Fűre toltak egy Airbus A320-as gépet a budapesti repülőtéren, az utasokat ki kellett szállítani

Fűre toltak egy Airbus A320-as gépet a budapesti repülőtéren, az utasokat ki kellett szállítani

A Pegasus PC332 járatszámú Budapest-Isztambul járatának indítása közben a légitársaság Airbus A320 típusú repülőgépének főfutóművét a földi kiszolgáló vállalat repülőgép vontatója letolta a szilárd burkolatról a fűbe, aminek következtében a légijármű elakadt. A Budapest Airport közleménye szerint személyi sérülés nem történt, a fedélzeten tartózkodó 176 utast busszal szállították vissza a terminálépületbe, ők biztonságban vannak. A helyzet a…

Részletek
Már Ferihegyen van az új magyar légitársaság óriásgépe

Már Ferihegyen van az új magyar légitársaság óriásgépe

Egy évvel azután, hogy furcsa körülmények között engedélyhez jutott a Hungary Airlines, december 25-én az új magyar légitársaság csomagszállításra átalakított Boeing gépe is megérkezett a Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérre – írja az Airportal.hu. A szakportál beszámolója szerint az Európa első Big Twin áruszállítójának számító repülőgép pár napon belül a rendes napi működését is megkezdheti. A…

Részletek