Törvénytelenül működik a Fővárosi Önkormányzat – döntött a Fővárosi Ítélőtábla

Törvénytelenül működik a Fővárosi Önkormányzat – döntött a Fővárosi Ítélőtábla

Budapest Főváros Kormányhivatala közleményben hozta nyilvánosságra, hogy a Fővárosi Ítélőtábla is megerősítette a Törvényszék azon korábbi döntését, amely szerint a Fővárosi Önkormányzat jelenleg jogszerűtlenül működik, mivel a Közgyűlés több mint egy éve nem tett eleget törvényi kötelezettségének, és nem választott meg legalább egy főpolgármester-helyettest. A Fővárosi Ítélőtábla döntése szerint Budapest Fővárosi Önkormányzata törvénytelenül működik, mivel…

Részletek
Harminc napon belül meg kell választani Karácsony Gergely helyettesét

Harminc napon belül meg kell választani Karácsony Gergely helyettesét

A Fővárosi Ítélőtábla is megerősítette a Törvényszék korábbi döntését: a Fővárosi Önkormányzat jelenleg jogszerűtlenül működik, mivel a Közgyűlés több mint egy éve nem tett eleget törvényi kötelezettségének, és nem választott meg legalább egy főpolgármester-helyettest – közölte Budapest Főváros Kormányhivatala. A másodfokú bíróság ítélete értelmében a főpolgármesternek annak átvételét követő 30 napon belül javaslatot kell tennie,…

Részletek
Újra lesz kötényes törökfürdőzés a Rudasban, de drágulnak a jegyek januártól

Újra lesz kötényes törökfürdőzés a Rudasban, de drágulnak a jegyek januártól

Visszaállítja a kötényes törökfürdőzés lehetőségét a Rudas fürdő, így november 17-től az eddig megszokott módon keddi napokon női, szerdánként pedig férfi egész napos kötényes fürdőzésre lesz lehetőség, közölte a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt a Facebookon. A Rudas nyitvatartása október 1-jén, a Gellért fürdő bezárása miatt módosult úgy, hogy egységesen minden nap délelőtt 11 órától…

Részletek
Index – Belföld – Nincs olyan ügy, ami ennél jobban megmutatná a magyar politika működését

Index – Belföld – Nincs olyan ügy, ami ennél jobban megmutatná a magyar politika működését

Karácsony Gergely főpolgármester október 13-án jelezte, hogy bizonytalanná vált a Sziget Fesztivál jövője, miután a Sziget Zrt. vezérigazgatója arról tájékoztatta, hogy a főváros és a fesztivál közötti megállapodás felmondását kénytelen kezdeményezni. A lépés mögött a Sziget külföldi tulajdonosának üzleti döntése állhat. Gerendai Károly, a fesztivál alapítója, korábbi tulajdonosa vállalta a Sziget megmentését. A Sziget-mentő folyamathoz…

Részletek