Index – Belföld – Puzsér Róbert: Egész éjjel rendőrautók cirkáltak a házam körül

Index – Belföld – Puzsér Róbert: Egész éjjel rendőrautók cirkáltak a házam körül

„Ahogy a kilencvenes évek óta mindig, úgy idén karácsonykor is megrendeztem azt az összejövetelt, amelyen barátaim és kollégáim körében ünnepeljük a Kisded születését. A meghívó idén minden jel szerint Pintér Sándorhoz is eljutott, aki picit sértő módon nem személyesen jelent meg, hanem pár tucatnyi rendőrt delegált az otthonomat környező utcákba, hogy azok valamennyi távozó vendégemet…

Részletek
Telex: Jegesedik a Balaton

Telex: Jegesedik a Balaton

Hiába voltak az elmúlt napok kifejezetten szelesek, a fagyos éjszakák megtették a hatásukat: a Balaton szélvédettebb, sekélyebb részein már megjelent a jég. A kikötőkben és az öblökben több helyen is látszik, hogy a part mentén elkezdett jegesedni a tó, írja az Időkép. Egyelőre korcsolyázni nem lehet, a jég vékony, töredezett, és a viharos szél kifejezetten…

Részletek
Index – Belföld – Puzsér Róbert: Egész éjjel rendőrautók cirkáltak a házam körül

Index – Belföld – Puzsér Róbert: Egész éjjel rendőrautók cirkáltak a házam körül

„Ahogy a kilencvenes évek óta mindig, úgy idén karácsonykor is megrendeztem azt az összejövetelt, amelyen barátaim és kollégáim körében ünnepeljük a Kisded születését. A meghívó idén minden jel szerint Pintér Sándorhoz is eljutott, aki picit sértő módon nem személyesen jelent meg, hanem pár tucatnyi rendőrt delegált az otthonomat környező utcákba, hogy azok valamennyi távozó vendégemet…

Részletek
Puzsér Róbert szerint a vendégei bőrkabátos idegeneket láttak a lakásában

Puzsér Róbert szerint a vendégei bőrkabátos idegeneket láttak a lakásában

Újabb részleteket osztott meg Facebook-oldalán Puzsér Róbert publicista, műsorvezető arról a lakásában tartott év végi összejövetel után történt rendőrségi ellenőrzésről, amelyen igazoltatták a távozó vendégeket, egyeseket pedig a taxiból és saját autójukból is kiszállítottak, majd megmotoztak. Mint írja, az egyenruhások minden esetben közúti ellenőrzésként hivatkoztak az eljárásra, holott Puzsér szerint annak politikai jellege nem is…

Részletek
Index – Belföld – Szilveszter éjjel jön az újabb havazás Magyarországon

Index – Belföld – Szilveszter éjjel jön az újabb havazás Magyarországon

Szerda estétől egyre nagyobb területen várható havazás, így fehéren búcsúzik az óév az ország legnagyobb részén – derül ki a HungaroMet szerda délutáni videójából. Az előrejelzés szerint szerdán az éjszakai órákban északnyugatról délkelet felé haladva egyre több helyen várható kisebb havazás, a hóréteg vastagsága általában 2 centiméter alatt marad, de a Dunántúli-középhegység magasabb pontjain és…

Részletek
A kormánymédia az Economistra hivatkozva harsogja, hogy 2026-ban a Fidesz nyeri a választást, most p…

A kormánymédia az Economistra hivatkozva harsogja, hogy 2026-ban a Fidesz nyeri a választást, most p…

Naponta néhány tucat szavazat érkezik arra a november 12. óta futó és jövő májusig tartó internetes felmérésre, amelyben a brit Economist arról kérdezi olvasóit, hogy szerintük a Fidesz szerzi-e meg a legtöbb képviselői helyet a 2026-os országgyűlési választásokon. A szavazás jelenlegi állása alapján a válaszadók mintegy 57 százaléka arra számít, hogy a Fidesznek nem lesz…

Részletek
Index – Belföld – Megindult a jegesedés a Balatonon, a viharos szél ellenére is elkezdett befagyni a…

Index – Belföld – Megindult a jegesedés a Balatonon, a viharos szél ellenére is elkezdett befagyni a…

Annak ellenére, hogy a viharos szél hátráltatja a folyamatot, a fagyos éjszaka folyamán mégis elkezdett befagyni a Balaton. Legalábbis erről árulkodnak a közösségi médiában megosztott felvételek. A fotókon látszik, hogy a széltől jobban védett, partközeli szakaszokon megjelent a jég a magyar tenger felszínén. 2024-ben szintén szokatlan módon nagyobb arányban az északi parton, ezen belül is…

Részletek
Karácsony Gergely bemutatott a kormánynak

Karácsony Gergely bemutatott a kormánynak

Év végi videójában jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester, hogy nem megy csődbe a főváros. Karácsony szerint 2025 a kormány által indított háborúskodásról szólt, de úgy látja, ebben a konfliktusban Budapest minden fontosabb csatát megnyert. A főpolgármester felidézte: az egyik ilyen ügy Rákosrendező volt, ahol a kormány azt állította, hogy Budapestnek nincs elővásárlási joga a területre,…

Részletek
Index – Belföld – Megindult a jegesedés a Balatonon, a viharos szél ellenére is elkezdett befagyni a…

Index – Belföld – Megindult a jegesedés a Balatonon, a viharos szél ellenére is elkezdett befagyni a…

Annak ellenére, hogy a viharos szél hátráltatja a folyamatot, a fagyos éjszaka folyamán mégis elkezdett befagyni a Balaton. Legalábbis erről árulkodnak a közösségi médiában megosztott felvételek. A fotókon látszik, hogy a széltől jobban védett, part közeli szakaszokon megjelent a jég a magyar tenger felszínén. 2024-ben szintén szokatlan módon nagyobb arányban az északi parton, ezen belül…

Részletek
Mi történik a budapestiek szilveszteri tűzijátékozásával? Tényleg bírságolni fognak érte?

Mi történik a budapestiek szilveszteri tűzijátékozásával? Tényleg bírságolni fognak érte?

Most akkor tényleg betiltották a tűzijátékozást Budapest egész területén szilveszterkor? Igen, néhány kisebb kivételtől eltekintve (a térképen fehérrel jelölt részek) Budapest egész területén tilos a 2. és 3. pirotechnikai osztályba sorolt tűzijátékok felhasználása december 31-én és január elsején. Korábban voltak már korlátozások az V. és a III. kerületben, de a mostaniról a Fővárosi Önkormányzat Közgyűlése…

Részletek