A DK elvenné a határon túli magyarok szavazati jogát
Elkészült a DK törvényjavaslata, amely a határon túliak szavazati jogának megszüntetéséről, valamint az arányos választási…
Elkészült a DK törvényjavaslata, amely a határon túliak szavazati jogának megszüntetéséről, valamint az arányos választási…
Dobrev Klára szombaton tartott első pártelnöki évértékelő beszédében egyértelművé tette: A DK számára a határon…
„A 2024-es elvesztett önkormányzati választás után, de még az új vezetés beiktatása előtt pár héttel,…
A teljes magyar jobboldal remeg a DK megsemmisítéséért – mondta Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció…
Házkutatást tartottak csütörtök hajnalban Mezei Zsoltnál, Dunaújváros alpolgármesterénél, a Demokratikus Koalíció helyi elnökénél és országgyűlésiképviselő-jelöltjénél…
„Nem azzal van bajom, hogy Jakab Péter honnan jön, hanem azzal, hogy volt pártom hova…
Mint arról beszámoltunk, hétfőn a Demokratikus Koalíció országjárásának borsodi állomásán Dobrev Klára bejelentette, hogy Miskolcon…
Jakab Péter a Demokratikus Koalíció jelöltje lesz az áprilisi 12-i országgyűlési választáson – jelentette be…
Jakab Péter a jelöltségét bejelentő Dobrev Klára után fellépett a színpadra, majd pedig a zavaros…
A Demokratikus Koalíció (DK) egy kormányváltás után ismét kizárólagos állami feladattá tenné a bírósági végrehajtást…