Index – Belföld – Újabb plakátkampány indult, de ez most életet menthet

A fagyos éjszakák közeledtével életmentő jelentősége lehet az odafigyelésnek – erre figyelmeztetnek azok a plakátok is, amelyek most több budai kerületben jelentek meg. Fazekas Csilla, a Budavári Önkormányzat alpolgármestere szerint a hidegben egyetlen gyors telefonhívás is elég lehet ahhoz, hogy segítség érkezzen egy bajba jutott emberhez. A kampányban részt vesz Budapest XII. kerület, a Menhely…

Részletek
A regnáló ellenzéki képviselő indulása mellett is vezet a Tisza az egyik fővárosi körzetben

Komoly, 16 százalékpontos különbséggel vezet a Tisza Párt jelöltje a választani tudók között Budapest 14. országgyűlési választókerületében, amelyhez a XVI. kerület, valamint X. és XVIII. kerület egy-egy szelete tartozik, derült ki a 21 Kutatóközpont december 15. és 18. között felvett telefonos reprezentatív felméréséből, amit Rácz László vegyészmérnök, magánember megbízásából készítettek. A kutatást a Telexen mutatjuk…

Részletek
Index – Belföld – Újabb plakátkampány indult, de ez most életet menthet

Index – Belföld – Újabb plakátkampány indult, de ez most életet menthet

A fagyos éjszakák közeledtével életmentő jelentősége lehet az odafigyelésnek – erre figyelmeztetnek azok a plakátok is, amelyek most több budai kerületben jelentek meg. Fazekas Csilla, a Budavári Önkormányzat alpolgármestere szerint a hidegben egyetlen gyors telefonhívás is elég lehet ahhoz, hogy segítség érkezzen egy bajba jutott emberhez. A kampányban részt vesz Budapest XII. kerület, a Menhely…

Részletek
Akár évi 300 ezer forintba is kerülhet egy budapesti háztartásnak, ha két autóra kérnek parkolási en…

A napokban küldtek emlékeztetőt a budapesti autótulajdonosoknak arról, hogy ideje a lakossági parkolási engedélyek meghosszabbítására gondolniuk. A változások láttán többeknek elkerekedett a szeme. Így járt olvasónk, Péter is, aki megütközve olvasta a II. kerületi tájékoztatóban, hogy 2026-tól az albérletben élőknek évi százezer forintot kell fizetniük az autójuk után. Ez valóban megjelent új elemként a II….

Részletek
Index – Belföld – Feladta magát a férfi, aki másfél milliárdos kárt okozott Mosonmagyaróváron

Mint megírtuk, katasztrófafilmet idézett a látvány, amikor kigyulladt egy raktárépület Mosonmagyaróváron. A petárdázás következtében történt baleset másfél milliárd forintos károkat okozott. A lángok ugyanis átterjedtek, így a közelben lévő lakóépületeket is veszélyeztette. Autók, garázsok, műhelyek is felgyulladtak, mindemellett pedig a környéken élőket ki kellett menekíteni. A 30 méteres lángokkal égő tűz eloltásán 16 település tűzoltói dolgoztak….

Részletek
Index – Belföld – Megosztó reklámot tett közzé egy nyíregyházi étterem, durva vita alakult ki a komm…

Provokatív reklámot posztolt Facebook-oldalára a Nyírosz, egy nyíregyházi gíroszozó. A videó elején egy malac látható, a szöveg a kliphez a következő: „Többet ér egy gírosz, mint az életem?”. Egy vágást követően egy forgó nyársról vágják le az ételbe kerülő húst, a kérdésre a rövid válasz pedig: „Igen!”. Minden bizonnyal az oldal üzemeltetői előre számítottak a…

Részletek
Index – Belföld – Új rendelet született arról, minimum mekkora összeget kell fordítani tisztálkodásr…

Január 1-jétől hatályos az a rendeletmódosítás, amely előírja, hogy az otthont nyújtó gyermekvédelmi ellátásban részesülő gyermekek és a javítóintézetekben nevelt fiatalkorúak számára biztosítani kell a napi rendszeres tisztálkodás feltételeit, valamint erre a célra legalább évi 60 ezer forint támogatást kell fordítani ellátottanként. A tavalyi év utolsó napjaiban több kormányrendelet is megjelent a Magyar Közlönyben, melyek…

Részletek
Index – Belföld – Elemző Magyar Péter újévi beszédéről: Egyszerre volt fenyegető és hozott új elemet

„Ez az újévi beszéd egyszerre volt fenyegető és hozott új elemet, ami a népszavazást illeti” – kezdte lapunk kérdésére Nagy Attila Tibor. A politikai elemző szerint: Fenyegető volt a beszéd, Magyar Péter a legsúlyosabb következményeket helyezte kilátásba, amennyiben az állam vezetői nem engedelmeskednek a magyar nép akaratának. Magyar Péter újévi beszédében az idei országgyűlési választásokkal…

Részletek
Index – Belföld – Új rendelet született arról, minimum mekkora összeget kell fordítani tisztálkodásr…

Index – Belföld – Új rendelet született arról, minimum mekkora összeget kell fordítani tisztálkodásr…

Január 1-jétől hatályos az a rendeletmódosítás, amely előírja, hogy az otthont nyújtó gyermekvédelmi ellátásban részesülő gyermekek és a javítóintézetekben nevelt fiatalkorúak számára biztosítani kell a napi rendszeres tisztálkodás feltételeit, valamint erre a célra legalább évi 60 ezer forint támogatást kell fordítani ellátottanként. A tavalyi év utolsó napjaiban több kormányrendelet is megjelent a Magyar Közlönyben, melyek…

Részletek
Index – Belföld – Eladná az állam a köztársasági elnöki rezidenciát

Eladásra kínálja a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő a Béla király úti köztársasági elnöki rezidenciát. A licit 28,3 milliárd forintról indul. Kovács Gergely arról számolt be a Facebook-oldalán, hogy „eladja az állam az utolsó nagyobb, még megmaradt XII. kerületi »fejleszthető« telkét, a Köztársasági Elnöki Rezidenciát. Akit érdekelne, még bőven van ideje, ráér január 8-ig befizetni a 28…

Részletek