Orbán a Szőlő utcáról: „Azt nem tudom vállalni”

Orbán a Szőlő utcáról: „Azt nem tudom vállalni”

Brüsszelben tartott rögtönzött sajtótájékoztatót Orbán Viktor miniszterelnök, akit a külpolitika mellett a Szőlő utcai ügyről is kérdeztek. A Hír TV felvétele szerint a miniszterelnöknek egészen pontosan azt a kérdést szegezték, hogy neki személyesen van-e politikai felelőssége azért, ami az elmúlt 15 évben az állam gondjaira bízott gyerekekkel történt a Szőlő utcai intézményben, ha pedig neki…

Részletek
Döntött a parlament: segélyhitelt kérhet a főváros

Döntött a parlament: segélyhitelt kérhet a főváros

Az Országgyűlés kormánypárti többsége megszavazta a törvényjavaslatot, amely a fővárosi önkormányzat csődjének elkerülését szolgáló hitel nyújtásáról szól. E szerint a főváros segélyhitelt vehet fel a Magyar Fejlesztési Banktól, aminek a feltétele, hogy a közgyűlés kimondja, hogy fizetési nehézséggel küzd, de a hitelfelvételt a főpolgármester is kezdeményezheti, sőt a kormányhivatal is megállapíthatja. Szintén hitelt vehetnek fel…

Részletek
Kézen fogva sétált a nővel, majd közösült vele a vasútállomásnál egy bokorban, végül dühében szétkaszabolta a nő nemi szervét

Kézen fogva sétált a nővel, majd közösült vele a vasútállomásnál egy bokorban, végül dühében szétkaszabolta a nő nemi szervét

Minősített emberölés bűntette miatt állítja bíróság elé a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség azt a cseh férfit, aki közösült egy 48 éves magyar nővel a miskolci Tiszai pályaudvarnál lévő bokros területen, utána pedig egészen brutálisan végzett vele. Jogg Zsolt, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre reagálva azt mondta, hogy az ügyészség húsz év…

Részletek
Letöltendőt kértek a taxival karambolozó nagykörúti drogos ámokfutóra és az utasaira

Letöltendőt kértek a taxival karambolozó nagykörúti drogos ámokfutóra és az utasaira

Börtönbe küldené a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség azt a 28 éves R. Györgyöt, aki betépve kezdett autós ámokfutásba a Nagykörúton. A helyszínről elmenekülő társaira ugyancsak letöltendő szabadságvesztést kértek. A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint a férfi július 10-én kétféle kábítószert is fogyasztott, majd elvitte édesapja kocsiját a szülő tudta és engedélye nélkül. A férfi…

Részletek
Döbbenetes csalással nullázták le 24 millió forintját egy szekszárdi nőnek

Döbbenetes csalással nullázták le 24 millió forintját egy szekszárdi nőnek

A napokban tett feljelentést a Szekszárdi Rendőrkapitányságon egy helyi nő, mivel megtudta a pénzintézeténél, hogy a számlaegyenlege nulla, a korábban ott elhelyezett 23 950 500 forintja nincs már meg, írja honlapján a rendőrség. Mint elmondta, november végén, december elején mobilról hívta egy nő, aki a Budapesti Rendőr-főkapitányság alkalmazottjaként mutatkozott be. Megkérdezte, hogy adott-e megbízást egy…

Részletek
Telex: lemondott a Szőlő utcai javítóintézet igazgatója, akit múlt héten neveztek ki

Telex: lemondott a Szőlő utcai javítóintézet igazgatója, akit múlt héten neveztek ki

Varga László Balázst a múlt héten nevezték ki az óbudai Szőlő utcában található Budapesti Javítóintézet igazgatójának, és bár megbízatása 2026. április 30-ig szólt volna, máris lemondott, értesült a Telex. A lap kereste ezzel kapcsolatban a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságot, a javítóintézetek fenntartásáról múlt hét óta gondoskodó Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságát (BVOP), de mindkét szervezet későbbre ígért…

Részletek
Meghatalmazott miniszteri rangot kapott Ambrus Dávid

Meghatalmazott miniszteri rangot kapott Ambrus Dávid

A diplomáciai életet érintő fontos változásról szóló rendeleteket hirdettek ki a kedd esti Magyar Közlönyben, szúrta ki a Blikk. Tromler Miklós Eriket felmentették a rabati nagykövetség vezetése alól, valamint a Mauritániai Iszlám Köztársaságban betöltött magyar képviseleti tisztségéből is, helyette új pozíciót kapott, ő lett Magyarország párizsi nagykövetségének vezetője, illetve a Monacói Hercegségben is képviseli az…

Részletek
Alkalmanként 10 és 300 millió forint közötti vagyonhoz jutott hozzá egy örökségekre pályázó bűnszervezet

Alkalmanként 10 és 300 millió forint közötti vagyonhoz jutott hozzá egy örökségekre pályázó bűnszervezet

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) 21 embert gyanúsít azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték. A bűnszervezet ezzel több százmillió forint vagyonra tett szert. A gyanúsítottak között vannak ügyvédjelöltek és hagyatéki ügyintézők is – közölte a nyomozó iroda szerdán a police.hu oldalon. A közlemény szerint a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ)…

Részletek
Zuglói kollégiumba tört be egy férfi, aztán a szekrényben elaludt

Zuglói kollégiumba tört be egy férfi, aztán a szekrényben elaludt

Édesdeden aludt egy szekrényben az a férfi, aki betörése fáradalmait igyekezett kipihenni egy zuglói kollégiumban – vezette fel szerdai Facebook-posztját a Rendészeti Államtitkárság. Mint írták, előzőleg az épületbe visszatérő diákok vették észre a befeszített ajtót, az intézmény vezetője pedig rendőri segítséget kért. „A járőrök helyiségről helyiségre jártak és mozgásirányt követtek. Üres túró rudis zacskó, lábnyomok…

Részletek
Szerdai friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk

Szerdai friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk

2025. december 17., szerda Friss hírek   Ezekre figyelj, ha elindulsz otthonról: MÁV Az ukrán vasút hálózatán pályakarbantartást végeznek, emiatt az Ukrajna felől érkező távolsági vonatoknál akár 50-100 perces késésekre lehet számítani. BKK A 3-as,a 62-es és a 62A villamos, valamint a 85-ös autóbusz a továbbiakban nem áll meg a Terebesi utca megállóban.   Mai időjárás: Borult, egyes részeken továbbra is párás, ködös…

Részletek