A Szőlő utcai javítóintézet korábbi megbízott igazgatója után két másik gyanúsítottat is letartóztat…

A Szőlő utcai javítóintézet korábbi megbízott igazgatója után két másik gyanúsítottat is letartóztat…

A Szőlő utcai javítóintézet megbízott igazgatója mellett két másik gyanúsítottat is letartóztattak, akik korábban rendészeti területen dolgoztak, erősítette meg a Telex információit a Fővárosi Törvényszék. A megbízott igazgató letartóztatását még korábban rendelték el, a két másik gyanúsított letartóztatásáról később döntött a bíróság. A Szőlő utcai javítóintézetben zajló nyomozásban a keddi látványos akció után három embert…

Részletek
Börtönben marad az ukrán kémbotrány kulcsfigurája, akit a TEK fogott el Budapesten

Börtönben marad az ukrán kémbotrány kulcsfigurája, akit a TEK fogott el Budapesten

 Holló az ukrán katonai hírszerzéssel együttműködve Magyarország hadseregének és energetikai rendszerének megismerésére vonatkozó aktív hírszerző tevékenységet folytatott. Kapcsolatrendszerében számos ukrán titkosszolgálati és hazai honvédségi és energetikai szektorban releváns személyt azonosítottak.Hangsúlyozzák: Holló István ténykedése során közvetlenül tartott kapcsolatot a honvédelmi terület egykori magas rangú vezetőjével, akivel a magyarországi hadiiparral és a honvédség hadi készleteivel kapcsolatban folytatott egyeztetéseket,…

Részletek
A bíróság elutasította Iványiék kérelmét, nem kapják vissza az egyházi státuszt

A bíróság elutasította Iványiék kérelmét, nem kapják vissza az egyházi státuszt

A Fővárosi Törvényszék elutasította Iványi Gáborék arra vonatkozó kezdeményezését, hogy kapja vissza egyházi státuszát a Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) – mondta dr. Szabó József törvényszéki szóvivő a Magyar Hang kérdésére. A lap azt írja, a december elején született ítélet még nem jogerős, a MET-nek a kézhez vételtől számítva 15 napja van fellebbezni ellene. A szóvivő…

Részletek
Hiába próbálták visszakapni egyházi státuszukat Iványi Gáborék, elutasították a kérelmüket

Hiába próbálták visszakapni egyházi státuszukat Iványi Gáborék, elutasították a kérelmüket

Iványi Gábor a Dankó utcai adománygyűjtésen 2024. augusztus 1-jén (Fotó: Magyar Hang/Végh László) Elutasította a Fővárosi Törvényszék Iványi Gáborék arra vonatkozó kezdeményezését, hogy kapja vissza a Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) az egyházi státuszát – mondta el dr. Szabó József törvényszéki szóvivő a Magyar Hang kérdésére. A december elején született döntés még nem jogerős, a MET-nek…

Részletek
A Szuverenitásvédelmi Hivatal kitart: az Átlátszó sérti hazánk működését

A Szuverenitásvédelmi Hivatal kitart: az Átlátszó sérti hazánk működését

A Fővárosi Törvényszék első fokon megállapította, hogy az Átlátszó jó hírnevére káros, hogy a nyilvánosság előtt is kiderült: hírszerzési és dezinformációs tevékenységet folytatnak, és külföldről finanszírozzák őket. A helyzet azonban az, hogy ezek tények.  Nem a Hivatal, hanem maga az Átlátszó sérti a hírnevét azzal, ahogy működik – hangsúlyozta a Szuverenitásédelmi Hivatal a bírósági döntésre…

Részletek
Megsértette a Szuverenitásvédelmi Hivatal az Átlátszó jó hírnevét, sérelemdíjat is kell fizetniük

Megsértette a Szuverenitásvédelmi Hivatal az Átlátszó jó hírnevét, sérelemdíjat is kell fizetniük

Elmarasztalták a Szuverenitásvédelmi Hivatalt, a Fővárosi Törvényszék szerint a Lánczi Tamás vezette hivatal megsértette az Átlátszó jó hírnevét azzal, hogy olyan állításokat tett a lapról, miszerint az külföldről finanszírozott, és hírszerzési, dezinformációs tevékenységet folytat. A Fővárosi Törvényszék felszólította a hivatalt, hogy fizessen 3 millió 800 ezer forint kártérítést is az Átlátszónak. A bíróság ítélete még…

Részletek
Célzott támadás érte a Fővárosi Törvényszék informatikai rendszerét

Célzott támadás érte a Fővárosi Törvényszék informatikai rendszerét

Kritikus besorolású biztonsági incidens érte a Fővárosi Törvényszék (FT) informatikai infrastruktúráját múlt szombaton – tudta meg a HVG. Értesüléseink szerint az FT rendszerét „célzott, emberi beavatkozással végrehajtott támadás” érte, vagyis nem számítógépes vírus károkozásáról volt szó. A belső vizsgálat azt is megállapította, hogy a behatoló célja minden bizonnyal az volt, hogy hozzáférjen a bírósági rendszerekhez,…

Részletek
jogosulatlan eszközhasználat váltotta ki a kibertámadást

jogosulatlan eszközhasználat váltotta ki a kibertámadást

Valóban történt biztonsági incidens a Fővárosi Törvényszék (FT) informatikai rendszerében – derül ki a lapunk megkeresésére küldött válaszukból. Ahogy korábban beszámoltunk róla, úgy értesültünk, hogy az infrastruktúrát célzott, emberi beavatkozással végrehajtott támadás érte. Az FT most „a biztonsági jelzéssel kapcsolatos vizsgálat során feltárt részletes technikai elemzés” elvégzése nyomán azt írta: Nem külső forrásból származó, célzott…

Részletek
Index – Belföld – Több száz milliót ítéltek meg a leomlott ház alatt megsérült balerinának, de van e…

Index – Belföld – Több száz milliót ítéltek meg a leomlott ház alatt megsérült balerinának, de van e…

Tóth Nikolett balesete után hosszú peren kívüli egyeztetés kezdődött az építkezést irányító vállalkozóval és a biztosítóval, de nem sikerült megállapodásra jutni. Mivel Nikolett rehabilitációja rendkívül költséges, sérelemdíjat követelt: ő 60 millió, édesanyja 15 millió forintot. Ennek egy részét korábban már megkapták, a most benyújtott megállapodás alapján pedig a perelt cég további 15-15 millió forintot köteles…

Részletek
Index – Belföld – Több száz milliót ítéltek meg a leomlott ház alatt megsérült balerinának, de van e…

Index – Belföld – Több száz milliót ítéltek meg a leomlott ház alatt megsérült balerinának, de van e…

Tóth Nikolett balesete után hosszú peren kívüli egyeztetés kezdődött az építkezést irányító vállalkozóval és a biztosítóval, de nem sikerült megállapodásra jutni. Mivel Nikolett rehabilitációja rendkívül költséges, sérelemdíjat követelt: ő 60 millió, édesanyja 15 millió forintot. Ennek egy részét korábban már megkapták, a most benyújtott megállapodás alapján pedig a perelt cég további 15–15 millió forintot köteles…

Részletek