli halálos baleset egyik túlélőjét: a 18 éves fiú a Híradó riporterének azt mondta, miután unokatestvére kirepült az autóból, odarohant hozzá, de a rendőrök megbilincselték. A rendőrség szerint biztonsági okokból volt szükség az intézkedésre. A szombat éjszakai baleset az M3-as autópálya kivezető szakaszán történt: az azóta közzétett videókon az látszik,…

Részletek
Index – Belföld – Kérdőre vonták Menczer Tamást, miután Szabó Tímea büntetéséről szavaztak

Index – Belföld – Kérdőre vonták Menczer Tamást, miután Szabó Tímea büntetéséről szavaztak

Menczer Tamással, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatójával beszélt a parlamentben Orosz Bernadett és Szabó Tímea országgyűlési képviselő. A beszélgetésre azután került sor, hogy az Országgyűlés Szabó Tímea tiszteletdíjának csökkentéséről döntött. A Párbeszéd képviselője a nők elleni erőszakról szóló bizottsági vitán, előzetes kérés nélkül felmutatta az Orosz Bernadettről készült fotókat. Orosz azzal szembesítette a kormánypárti politikust, hogy…

Részletek
Magyar Péter fórumán arról beszélt egy fiatal, hogy a Tisza listája miatt rúgták ki a KKM-ből, a min…

Magyar Péter fórumán arról beszélt egy fiatal, hogy a Tisza listája miatt rúgták ki a KKM-ből, a min…

Egy 22 éves kiskunhalasi férfi azt állította Magyar Péter országjárásának jánoshalmai fórumán, hogy azért rúgták ki a Külgazdasági és Külügyminisztériumból (KKM), mert rajta volt a kiszivárgott tiszás listán. A fiatal férfi, Dániel a fórumon arról beszélt, tavaly ősz óta dolgozott gyakornokként a minisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkárságán. A férfi azt állítja, hogy október 17-én behívatta…

Részletek
Index – Belföld – Korábban magyarul is tanuló Oroszország-szakértő érkezik a budapesti amerikai nagy…

Index – Belföld – Korábban magyarul is tanuló Oroszország-szakértő érkezik a budapesti amerikai nagy…

Magyar nyelvet is tanult Oroszország-szakértő váltja az amerikai nagykövetségen Robert Palladinot, aki március 7-től vezette ügyvivőként a budapesti amerikai nagykövetséget. Robert Palladino március 7-én vette át ideiglenes jelleggel a budapesti amerikai nagykövetség vezetését. A diplomatát a januárban nevezték ki. Palladino a Joe Biden által kinevezett David Pressman lemondását követően került a diplomáciai képviselet élére A Szabad Európa értesülése szerint…

Részletek
Akár három hónapra is bezárathatják azokat a helyeket, ahol drogot találnak

Akár három hónapra is bezárathatják azokat a helyeket, ahol drogot találnak

Kedd este megjelent egy kormányrendelet a Magyar Közlönyben, amelynek célja a kábítószer és az illegális tudatmódosító szerek „használatának, terjesztésének és népszerűsítésének teljes felszámolása”. A rendelet alapján a rendőrség a büntetőeljárás befejezéséig, legfeljebb három hónapra ideiglenesen bezárathatja azokat a helyeket, amelyek területén a kábítószer-kereskedelmet, a kábítószer készítésének elősegítését, tudatmódosító anyaggal visszaélést vagy teljesítményfokozó szerrel visszaélést követtek…

Részletek
Index – Belföld – Januárban tárgyal a kormány a szolidaritási hozzájárulásról az önkormányzatokkal, …

Index – Belföld – Januárban tárgyal a kormány a szolidaritási hozzájárulásról az önkormányzatokkal, …

A kormányzat januárban megkezdi a tárgyalásokat az önkormányzatokkal a szolidaritási hozzájárulás rendszerének jövőbeni reformja keretében, ám a választások előtt nem látják reálisnak a változtatást – mondta a hirado.hu-n kedden megjelent interjújában a közigazgatási és területfejlesztési miniszter, melyet az MTI idézett. Navracsics Tibor közölte, a tárgyalásra Karácsony Gergely főpolgármester is meghívást kap. Úgy értékelt, a főváros…

Részletek
Diplomata, korábbi országgyűlési alkalmazott, egykori kisgazda és több polgármester is benevezett a …

Diplomata, korábbi országgyűlési alkalmazott, egykori kisgazda és több polgármester is benevezett a …

Hétfő este kiderült, hogy a 106 egyéni választókerületben kikből lehetnek majd a Tisza Párt jelöltjei a 2026-os választáson. A több mint 300 képviselőjelölt-jelölt többsége egyszerű civilből lépne elő képviselővé, a buszsofőrtől az orvoson át a kőművesig rengeteg szakma képviselője próbálkozik. Akad viszont köztük néhány tucat jelölt, akik nem teljesen a nulláról indulnak, kicsit már ismerős…

Részletek
Index – Belföld – Kiderültek a részletek a meztelenül sétáló debreceni családról: az ördögöt akarták…

Index – Belföld – Kiderültek a részletek a meztelenül sétáló debreceni családról: az ördögöt akarták…

Ördögűző szöveget kántáltak a szülők Debrecenben, miközben meztelenül siettek kézenfogva kislányukkal Debrecen utcáin szombaton. Az RTl Híradó birtokába újabb felvételek kerültek a megrázó esetről, amiről az Index is beszámolt. Űzd ki magadból! Távozz tőlem sátán! – ez hallatszik a videón, melyen az anyaszült meztelen anya és apa siet gyermekükkel egy debreceni utcán. A szülők azt…

Részletek