Életfogytiglant kért az ügyészség a nővérét megfojtani próbáló férfira

Életfogytiglant kért az ügyészség a nővérét megfojtani próbáló férfira

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség másodfokú ügyészségként életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását indítványozta azzal a Csongrád-Csanád megyei férfival szemben, aki röviddel a szabadulását követően megpróbálta az őt befogadó nővérét megfojtani – írja közleményében az eljáró vádhatóság. A vádlott 2021 nyarán, miután letöltötte egy korábbi emberöléséért kapott büntetését, a nővérénél kapott szállást, a nő befogadta. Az együttélés folyamán…

Részletek
Szerbiából kiutasított fiatalok ügye: hazug bürökratikus érveléssel hárítottak Szijjártóék a sértettek szerint

Szerbiából kiutasított fiatalok ügye: hazug bürökratikus érveléssel hárítottak Szijjártóék a sértettek szerint

Hiába ígérte meg a Külgazdasági és Külügyminisztérium, tucatnál több magyar fiatal állítja, hogy nem kaptak segítséget a tárcától, miután Szerbia még novemberben – több esetben megalázó körülmények között – megtagadta, hogy az ország területére lépjenek. Az összesen 16 magyar fiatal a tavaly novemberi újvidéki tragédiára szeretett volna megemlékezni, ám a szerb határőrök megtagadták a belépésüket,…

Részletek
Index – Belföld – Jogerősen is pert nyert az RTL-lel szemben a Media1

Index – Belföld – Jogerősen is pert nyert az RTL-lel szemben a Media1

A Fővárosi Ítélőtábla háromtagú bírói tanácsa kedden jogerősen megerősítette a Media1 szerkesztősége javára született elsőfokú döntést, elutasítva az RTL Magyarország (M-RTL Zrt.) fellebbezését. A bíróság kimondta, hogy a Media1 által közölt cikk nem tartalmazta azokat az állításokat, amelyeket az RTL vitatott, az írás tehát jogszerű volt – írja a Média1 az oldalán. Szalay Dániel, a…

Részletek