Index – Belföld – „Aljas sunyik akciója” – balesetet okozó, majd továbbhajtó sofőrökről készült felv…

Budaörsről és Debrecenből is közlekedési balesetről készült felvételt osztott meg a Budapesti Autósok azzal a felirattal, hogy „aljas sunyik akciója”. A balesetet okozó járművek sofőrjei mindkét esetben megállás nélkül elhajtottak. Az első eset 2015. december 16-án történt Budaörsön, ahol egy sofőr az ütközés után továbbhajtott. A beküldő szerint az audis, miután láthatóan érzékelte, hogy nekiment a…

Részletek

Index – Belföld – Az RTL szerint káosz jöhet Budapesten a kamionok miatt, de a tárca megegyezett a f…

Totális káosz várható a budapesti közlekedésben holnap – állítja az RTL Híradó beszámolója szerint a fuvarozók tüntetésének szervezője, aki kétezer teherautóra és kamionra számít. A januártól jelentősen megemelt útdíj ellen tiltakoznak. Az M3-as felől érkeznek a fővárosba, majd délben az Árpád hídon átmennek Budára, és a tüntetés a Hősök terén ér véget. Gyűlés miatt 2025. december…

Részletek
Index – Belföld – Megszólalt a fóti gyermekotthon volt nevelőnője, drámai részleteket árult el

„Az első egy hónapomban szinte mindennap ki kellett hívni a mentőt, mert valamelyik [gyerek] felvágta az ereit” – mondta a Partizánnak adott interjújában Oláh Zsuzsanna Viktória. A fóti gyermekotthon volt nevelőnője 2024 februárja és novembere között dolgozott az intézet speciális részlegén, amikor a nemrég nyilvánosságra került videó is készült, amelyen az egyik dolgozó a gyanú…

Részletek
Index – Belföld – Ünnepi díszkivilágítás miatt robbant ki konfliktus Lakitelken, megszólalt a polgár…

Egy lakiteleki asszony, Cseh Rózsa a KecsUP beszámolója szerint már évek óta minden adventkor kidíszíti a házát és annak környékét különféle égősorokkal és díszekkel, ám egy rövid ideig úgy tűnt, hogy a hagyománynak vége szakad: az önkormányzat – egy harmadik fél bejelentése nyomán – felszólította a hölgyet, hogy távolítsa el a háza elé kihelyezett díszeket, mert…

Kétezer teherautóra és kamionra számít a fuvarozók tüntetésének szervezője a hétfői demonstráción

A közlekedés totális káoszára számít hétfőn a fuvarozók tüntetésének szervezője – derül ki az RTL Híradójából. Orosz Tibor szerint kétezer teherautó és kamion is lehet az M3-as felől fővárosba érkező, majd délben az Árpád hídon Budára tartó, és a Hősök terén véget érő tüntetésen. A fuvarozók alapproblémája, hogy az eredeti tervek szerint a gyorsforgalmi utakon…

Részletek
Index – Belföld – Ünnepi díszkivilágítás miatt robbant ki konfliktus Lakitelken, megszólalt a polgár…

Index – Belföld – Ünnepi díszkivilágítás miatt robbant ki konfliktus Lakitelken, megszólalt a polgár…

Egy lakiteleki asszony, Cseh Rózsa a KecsUP beszámolója szerint már évek óta minden adventkor kidíszíti a házát és annak környékét különféle égősorokkal és díszekkel, ám egy rövid ideig úgy tűnt, hogy a hagyománynak vége szakad: az önkormányzat – egy harmadik fél bejelentése nyomán – felszólította a hölgyet, hogy távolítsa el a háza elé kihelyezett díszeket, mert…

Részletek
A TEK kommandósai fogták el az orvvadászt, aki rálőtt egy mezőőrre Nyírlugos közelében

Orvvadászaton értek egy nyírlugosi férfit és egy társát szombat reggel – írja a Szon. Két mezőőr akart intézkedni az illegális vadászok ellen, akik előbb dulakodni kezdtek, az egyik mezőőrt puskatussal megütötték, majd mielőtt elmenekültek, még rá is lőttek az egyenruhásokra. Kisvártatva már a TEK vonult ki a helyi orvvadász tanyájához, ahol elfogták a férfit. A…

Részletek