Polt Péter kiemelkedő jogi tevékenységéért Deák-díjat kapott, születésnapjára könyvet írtak

Polt Péter kiemelkedő jogi tevékenységéért Deák-díjat kapott, születésnapjára könyvet írtak

Polt Péter volt legfőbb ügyész, az Alkotmánybíróság nyáron kinevezett elnöke nemrég több elismerésben is részült, ezekről Magyarország Ügyészsége egy külön közleményben számolt be. Mint írják, Polt Péter megkapta a Deák-díjat, amit a jogtudományok területén tartósan kiemelkedő tevékenységet végző jogászok számára alapították a jogászi hivatásrendek vezetői több mint 20 évvel ezelőtt. Emellett pedig a Nemzeti Közszolgálati Egyetem…

Részletek
Krasznahorkai szülőfalujában előbb jelent meg az írót támogató üzenet egy háznál, mint a könyvesbolt…

Krasznahorkai szülőfalujában előbb jelent meg az írót támogató üzenet egy háznál, mint a könyvesbolt…

Krasznahorkai László hálás mindenkinek, barátnak, ismerősnek, fordítónak és kiadónak, tartós olvasónak és kezdő olvasónak, akár magyar, akár még nem magyar, távolinak tehát és közelinek, és különösképpen a képen látható üzenet íróinak szülővárosomban Gyulán, ahol rajtuk kívül nemcsak „óriásplakáttal” nem üdvözlik szerény elvándoroltjukat, de még a könyvesbolt vagy a könyvtár előtt sem látni – pedig beérném…

Részletek