Nem kapja vissza a státuszát Iványi Gáborék egyháza

Nem kapja vissza a státuszát Iványi Gáborék egyháza

Elutasította a Fővárosi Törvényszék Iványi Gáborék arra vonatkozó kezdeményezését, hogy kapja vissza a Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) az egyházi státuszát – írja a Magyar Hang. Szabó József törvényszéki szóvivő a lap kérdésére elmondta: azért utasították vissza a MET kérelmét, mert a bíróság által kért, 1 százalékos felajánlásokkal kapcsolatos kimutatásokra vonatkozó hiánypótlást nem teljes körűen teljesítették,…

Részletek
Index – Belföld – Driftelni próbált a tapolcai Vin Diesel, hatalmas baleset lett a vége

Index – Belföld – Driftelni próbált a tapolcai Vin Diesel, hatalmas baleset lett a vége

A sofőr egy januári estén úgy érezte, itt az idő vagánykodni. Valószínűleg annak a személynek akart felvágni, aki közvetlenül mellette, az anyósülésen foglalt helyet. Amikor egy kereszteződéshez érve balra kanyarodott, túl nagy gázt adva kifaroltatta az autót jobbra, aminek eredményeként elveszítette az uralmát a kocsija felett. A járgány az úttesten keresztbe fordult, és a másik…

Részletek
Index – Belföld – Közösen akart öngyilkos lenni egy idős házaspár, a férj azonban túlélte

Index – Belföld – Közösen akart öngyilkos lenni egy idős házaspár, a férj azonban túlélte

Egy nyugdíjas férfit nem jogerősen 5 év fegyházra ítélt a bíróság, amiért a vád szerint közös öngyilkossági kísérlet közben megölte súlyosan beteg, 79 éves feleségét. A házaspár hosszú ideje küzdött krónikus betegségekkel és anyagi nehézségekkel, a tragikus döntést pedig együtt hozták meg. Öt év fegyházra ítélték azt a férfit, aki öngyilkosságot akart elkövetni közösen a…

Részletek
Index – Belföld – Megszólalt a bíróság döntéséről a Szuverenitásvédelmi Hivatal

Index – Belföld – Megszólalt a bíróság döntéséről a Szuverenitásvédelmi Hivatal

Az Átlátszó működése sérti a saját jó hírnevét – közölte a Szuverenitásvédelmi Hivatal csütörtökön az MTI-vel. A közlemény szerint a Fővárosi Törvényszék első fokon megállapította, hogy az Átlátszó jó hírnevére káros, hogy a nyilvánosság előtt is kiderült: hírszerzési és dezinformációs tevékenységet folytatnak, és külföldről finanszírozzák őket. A helyzet azonban az, hogy ezek tények: nem a hivatal,…

Részletek
Az adóemelési vádat közlő Index-cikk ügyében fontos ítéletet semmisített meg a bíróság

Az adóemelési vádat közlő Index-cikk ügyében fontos ítéletet semmisített meg a bíróság

„A Fővárosi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte az első fokú bíróság ítéletét, amelyben korábban nevetséges módon azt mondták ki, hogy a Mészáros Lőrinc tulajdonában álló Index csak véleményt fogalmazott meg nyáron, amikor hamisított dokumentumokra hivatkozva adóemeléssel vádolta a Tiszát” – ismertette a döntést Magyar Péter. Facebook-posztjában a Tisza elnöke azt is jelezte: az ítélőtábla új eljárás…

Részletek
Index – Belföld – Véres lepedőkkel tiltakoztak a budapesti egyetem hallgatói, miután felmentették a …

Index – Belföld – Véres lepedőkkel tiltakoztak a budapesti egyetem hallgatói, miután felmentették a …

Véres lepedőkkel kifeszítve tiltakoztak a Képzőművészeti Egyetem hallgatói, miután az egyik női tanulót megerőszakolta 2021-ben egy férfi diák. A bíróság azonban utóbbit felmentette a vádak alól. Az incidens egy kollégiumi szobában történt, ahol az egyik lány nem érezte jól magát, fájdalomcsillapítót kért az egyik fiútól, majd később mégse volt szüksége a gyógyszerre. A férfi ennek…

Részletek
Több száz millió forintos sikkasztás miatt ítélték el a jogászt

Több száz millió forintos sikkasztás miatt ítélték el a jogászt

Fotó: Unsplash/rawpixel Több száz milliós sikkasztás, hamis magánokirat felhasználása és pénzmosás miatt nem jogerősen 6 év 6 hónap börtönre ítélt egy jogászt a Kecskeméti Járásbíróság – közölte a Kecskeméti Törvényszék hétfőn az MTI-vel. Az ügy lényege szerint a jogász végzettségű, büntetett előéletű férfi 2019 októbere és 2023 júliusa között a hozzá forduló adósoktól kifejezetten tartozásaik…

Részletek
Végleg eltiltották a vezetéstől azt a taxist, aki bekokainozva, 130-cal előzve okozott halálos bales…

Végleg eltiltották a vezetéstől azt a taxist, aki bekokainozva, 130-cal előzve okozott halálos bales…

Végleg eltiltották a vezetéstől azt a taxist, aki 2020 februárjában halálos kimenetelű balesetet okozott a ferihegyi reptérre vezető gyorsforgalmi úton. A büntetőügy most jogerősen is befejeződött – közölte a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség. A baleset 2020. február 4-én, 20:45 körül történt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető úton. A Mercedest vezető taxis mintegy 130-135 km/h sebességgel…

Részletek
Nem a Kúria feladata vizsgálni a bírók befolyásolását az Országos Bírói Tanács szerint

Nem a Kúria feladata vizsgálni a bírók befolyásolását az Országos Bírói Tanács szerint

„Az Országos Bírói Tanács [OBT] elkötelezett a jogállamiság mellett, s ennek biztosítása érdekében kiemelt feladatának tekinti az igazságszolgáltatás függetlenségének védelmét, valamint az azt veszélyeztető tevékenységek elleni fellépést” – kezdődik a tanács szombati közleménye, ami a Kúria november 6-i írására reagált. A tanács honlapján arról ír, hogy a bírói függetlenség egyik záloga, hogy jogszabályok meghatározzák, milyen…

Részletek
Index – Belföld – Döntött a bíróság, nem kell kiadnia a kormánynak a csádi missziót érintő szerződés…

Index – Belföld – Döntött a bíróság, nem kell kiadnia a kormánynak a csádi missziót érintő szerződés…

A magyar kormánynak nem kell kiadnia a csádi misszió előkészítéséről szóló szerződéseket, ugyanis a bíróság ezt a döntést hozta meg jogerősen az ügyben. A testület szerint nem lehet felülvizsgálni Szijjártó Péter külügyminiszter véleményét. A pert a 444 indította el, miután nem volt sikeres a külügyi tárcához intézett közérdekű adatigénylés. A bíróság jogerős ítéletet hozott abban…

Részletek