Van még esély a fehér karácsonyra az ország egyes részein

Van még esély a fehér karácsonyra az ország egyes részein

„A legfrissebb előrejelzések szerint szenteste napján, szerdán csapadékos, kissé szeles idő várható, ám annak területi eloszlása és halmazállapota egyelőre több bizonytalanságot is rejt” – írja az Időkép, megpendítve, hogy nincs veszve minden, akár lehet esély a fehér karácsonyra is. Mint írják, karácsony előtt jelentős átalakulás lesz Európa időjárásában és ezek a folyamatok növelik a havazás…

Részletek
Index – Belföld – Nyílt levelet írtak az állami gondozásban élő gyerekeknek, több közéleti szereplő …

Index – Belföld – Nyílt levelet írtak az állami gondozásban élő gyerekeknek, több közéleti szereplő …

Egy héttel a Szőlő utcai néma demonstráció után több mint 30 közéleti szereplő írt nyílt levelet az állami gondozásban élő gyerekeknek. A kibocsátók szerint a felnőtt társadalom felelőssége a gyermekek védelme, és egy ország erkölcsi állapotát az mutatja meg, miként bánik a legkiszolgáltatottabbakkal. Éppen ezért azonnali változásokat sürgetnek, és követelik a felelős vezetők, valamint a…

Részletek
Index – Belföld – Újabb gyanúsított a Szőlő utcában, bűnügyi felügyelet alá került egy rendész

Index – Belföld – Újabb gyanúsított a Szőlő utcában, bűnügyi felügyelet alá került egy rendész

Kilencre emelkedett a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma. Az ügyészség az őrizetben lévő férfi bűnügyi felügyeletét indítványozta – írja közleményében a testület. A nyomozó ügyészség a héten további eljárási cselekményeket végzett az ügyben, majd miután tudomására jutott, hogy a napokban az intézet egyik rendésze bántalmazott egy letartóztatásban lévő fiatalkorú személyt, őrizetbe…

Részletek
Ha valaki szerint a bíró döntése rá nem vonatkozik, az ország jogrendjét kérdőjelezi meg

Ha valaki szerint a bíró döntése rá nem vonatkozik, az ország jogrendjét kérdőjelezi meg

„A bíróság határozata nem vélemény, nem sugallat, nem kampányeszköz. A bíróság határozatai jogszabályokon alapulnak, jogszabályban meghatározott módon megtámadhatóak, az arra jogosultak szabályozott formában kérhetik a számukra sérelmes döntések felülvizsgálatát” – írja Facebook-oldalán a Magyar Bírói Egyesület. Mindezt azok után, hogy a Borsot kiadót Mediaworks a Fővárosi Törvényszék tiltó rendelkezése ellenére is tovább terjeszti a lap…

Részletek
Index – Belföld – Egyre több újságkihordó tagadja meg a Bors különszámának a kézbesítését, a Fidesz …

Index – Belföld – Egyre több újságkihordó tagadja meg a Bors különszámának a kézbesítését, a Fidesz …

A kiadvány terjesztését a bíróság megtiltotta, a szombati szegedi Digitális Polgári Körök találkozón mégis osztogatták a lapot, továbbá a Mediaworks is közölte, folytatja a kézbesítést. A DPK-gyűlésen a Fidesz több élpolitikusa is kiállt a lap mellett: többek között Deutsch Tamás, Menczer Tamás és Orbán Balázs is fotózkodott a betiltott különszámmal. Rétvári Bence, a Belügyminisztérium államtitkára pedig a…

Részletek
Index – Belföld – Tömegbaleset volt Törökszentmiklósnál, egy ember a helyszínen meghalt

Index – Belföld – Tömegbaleset volt Törökszentmiklósnál, egy ember a helyszínen meghalt

Egy autószállító tréler ütközött össze egy furgonnal és két személykocsival Törökszentmiklós külterületén szombat este 22 óra környékén. Az M4-es autóút 115. kilométerszelvényénél történt balesetben egy ember életét vesztette. A balesetben összesen kilencen érintettek, őket kórházba vitték. Egy ember életét vesztette abban a balesetben, amely szombaton este 22 óra körül történt Törökszentmiklós külterületén, az M4-es autóút…

Részletek
Index – Belföld – Több vármegyére is kiadták a figyelmeztetést köd miatt

Index – Belföld – Több vármegyére is kiadták a figyelmeztetést köd miatt

Vasárnap fokozatosan javulnak a látási viszonyok, de még így is nagyrészt borult, párás, helyenként tartósan ködös idő valószínű – legfeljebb kevés helyen szakadozhat átmenetileg a felhőzet. Helyenként szitálás, északkeleten akár kisebb eső is előfordulhat. Nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, de Sopron és a Bakony térségében olykor előfordulhatnak élénk széllökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet…

Részletek
Index – Belföld – Meglepő részletek derültek ki a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatójának önéle…

Index – Belföld – Meglepő részletek derültek ki a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatójának önéle…

Juhász Péter Pál, a Szőlő utcai javítóintézet emberkereskedelemmel és kényszermunkával gyanúsított volt igazgatójának 2015-ös önéletrajzának részleteit hozta nyilvánosságra a 444, a „Szakmai bemutatkozás” című fejezetben meseszerűen írja le a felnövésétől kezdve a szakmai sikereit. Józsefvárosban nőttem fel, a Molnár Ferenc tolla által jól ismert Füvészkert közvetlen szomszédságában, egy három utcával határos, kalandokat rejtő telepen, ahol…

Részletek
Index – Belföld – „A kormány bliccel” – Karácsony Gergelytől lesz hangos a budapesti tömegközlekedés

Index – Belföld – „A kormány bliccel” – Karácsony Gergelytől lesz hangos a budapesti tömegközlekedés

Karácsony Gergely szombaton közölte, hogy a kormány az ígéretei és a kötelezettsége ellenére nem teljesítette a Budapestnek járó, a közösségi közlekedés működtetéséhez szükséges 12 milliárd forintos hozzájárulást. A főpolgármester szerint a pénz hiánya veszélyezteti az év lezárását és a jövő év indítását, ezért a főváros ismét a közösségi közlekedés hangosbemondóin keresztül fogja jelezni, hogy „a…

Részletek