Index – Belföld – Egyre több bűncselekményt követ el a magyar – íme az idei toplista

Index – Belföld – Egyre több bűncselekményt követ el a magyar – íme az idei toplista

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) hosszú ideje vezet a honlapján egy fertőzöttségi térképet, ahol 30 napos csúszással ugyan, de megyére, majd járásra vetítve megtekinthetjük, hogy tíz cselekményre lebontva mennyire is fertőzte meg a bűn az adott területet. A következő összeállításunkat is ennek a térképnek a felhasználásával készítettük, fontos azonban már a cikk elején leszögeznünk, hogy az…

Részletek
Év végére beüt a hideg, több hullámban rántja magával a mínuszokat a fagyos levegő

Év végére beüt a hideg, több hullámban rántja magával a mínuszokat a fagyos levegő

Míg december 24-én este csak a nyugati országrész fehéredett be, addig az év vége országszerte havazást hozhat a több ütemben beáramló hideg levegőnek köszönhetően. Az Időkép híre szerint december 26-án és hétvégén is sokat süthet a nap, ugyanakkor a maximumok négy fok fölé nemigen emelkednek, éjszaka pedig az ország legtöbb részén fagyni fog, a fagyzugokban…

Részletek
Index – Belföld – Széllökés, vihar, hózápor – nem lesz hozzánk kegyes december utolsó hétvégéje

Index – Belföld – Széllökés, vihar, hózápor – nem lesz hozzánk kegyes december utolsó hétvégéje

Pénteken, karácsony második napján gyorsan javulnak a látási viszonyok, és tovább csökken a felhőzet, de a délnyugati, déli határ közelében, majd egyre inkább északkeleten is újra előfordulnak borongósabb körzetek, másutt nagyrészt fátyolfelhős, napos idő várható. Csapadékra nem kell számítani, írja az MTI. A nyugatiasra forduló szelet a Dunántúli-középhegységben és északkeleten kísérhetik élénk széllökések.  A legmagasabb…

Részletek
Index – Belföld – Magyar Péter szerint Orbán Viktorék az ünnepi készülődés alatt is folytatják az us…

Index – Belföld – Magyar Péter szerint Orbán Viktorék az ünnepi készülődés alatt is folytatják az us…

„Orbán Viktorék a karácsonyi várakozás utolsó napjaiban is folytatják a megszokott uszítást, hazudozást, gyűlöletkeltést, hazug propagandát tolnak közpénzen a televízióban, az interneten, a gondosórán vagy épp az ügyfélkapun, és a nyomtatott sajtón keresztül is. Már nem csak a törvényeket, de a bírósági döntéseket sem tartják be, eközben közpénzen vett kismotorokkal kampányolnak az óvodákban” – közölte a…

Részletek
Telex: Ez egy ilyen hivatás, nem csak a tanárságról szól, annál sokkal több: szolgálat, szerelem

Telex: Ez egy ilyen hivatás, nem csak a tanárságról szól, annál sokkal több: szolgálat, szerelem

A Fővárosi Iskolaszanatórium Általános Iskola és Gimnázium a hagyományos értelemben úgy működik, mint bármelyik másik iskola: van fenntartója, a KK Észak-Budapesti Tankerületi Központja, van tantestülete, a gyerekek délelőttönként tanulnak, kapnak házi feladatot és osztályzatot. Mégsem hagyományos iskoláról van szó: az itt tanító tanárok 13 budapesti kórházban éves szinten több mint 2000 orvosi kezelést igénylő gyereket…

Részletek
Index – Belföld – Lecsapott a TEK, fegyverarzenált találtak egy 73 éves férfinál és társánál

Index – Belföld – Lecsapott a TEK, fegyverarzenált találtak egy 73 éves férfinál és társánál

Két férfit vettek őrizetbe Heves vármegyében, Tarnaleleszen és Bükkszenterzsébeten, miután otthonukban engedély nélkül tartottak éles lőfegyvereket és lőszert. Az Egri Rendőrkapitányság és a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya, a Terrorelhárítási Központ támogatásával hajtotta végre az elfogást, majd a bíróság december 23-án elrendelte a két férfi letartóztatását lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntette miatt. Két férfit vettek…

Részletek
Index – Belföld – Változik a KRESZ január elsejétől, erre kell figyelni

Index – Belföld – Változik a KRESZ január elsejétől, erre kell figyelni

Tegnap kormányülés volt, délután Kormányinfó, este pedig már a Magyar Közlönyben megjelentek a változtatások. Ezek közé tartozik a már korábban bejelentett, nehéz tehergépjárműveket érintő korlátozás. A Kormány rendelete (439/2025. XII. 23.) módosítja a közúti közlekedés alapvető szabályait rögzítő KRESZ-t (a közúti rendelkezések egységes szabályozását). Az új előírás szerint a nehéz tehergépkocsik lakott területen kívül alapvetően…

Részletek
Index – Belföld – Bejelentette a kormány, 11 százalékkal nő a minimálbér 2026-tól

Index – Belföld – Bejelentette a kormány, 11 százalékkal nő a minimálbér 2026-tól

A Magyar Közlöny december 23-ai száma szerint 2026. január 1-jétől a bruttó minimálbér 322 800 forintra emelkedik az eddigi 290 800 forintról, ami 11 százalékos növekedést jelent. A legalább középfokú végzettséget igénylő munkakörökben a garantált bérminimum 373 200 forint lesz az idei 348 800 forint helyett, ez 7 százalékkal magasabb, és heti 85 800, napi 17 160, óránként pedig 2 145 forint jövedelmet jelent….

Részletek
Index – Belföld – Erdő Péter: Az ember természeténél fogva jobb, mint amilyen tettekre elszánja magá…

Index – Belföld – Erdő Péter: Az ember természeténél fogva jobb, mint amilyen tettekre elszánja magá…

„Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a Földön az embereknek, akiket Isten szeret.” Erdő Péter bíboros felidézte az angyali szózatot, és elmondta, szerinte ez a békesség harmóniát jelent Istennel, és harmóniát kell hogy hozzon az emberek között is. De ezért a harmóniáért tenni és imádkozni kell. Karácsonykor az a feladatunk, hogy a békét képviseljük a környezetünkben….

Részletek
Index – Belföld – Ma még havazhat, de már úton az enyhülés

Index – Belföld – Ma még havazhat, de már úton az enyhülés

A nap első felében még komorabb arcát mutatja az égbolt: délelőttig nagyrészt borult időre készülhetünk, a csapadék pedig lassan, lecsengő jelleggel fordulhat elő. Helyenként havas eső, kisebb havazás tarkíthatja a reggelt, míg délkeleten inkább az eső lehet meghatározó. A Dunántúl északnyugati kétharmadán, valamint a középső országrészben nem kizárt, hogy újabb vékony, 1-2 centiméteres, vizes-olvadozó hóréteg…

Részletek