Index – Belföld – Megszólalt Orbán Viktor korábbi focista ellenfele, aztán a miniszterelnök közeli m…

Index – Belföld – Megszólalt Orbán Viktor korábbi focista ellenfele, aztán a miniszterelnök közeli m…

Szombaton Győrben jártunk, az Olimpiai Sportpark Multicsarnokánál. Itt tartották a Digitális Polgári Körök országjárásának első állomását. Emberek több száz méteres sorban várakoztak, hogy meghallgathassák Orbán Viktort, az újságírók pedig folyamatosan kérdezgették őket.  Október 25-én írta azt a miniszterelnök, hogy „október 23-án nemcsak Budapest utcáin, de az online térben is a béke hangja volt a legerősebb”. A…

Részletek
Jövőre nem a Fidesszel rendszeresen együttszavazó Ritter Imre vezeti a német nemzetiségi listát

Jövőre nem a Fidesszel rendszeresen együttszavazó Ritter Imre vezeti a német nemzetiségi listát

A közgyűlés döntése értelmében a lista élére Gallai Gergely nemzetiségpolitikai szakértő kerül – közölte Facebook-oldalán a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata. Ez azt jelenti, hogy jövőre már nem a 8 éve teljes jogú képviselőként a parlament ülő Ritter Imre indul német nemzetiségi lista élén. A választási törvény 2013-as kiegészítése alapján, a kedvezményes kvótával parlamentbe jutható kisebbségek…

Részletek
Index – Belföld – Magyar Péter: Ha lehet kérdezni Orbán Viktortól, akkor miért nem áll ki vitázni 20…

Index – Belföld – Magyar Péter: Ha lehet kérdezni Orbán Viktortól, akkor miért nem áll ki vitázni 20…

Cikkünk folyamatosan frissül… A Tisza Párt eseménye 2 óra után kezdődött a Bécsi kapu téren. A megszólalók sorát Ruszin-Szendi Romulusz nyitotta meg, aki úgy vélte, ma már ők vannak többen és jövőre így elérhetik, hogy egy másik Magyarország jöjjön el. A Tisza párt honvédelmi szakértője  a DPK rendezvénye kapcsán megjegyezte, „ma nincs értelme háborúellenes gyűlésnek Magyarországon”: szerinte…

Részletek
Ruszin-Szendi Romulusz szerint ma nincs értelme háborúellenes gyűlésnek Magyarországon

Ruszin-Szendi Romulusz szerint ma nincs értelme háborúellenes gyűlésnek Magyarországon

Fotó: Bődey János / Telex Az összefogás a kezdet, az együttmaradás a fejlődés, a közös munka a siker – mondta Henry Fordot idézve Ruszin-Szendi Romulusz, a Tisza Párt honvédelmi szakértője Győrben. Magyar Péter volt az összefogás kezdete, ő volt a szikra, ha tetszik, ha nem, mondta. Szerinte megmutatta a tiszás közösség, hogy az együttmarad fejlődés,…

Részletek
Index – Belföld – Elvesztek a ködben a balatoni horgászok, ki kellett menteni őket

Index – Belföld – Elvesztek a ködben a balatoni horgászok, ki kellett menteni őket

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata és ÖTE (VMSZ) arról számolt be közösségi oldalán, hogy ma éjjel riasztást kaptak két horgásztól, akik Balatonvilágosról indultak csónakkal, ám a hirtelen leszálló, rendkívül sűrű tejködben elveszítették a part irányát. Bár a szabályok szerint 22 óra után már nem lehet horgászat céljából a vízen tartózkodni, a férfiak időben elindultak kifelé –…

Részletek
Szijjártó az egész bolygót elpusztító atomháborúról és Tamarákról beszélt a háborúellenes gyűlésen

Szijjártó az egész bolygót elpusztító atomháborúról és Tamarákról beszélt a háborúellenes gyűlésen

„Vajon a kiskakas hogy érte volna el a rezsicsökkentés megvédését? A nemzetközi politika az a komoly emberek terepe, ott nem Facebook-bejegyzésekkel lehet elérni” . mondta Szijjártó Péter külügyminiszter a Digitális Polgári Körök háborúellenesnek nevezett gyűlésén Győrben. Szijjártó felidézte, milyen sok minden köti Győrhöz, ahol a politikai karrierjét kezdte, és azt is elárulta, mindig az volt…

Részletek
Index – Belföld – Nagy változásokra készül a MÁV: december közepén érkezik az új vasúti menetrend

Index – Belföld – Nagy változásokra készül a MÁV: december közepén érkezik az új vasúti menetrend

A december 14-től érvényes új vasúti menetrend több fontos változást is hoz a belföldi és nemzetközi forgalomban, az utasok többségének azonban a téli-tavaszi menetrend életbe lépését követően sem kell majd új indulási és érkezési időket megtanulnia, megmaradnak az elmúlt években kialakult és bevált járatok, egyes vonalakon pedig tovább bővülhetnek az elérhető szolgáltatások – közölte a MÁV…

Részletek
Két horgász eltévedt a balatoni tejködben, vízimentőknek kellett kimentenie őket

Két horgász eltévedt a balatoni tejködben, vízimentőknek kellett kimentenie őket

„Riasztást kaptunk ma éjszaka két horgásztól, akik Balatonvilágosról indultak el egy csónakban, de később nem tudtak kievezni a partra” – számolt be Facebook-oldalán a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata és ÖTE. A horgászok a vastag tejköd miatt tévedtek el a Balatonon. A vízimentők azt írják, hogy először telefonon próbáltak instrukciókkal segíteni nekik, de továbbra sem találták a…

Részletek
Index – Belföld – Török Gábor szerint nem ezek a Tisza Párt legfényesebb napjai

Index – Belföld – Török Gábor szerint nem ezek a Tisza Párt legfényesebb napjai

Kritikus szakaszához érkezett a választási kampány, különösen a Tisza Párt számára, de a Fidesz is fontos pillanatként értékeli az eseményeket, ahol látszik, hogy akár átrendeződések is történhetnek a szavazótáborokban – mondta Török Gábor a Törökülés című műsorban. A politológus szerint a Tisza Párt mostani ügymenete inkább a négy évvel ezelőtti ellenzéki tevékenységre hasonlít, mint az…

Részletek
Reagált a győri rendőrség Magyar Péter gyűlésének bekamerázására

Reagált a győri rendőrség Magyar Péter gyűlésének bekamerázására

Kamerák Magyar Péter győri rendezvényének helyszínén – Fotó: Cséfalvay Attila / Telex Magyar Péter szombaton Győrben, a Bécsi kapu téren tart beszédet az Út a győzelembe elnevezésű országjárásának részeként. A gyűlés helyszínét valakik már az előző nap alaposan bekamerázták. Megkérdeztük a győri rendőrkapitányságot, hogy ők helyezték ki a kamerákat a téren, és amennyiben igen, milyen…

Részletek