Ezekkel a számokkal lehetett volna elvinni a szilveszteri 7 milliárdos szuperlottót

Ezekkel a számokkal lehetett volna elvinni a szilveszteri 7 milliárdos szuperlottót

Tizenegy hete halmozódik az ötös lottó nyereménye, amit december 27-én nem sorsoltak ki, helyette Szilveszteri Szuperlottót szerveztek, rekordméretű, 7 milliárd fontos nyereménnyel, sokan meg is próbálkoztak vele. A lottósorsolást 2026. január elsején éjfél után 20 perccel tartották, az eseményt a Duna TV közvetítette. A nyerő számok ezek voltak: 17, 28, 36, 70, 82 3545 forintot…

Részletek
Index – Belföld – Kapu Tibor: Egynek minden nehéz, 15 millió magyarnak semmi sem lehetetlen

Index – Belföld – Kapu Tibor: Egynek minden nehéz, 15 millió magyarnak semmi sem lehetetlen

Sulyok Tamás – szakítva a korábbi államfői hagyományokkal – az újévi beszédet karácsonyira cserélte, idén december 26-án osztotta meg gondolatait az országgal, ahogy azt tavaly is tette. És bár egy évvel ezelőtt nem mondott köszöntőt szilveszterkor, ezúttal változtatott, és Kapu Tibor űrhajóssal fejezte ki jókívánságait 2026-ra a magyar embereknek. „Az új évben uralkodjék közöttünk a…

Részletek
Index – Belföld – Ellopott egy kocsit, megtankolt, reggelizett és fürdőbe ment a járműben talált pén…

Index – Belföld – Ellopott egy kocsit, megtankolt, reggelizett és fürdőbe ment a járműben talált pén…

Egy vezsenyi férfi december 29-én reggel ellopott egy járó motorral hagyott autót, amelyben bankkártyák és 100 ezer forint készpénz volt. A lopott pénzből megtankolt, reggelizett, majd elment fürdeni Tiszakécskére, ahol a rendőrök elfogták – írta a police.hu. Gépkocsilopásról érkezett bejelentés a rendőrségre december 29-én reggel. Egy vezsenyi lakos elmondta, hogy gépkocsiját pár pillanatra hagyta járó motorral a…

Részletek
Index – Belföld – Szilveszter éjjel jön az újabb havazás Magyarországon

Index – Belföld – Szilveszter éjjel jön az újabb havazás Magyarországon

Szerda estétől egyre nagyobb területen várható havazás, így fehéren búcsúzik az óév az ország legnagyobb részén – derül ki a HungaroMet szerda délutáni videójából. Az előrejelzés szerint szerdán az éjszakai órákban északnyugatról délkelet felé haladva egyre több helyen várható kisebb havazás, a hóréteg vastagsága általában 2 centiméter alatt marad, de a Dunántúli-középhegység magasabb pontjain és…

Részletek
Index – Belföld – Magyar Péter gőzerővel készül az újévi összecsapásra Sulyok Tamással

Index – Belföld – Magyar Péter gőzerővel készül az újévi összecsapásra Sulyok Tamással

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke újévi beszéddel készül, ám nem konkurencia nélkül, ugyanis a köztársasági elnök is bejelentette saját köszöntőjét. December 31-i posztjaiban előrevetítette: hosszú, történelmi utalásokkal teli megszólalás várható. Ígérete szerint a rend, a jogbiztonság és az elszámoltathatóság helyreállítása áll majd a középpontban. Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke hagyományt teremtene azzal, hogy…

Részletek
Van értelme a Szőlő utcai fiatalok áthelyezésének, de önmagában ettől nem oldódnak meg a problémák

Van értelme a Szőlő utcai fiatalok áthelyezésének, de önmagában ettől nem oldódnak meg a problémák

Lehet értelme a Szőlő utcai javítóintézet fiataljainak áthelyezésének, de önmagában ettől biztosan nem oldódnak meg a problémák – mondta a HVG-nek Molnár László, a Budapesti Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat (TEGYESZ) korábbi vezetője. Szerinte kulcskérdés, hogy a fiúk pontosan milyen intézményekbe kerülnek, mert ha csak a helyszín változik, a rendszer nem, akkor legfeljebb átmeneti enyhülés várható. A…

Részletek
Index – Belföld – Karácsony Gergely a középső ujját mutatva jelentette be, hogy sikerült rendezniük …

Index – Belföld – Karácsony Gergely a középső ujját mutatva jelentette be, hogy sikerült rendezniük …

„Az év utolsó napján visszatekintve azt mondhatnám, hogy 2025 a kormány által a főváros ellen indított háborúskodásról szólt, de azt is, hogy ebben a háborúban minden fontosabb csatát megnyertünk” – közölte Karácsony Gergely december 31-én közzétett videójában. A főpolgármester így kezdte a megszólalását: „Először azt mondták, hogy nincs elővásárlási jogunk Rákosrendezőre, aztán kiderült, hogy van….

Részletek
Az Orbán-rendszer utolsó tavasza következik

Az Orbán-rendszer utolsó tavasza következik

Dobrev Klára újévi beszédében 2026-ot „fordulópontnak” nevezte, és hangsúlyozta, hogy „ha mindenki teszi a dolgát, akkor az Orbán-rendszer utolsó tavasza következik”. Hozzátette, hogy az ország élhető, igazságos, európai és demokratikus irányba mozdulhat, de a valódi változáshoz a baloldal aktív részvétele is szükséges. Kiemelte, hogy Magyarország ma „nyomokban sem emlékeztet arra az Európa felé igyekvő fiatal…

Részletek
Index – Belföld – Puzsér Róbert: Egész éjjel rendőrautók cirkáltak a házam körül

Index – Belföld – Puzsér Róbert: Egész éjjel rendőrautók cirkáltak a házam körül

„Ahogy a kilencvenes évek óta mindig, úgy idén karácsonykor is megrendeztem azt az összejövetelt, amelyen barátaim és kollégáim körében ünnepeljük a Kisded születését. A meghívó idén minden jel szerint Pintér Sándorhoz is eljutott, aki picit sértő módon nem személyesen jelent meg, hanem pár tucatnyi rendőrt delegált az otthonomat környező utcákba, hogy azok valamennyi távozó vendégemet…

Részletek
Telex: Jegesedik a Balaton

Telex: Jegesedik a Balaton

Hiába voltak az elmúlt napok kifejezetten szelesek, a fagyos éjszakák megtették a hatásukat: a Balaton szélvédettebb, sekélyebb részein már megjelent a jég. A kikötőkben és az öblökben több helyen is látszik, hogy a part mentén elkezdett jegesedni a tó, írja az Időkép. Egyelőre korcsolyázni nem lehet, a jég vékony, töredezett, és a viharos szél kifejezetten…

Részletek