A város egyetlen független körzetén vezet át, a Fidesz ezért a végsőkig halogatta a győrszentiváni ú…

A város egyetlen független körzetén vezet át, a Fidesz ezért a végsőkig halogatta a győrszentiváni ú…

Évek óta siralmas állapotban van Győr egyik legrosszabb útja, az M19-es autóút győrszentiváni felhajtója. Az aszfaltot embernagyságú kátyúk tarkítják, a közlekedés balesetveszélyes, a helyiek harminc éve várják a felújítást. Most végre volna rá a pénz, elő is készítették a felújítást, de a politikai érdekek ezúttal sem könnyítették meg a munka elkezdését. Pedig ha idén nem…

Részletek
Index – Belföld – Orbán Viktor szerint csak egyszer, 2021-ben vezetett az ellenzék

Index – Belföld – Orbán Viktor szerint csak egyszer, 2021-ben vezetett az ellenzék

A Hetek arról kérdezte Orbán Viktort a Washingtonba tartó gépen, hogy tud-e olyan belső felmérésről, amely a Tisza Párt előnyét mutatja. Orbán Viktor szerint 2006–2007 óta csupán egyetlen olyan esetről tud, amikor vezetett volna az ellenzék, ez pedig 2021-ben volt, akkor „egy hangyányival” a Fidesz előtt voltak az ellenzéki erők. Orbán Viktor november 7-én találkozott…

Részletek
Index – Belföld – Új párt indulhat a választáson, Magyar Péter és a Momentum rögtön nekiesett a kezd…

Index – Belföld – Új párt indulhat a választáson, Magyar Péter és a Momentum rögtön nekiesett a kezd…

Barabás Richárd hétfőn bejelentette, ha elegen támogatják, akkor egy új alakulat indul el a választásokon, „a szabad, európai, urbánus és progresszív” emberek hangjaként. Barabás Richárd egyébként jelenleg sem párt nélkül politizál, a Párbeszéd társelnöki pozícióját tölti be. A megfogalmazás alapján viszont nem a Párbeszédről szólt a délelőtti videója, amelyről itt írtunk bővebben, és amelyben kijelentette: „A…

Részletek
Index – Belföld – Mégsem lesz gyorsabb és átláthatóbb az öröklési jog folyamata

Index – Belföld – Mégsem lesz gyorsabb és átláthatóbb az öröklési jog folyamata

Az eredeti hír forrása a Sonline, Somogy vármegye hírportálja volt, amely október 21-i, Újra változnak az öröklési szabályok – azonnal el lehet adni az ingatlant a haláleset után című cikkében – az Igazságügyi Minisztérium tájékoztatására hivatkozva – közölte, hogy 2026 elejétől: ingatlanöröklés esetén az örökösöknek nem kell külön kérvényezniük a tulajdonjog bejegyzését a földhivatalnál, könnyebbé válik a…

Részletek
Index – Belföld – Tömeges megbetegedések Veresegyházon: több diák küzd erős hányással és hasmenéssel

Index – Belföld – Tömeges megbetegedések Veresegyházon: több diák küzd erős hányással és hasmenéssel

„Az elmúlt hétvégén számos jelzés érkezett önkormányzatunkhoz, hogy iskoláinkban tömeges megbetegedések jelentkeztek, amelyek erős hányással és hasmenéssel járnak, többen szorulnak orvosi, illetve kórházi ellátásra” – írta a közösségi oldalán Veresegyház önkormányzata. Azt is kiemelték, hogy nem az iskolákban felszolgált étel okozta a problémát, ennek csak a lehetősége merült fel. A múlt pénteki ebédért felelős vállalat…

Részletek
Valószínűleg az egész egy blöff

Valószínűleg az egész egy blöff

„Valószínűleg az egész egy blöff, a médiának szóló, gazdaságilag nehezen értelmezhető nagy bejelentés, ami mögött ha lesz valami, akkor majd a szakértőkkel kezdenek róla tárgyalni” – értékelte a washingtoni találkozó után Orbán Viktor által belengetett amerikai pénzügyi védőpajzsot Bod Péter Ákos korábbi jegybankelnök, közgazdász, politikus, egyetemi tanár az Egyenes Beszéd hétfő esti adásában. Bod szerint…

Részletek
Index – Belföld – A DK további hét ponttal bővítené a Magyar Péter által javasolt etikai kódexet

Index – Belföld – A DK további hét ponttal bővítené a Magyar Péter által javasolt etikai kódexet

Dobrev Klára, a DK elnöke a közösségi oldalán megjelent posztjában Molnár Csaba alelnök levelét közölte, miszerint köszönettel veszi a többpárti választási kódex létrehozására tett javaslatot. Kifejti továbbá, hogy a DK támogatja a kezdeményezést, valamint jó iránynak tartják mindezt. A Magyar Péter által javasolt pontokat kivétel nélkül támogatják, de nem tartják elegendőnek, ezért ezekkel a további hét…

Részletek
Jogszerűtlenül mondta fel a velencei önkormányzat a strandot elkerítő cég szerződését

Jogszerűtlenül mondta fel a velencei önkormányzat a strandot elkerítő cég szerződését

A Győri Ítélőtábla október 22-i döntése alapján 25 millió forint perköltséget kell fizetnie Velence Város Önkormányzatának a Velence Korzót üzemeltető cégnek. A város 2021 májusában azonnali hatállyal felmondta a strand menti Korzó üzemeltetőjének szerződését. A GOMI Kft.-nek hosszas vitája volt az önkormányzattal, különösen azután, hogy a cég a szabadstrand köré kerítést húzott, mondván így tudja…

Részletek
Index – Belföld – A Velence Korzót üzemeltető cég jogerősen pert nyert a város önkormányzata ellen

Index – Belföld – A Velence Korzót üzemeltető cég jogerősen pert nyert a város önkormányzata ellen

A Velence Korzót üzemeltető Gomi Kft. jogerősen pert nyert a tulajdonos, Velence Város Önkormányzata ellen – közölte a Velence Korzó Facebook-oldalán. A bíróság most végre megfellebbezhetetlenül kimondta, hogy az Önkormányzat rossz gazdája a területnek, az épület állagmegóvása tekintetében nem tett eleget a tulajdonosi kötelezettségeinek, és a garanciális jogokat sem érvényesítette a kivitelezővel szemben – írták, majd…

Részletek
A Tisza Párt gazdasági főembere szerint Nagy Mártonék tárgyalása a jegybanki függetlenség megsértésé…

A Tisza Párt gazdasági főembere szerint Nagy Mártonék tárgyalása a jegybanki függetlenség megsértésé…

A Tisza Párt gazdasági főembere is megszólalt a devizaswap-keret felállításáról szóló a washingtoni egyeztetésekről, Kármán András szerint Nagy Mártonék tárgyalása a jegybanki függetlenség megsértésének tűnik. Ugyanis ha lesz ilyen megállapodás, az az amerikai Pénzügyminisztérium és az MNB között köttetik majd meg. „Minderről viszont a Magyar Nemzeti Bank részvétele nélkül tárgyalt a Kormány, de Nagy Márton…

Részletek