Milyen szerencse, hogy a bírók csak a Tiszának nyalnak

Milyen szerencse, hogy a bírók csak a Tiszának nyalnak

„Milyen szerencse, hogy a magyar bírók azok függetlenek! Ez azt jelenti, hogy csak a Tiszának nyalnak” – mondja Lázár János Facebook-videójában, miközben a Tisza Párt állítólagos adóterveit bemutató Bors-propagandakiadványt lapozgatja, aminek terjesztését bírósági ítélet tiltotta meg. „Most épp a Bors című újság betiltott példányát olvasom. Vissza a ’80-as évekbe, szamizdat lett az igazságból” – mondja…

Részletek
A Nemzeti Médiaszövetség kiáll a Bors mellett – a különszám betiltása „a Kádár-korszakot idéző jelenség”

A Nemzeti Médiaszövetség kiáll a Bors mellett – a különszám betiltása „a Kádár-korszakot idéző jelenség”

A Bors online felületén szombaton reggel osztották meg a „betiltott” különszámot, amelyből ráadásul kiderül, hogy a lap nem egyoldalúan, hanem „pro és kontra ad számot, vagyis olyan vitát nyit, amelyben az olvasók maguk is kialakíthatják a saját véleményüket” – derül ki a közleményből, amelyben leírják – „A Bors, mint írták, a bíróság által fenyegetett anyagot…

Részletek
Íme a „betiltott” Bors! Közzétették a Tisza Párt megszorító terveit bemutató különszámot

Íme a „betiltott” Bors! Közzétették a Tisza Párt megszorító terveit bemutató különszámot

Úgy tűnik, hiába akarja bírói úton betiltatni a neki kellemetlen információkat tartalmazó Bors különszámot Magyar Péter. Ahogy korábban beszámoltunk, a Tisza Párt elnöke a Fővárosi Törvényszéknél elérte, hogy végzésben rendelkezzen arról: ne lehessen tovább terjeszteni a Bors különszámát, amely részletesen bemutatja, milyen megszorításokat terveznek a Tisza Párthoz kötődő szakértők.A lap szerint a Fővárosi Törvényszék intézkedése…

Részletek
A törvényszék megtiltotta a Bors Tisza Pártot lejárató kiadványának terjesztését

A törvényszék megtiltotta a Bors Tisza Pártot lejárató kiadványának terjesztését

Azonnali hatállyal megtiltotta a Fővárosi Törvényszék a Mediaworksnek, hogy online vagy nyomtatott formában terjessze a Bors napilap BORS TISZA-csomag című különszámát és az abban foglalt tartalmat – jelentette be Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke a közösségi oldalán, hozzátéve, hogy a végzés fellebbezésre tekintet nélkül, azonnal végrehajtandó. Magyar hétfőn fordult bírósághoz, miután a Magyar Hang…

Részletek
Elfogultsággal vádolta meg a különszámáról döntő bírót a Bors, a Fővárosi Törvényszék visszautasítja…

Elfogultsággal vádolta meg a különszámáról döntő bírót a Bors, a Fővárosi Törvényszék visszautasítja…

A Fővárosi Törvényszéktől tárgyilagos és pártatlan döntés várható! Kérdőjelek és feltételes mód(ok) nélkül… címmel adott ki közleményt a bíróság, miután a Bors azt állította: a kiadványukról szerintük egy olyan bíró fog dönteni, akinek „a neve szerepel a Tisza Párttal kapcsolatot ápoló bírók között”. A Bors közleményének előzményeként a Fővárosi Törvényszék azonnali hatállyal megtiltotta a Mediaworksnek,…

Részletek
Íme a „betiltott” Bors! Közzétették a Tisza Párt megszorító terveit bemutató különszámot

ha nem tetszik neki egy sajtótermék, betiltatja

Újra és újra betiltatná a neki nem tetsző sajtótermékeket Magyar Péter, aki azután, hogy a Tisza megszorítócsomagját közlő Indexszel szemben pert vesztett, most a Bors különszáma ellen indított hadjáratot.A lapszám – amely a Tisza Párt teljes megszorítócsomagját bemutatja – terjesztését a bíróság mintegy fél nap alatt meghozott végzésében tiltotta meg.  Olvasd tovább itt: mandiner.hu

Részletek
A Bors folytatja a „Tisza-adós” különszám terjesztését – Magyar Péter milliárdos kártérítési pert helyezett kilátásba

A Bors folytatja a „Tisza-adós” különszám terjesztését – Magyar Péter milliárdos kártérítési pert helyezett kilátásba

A Bors folytatja a Tisza Párt állítólagos adóterveiről szóló különszámának terjesztését – derül ki a kormánypárti bulvárlap közleményéből. Amint Magyar Péter bejegyzése nyomán beszámoltunk róla, a Fővárosi Törvényszék pénteki végzésével megtiltotta a Bors propagandakiadványának terjesztését, melyet több mint 4 millió háztartásba akartak eljuttatni. A bíróság arra hivatkozott, hogy a Tisza által közzétett adótervek és a Mediaworks…

Részletek
Index – Belföld – Betiltotta a bíróság a Bors Tisza-adós különszámának kézbesítését, a bulvárlap azo…

Index – Belföld – Betiltotta a bíróság a Bors Tisza-adós különszámának kézbesítését, a bulvárlap azo…

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében élesen bírálta Magyar Pétert, többek között a sajtószabadság, valamint egy, a közelmúltban hozott bírósági döntés miatt. Magyar Péter korábban pert vesztett az Index ellen, majd a bíróságot is kritizálta, amit Kocsis Máté fenyegetésként értelmezett. A kormánypárti politikus bejegyzése arra is kitér, hogy a Bors napilap egy különszámának…

Részletek
Index – Belföld – Megszólalt a bíróságon az ír férfi, aki megfojthatott egy amerikai nőt Budapesten

Index – Belföld – Megszólalt a bíróságon az ír férfi, aki megfojthatott egy amerikai nőt Budapesten

Két őr kíséretében lépett be szerda reggel a Fővárosi Törvényszék hatalmas tárgyalótermébe M. L. T., a hallgatóságra nem nézett, pedig a sorok között ott voltak áldozatának a szerettei. A fehér ingben és fekete pulcsiban lévő fiatal férfi megbilincselve lépdelt a vádlottak padjához, képet nem lehetett róla készíteni. Némán, tolmácsa társaságában hallgatta végig, ahogy a Fővárosi…

Részletek
Egy újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Egy újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

A közleményben azt írták: a megalapozott gyanú szerint a javítóintézetben pszichológusként, majd nevelőként dolgozó személy hosszabb időn keresztül, több alkalommal bántalmazott a nevelése, felügyelete alatt állókat. Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben. Fotó: Illusztráció/Stock fotó A terhelt cselekménye bizonyítottság esetén 5 rendbeli, közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás, 3 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette…

Részletek