Itt a végső bizonyíték arra, hogy Magyar Péter mögött a bukott baloldal sorakozott fel

Itt a végső bizonyíték arra, hogy Magyar Péter mögött a bukott baloldal sorakozott fel

Magyar Péter politikai feltűnése óta sorra jelennek meg mögötte a régi levitézlett baloldali holdudvar tagjai – emlékeztet a Magyar Nemzet. Ennek egyik legjobb példája Kéri László politológus, aki a kezdetektől a Tisza-projekt mellett bábáskodik. Kéri a Kontroll.hu portálon megjelent – amely Magyar Péter öccséé, Magyar Mártoné –, több mint egy órás interjújában kerülte a kritikus…

Részletek
Index – Belföld – Kálmán Olga fotókat adott át a titkos szobáról az ügyészségnek a Szőlő utcai ügybe…

Index – Belföld – Kálmán Olga fotókat adott át a titkos szobáról az ügyészségnek a Szőlő utcai ügybe…

A Legfőbb Ügyészség épülete elől jelentkezett be Kálmán Olga, hogy bejelentse: bizonyítékot adott át a Szőlő utcai javítóintézettel kapcsolatos nyomozásban. A DK politikusa elmondta, október elején képviselőtársaival járt az intézményben, ahol – elmondása szerint nem egyszerű körülmények között – bejutott abba az úgynevezett titkos szobába, amelyről az áldozatok azt állítják, hogy Juhász Péter Pál volt…

Részletek
Újabb embert gyanúsított meg az ügyészség a Szőlő utcai ügyben

Újabb embert gyanúsított meg az ügyészség a Szőlő utcai ügyben

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki azt a javítóintézetben dolgozó nőt, aki a gyanú szerint bűnpártoló magatartást tanúsított a volt igazgató érdekében. Az ügyészség az őrizetben lévő nő bűnügyi felügyeletét indítványozza. – derült ki az ügyészség csütörtöki közleményéből. A hatóság közölte, hogy az elmúlt napokban több helyszínen is végeztek újabb kutatásokat és lefoglalásokat….

Részletek
baloldali politikai elemzők próbálják hitelteleníteni a baloldali közgazdászok életművét

baloldali politikai elemzők próbálják hitelteleníteni a baloldali közgazdászok életművét

Mesterséges intelligencia által készített hamisítványnak titulálták a Tisza Párthoz köthető elemzők a nemrég kiszivárgott, több mint 600 oldalas dokumentumot, amely brutális megszorításokat tartalmaz és alapjaitól alakítaná át az adórendszert, az egészségügyet vagy a nyugdíjrendszert, de jelentős áfaemelést és a lakossági, valamint vállalkozói kedvezmények eltörlésével is számol.Az RTL-nek nyilatkozó szakértők egyike sem közgazdász, ennek ellenére mind…

Részletek
Index – Belföld – Frizbit dobtak az ázsiai vadkutyák kifutójába, állatkínzás miatt feljelentést tett…

Index – Belföld – Frizbit dobtak az ázsiai vadkutyák kifutójába, állatkínzás miatt feljelentést tett…

Ázsiai vadkutyák kerültek veszélybe a budapesti állatkertben, miután műanyag kutyajátékot, vélhetően egy frizbit dobtak be a kifutójába – adta hírül kedden a Fővárosi Állat- és Növénykert a Facebook-oldalán. A bejegyzés szerint a gondozók a reggeli vizit közben találták meg a műanyag játék maradványait. Az állatok már darabokra szedték a műanyag eszközt, így vélhetően nyeltek is…

Részletek