Holttestet talált egy túrázó a Kopasz-hegynél, a rendőrség nem tudta azonosítani

Holttestet talált egy túrázó a Kopasz-hegynél, a rendőrség nem tudta azonosítani

A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, akinek holttestét idén decemberben találták meg Tokaj külterületén. A Police.hu azt írja, a holttestet egy túrázó fedezte fel a Kopasz-hegynél, a kijelölt túraútvonal mellett. Az eddigi nyomozás szerint idegenkezűség gyanúja nem merült fel, a férfi valószínűleg öngyilkos lett. Mivel személyes okmányokat nem tartott magánál, a…

Részletek
Index – Belföld – Indul az év utolsó Kormányinfója, jönnek a bejelentések

Index – Belföld – Indul az év utolsó Kormányinfója, jönnek a bejelentések

Hétfőn a Hősök terén tüntettek a kamionosok és a fuvarozók, miután az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) decemberben bejelentette, 50 százalékkal emelné az útdíjakat január 1-jétől. Később az eredetihez képest annyival módosították a javaslatot, hogy 50 helyett 35 százalékkal növelnék az útdíjakat. A demonstráció során 50 kamiont engedett be a rendőrség a Hősök terére, ahol…

Részletek
Nem Görbicz Anita, hanem az egyik rajongója lesz a Fidesz jelöltje Győrben

Nem Görbicz Anita, hanem az egyik rajongója lesz a Fidesz jelöltje Győrben

Országszerte sok helyen már jó ideje lehet tudni, hogy kit indít a Fidesz–KDNP a 2026-os országgyűlési választáson, de egy körzetben hangos volt a csend: a győri 1-esben, ahol Orbán Viktor pár hónapja bejelentette, hogy új embert jelöl a Fidesz–KDNP az eddig három ciklust nyerő Simon Róbert Balázs helyett. A csend azért látszólagos volt, mert hétről…

Részletek
Index – Belföld – „A műfenyő egy borzalom” – így telik Karácsony Gergely karácsonya

Index – Belföld – „A műfenyő egy borzalom” – így telik Karácsony Gergely karácsonya

Karácsony közeledtével évről évre felmerül a kérdés: élő fát vagy műfenyőt válasszunk? Karácsony Gergely főpolgármesternek egyértelmű válasza van erre a kérdésre. És nem is finomkodik. A műfenyő az borzalom, igazi klímagyilkos, és ráadásul nagyon ronda, tehát én mindenkit lebeszélnék arról, hogy azt vásárolja – mondja Karácsony Gergely. Műfenyő kontra vágott fenyő A főpolgármester családjával már…

Részletek
„Nem állt le, csak elérhetetlen” vs. „Gondolom, nem gyalog”

„Nem állt le, csak elérhetetlen” vs. „Gondolom, nem gyalog”

Ez itt a Szájkarate 2025-ös kiadása, amiben az év legikonikusabb mondatát keressük. Az előző meccsen Lázár János és Orbán Viktor csaptak össze, végül az enyhén fenyegető „Minden fel lesz jegyezve” nyert, az jut tovább a következő fordulóba. Most pedig jöjjön az újabb menet, ami már nem csak egy szimpla forduló, hanem az utolsó nyolcaddöntő, innentől…

Részletek
Index – Belföld – Megszólalt a kamionos tüntetések szervezője: Háborút egyelőre nem nyertünk, de csa…

Index – Belföld – Megszólalt a kamionos tüntetések szervezője: Háborút egyelőre nem nyertünk, de csa…

Azt gondolom, hogy sikerült bebizonyítanunk azt, hogy tudunk egy cél érdekében közösen együtt gondolkodva kiállni önmagunkért és minden magyar emberét – írja december 23-i, keddi bejegyzésében Orosz Tibor, amiben az általa szervezett kamionos tüntetést értékeli. Orosz megköszönte mindenkinek, aki részt vett a megmozduláson, külön kiemelve Koncz Mátét, a Magyar Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének elnökét,…

Részletek
A Tisza-kormány munkaszüneti nappá nyilvánítaná december 24-ét

A Tisza-kormány munkaszüneti nappá nyilvánítaná december 24-ét

„A TISZA-kormány 2026-tól munkaszüneti nappá nyilvánítja december 24-ét, hogy minden magyar család békében és nyugalomban készülhessen a Szentestére” – írta Magyar Péter a Facebookon kedden. 2024-ben a Jobbik nyújtott be népszavazási kezdeményezést azzal kapcsolatban, hogy december 24-e munkaszüneti nap legyen-e, de a kérést a Kúria elutasította. 2025-ben újra nekifutottak, ekkor a Nemzeti Választási Bizottság és…

Részletek
Index – Belföld – Megszólalt egy szemtanú a 15 éves lány megkéseléséről: saját ruhájukat használva p…

Index – Belföld – Megszólalt egy szemtanú a 15 éves lány megkéseléséről: saját ruhájukat használva p…

Szombat hajnalban megkéseltek egy 15 éves lányt, H. Dzsenifert a Peaches & Cream elnevezésű budapesti szórakozóhely előtt. A vele egykorú támadó egy féltékenységi vita miatt szúrhatta meg a vele egy társaságban lévő lányt, aki súlyos sérüléseket szenvedett, de életben maradt. A Fővárosi Főügyészség három fiatal letartóztatását indítványozta. Megszólalt egy szemtanú A VI. kerületi diszkó tulajdonosa, Papp Gergely most a…

Részletek
Újra nekifut a főváros a Gellért fürdő felújításához kellő hitelkérelemnek, miután a kormány első kö…

Újra nekifut a főváros a Gellért fürdő felújításához kellő hitelkérelemnek, miután a kormány első kö…

A Gellért fürdő 2025 szeptemberében bezárt, a felújítás sürgős lenne, de a beruházáshoz szükséges 60 millió eurós, vagyis 24 milliárd forintos hitelt az Orbán-kormány a múlt héten elutasította. Budapest azonban újra nekifut a kérelemnek, és az előkészületek nem állnak le addig sem – írja a Népszava. A főváros két bankintézettől kölcsönözné a szükséges pénzt. Sem…

Részletek
Index – Belföld – Orbán Viktor a keddi kormányülésről: Legalább nem otthon kell porszívózni

Index – Belföld – Orbán Viktor a keddi kormányülésről: Legalább nem otthon kell porszívózni

Kedden arról írtunk, hogy minden bizonnyal az idei utolsó kormányülést rendezik meg. Orbán Viktor szerint furcsa év volt az idei, azonban úgy véli, a kormány belföldön minden tervét végrehajtotta. A nap délelőtti részében a közösségi oldalán jelentkezett egy videóval a miniszterelnök, melyben először a kormány tagjait köszöntötte, majd a keddi ülés létjogosultságát azzal indokolta, hogy a jelenlévőknek nem…

Részletek