Index – Belföld – Megszólalt a rendőrség a gyermekotthonokban tartott razziákról

Index – Belföld – Megszólalt a rendőrség a gyermekotthonokban tartott razziákról

„Azokban a gyermekvédelmi intézményekben, amelyeket a rendőrség fokozottan felügyel, a napokban több munkatársunk jelent meg abból a célból, hogy megismerjük, felmérjük a helyi viszonyokat” – közölte a rendőrség vasárnap délután.  A police.hu oldalán megjelent közleményben hangsúlyozták, hogy az elmúlt napokban nem razziáról volt szó, továbbá kiemelték: „kifejezetten a bűnmegelőzés területén dolgozó, illetve a gyermekekkel kapcsolatos…

Részletek
ez elfogadhatatlan” – néma tüntetés a Szőlő utcánál

ez elfogadhatatlan” – néma tüntetés a Szőlő utcánál

Vasárnap délután négy órára Puzsér Róbert kezdeményezésére „Néma kiállás az állami gondozásban megnyomorított életekért” címen tartottak tüntetést a Szőlő utcai javítóintézet előtt, egy nappal a Magyar Péter által, „Védjük meg a gyermekeinket” néven szervezett tiltakozó menet után, amely a várba vonult fel a Sándor palota és a Karmelita elé. „A tegnapin is kint voltam, furcsának…

Részletek
Magyar Pétert beengedték egy zalaegerszegi gyermekotthonba és az ajándékait is átvették

Magyar Pétert beengedték egy zalaegerszegi gyermekotthonba és az ajándékait is átvették

Beengedték Magyar Pétert a Zala Vármegyei Gyermekvédelmi Központba és az általa hozott ajándékokat is átadhatta – közölte a politikus a vasárnap Zalaegerszegen tartott beszédében. A politikus azt is elmondta, hogy az ajándékok egy részét a szombati tüntetésen leadott játékok képezték. Magyar beszéált arról is, hogy az állami fenntartású intézményben még forró teával is megkínálták, ami…

Részletek
Van fejlődés, idén már átvették az ajándékainkat

Van fejlődés, idén már átvették az ajándékainkat

Beengedték Magyar Péteréket és átvették a Tisza ajándékait Zalaegerszeg gyermekvédelmi és a családok átmeneti otthonába. Ping-pongasztalt, játékokat, ruhákat vittek Magyarék az otthonokba, részben azokat a játékokat, amelyeket a szombati tüntetésen raktak le a színpad elé a Tisza gyermekvédelmi megmozdulásának résztvevői. Magyar úgy értékelte: az esemény méltóságteljes volt, „ez a nap volt egy hatalom bukásának első…

Részletek
Vasárnap is kivonult legalább egy gyerekvédelmi intézményhez a rendőrség

Vasárnap is kivonult legalább egy gyerekvédelmi intézményhez a rendőrség

Rendőri akció folyik egy oroszlányi gyerekvédelmi intézményben, a Komárom-Esztergom vármegyei Gyermekvédelmi Központ és Általános Iskolában, ahol gyerekotthon is működik – értesült a Telex az intézmény egyik dolgozójától. Vasárnap arról írt a Népszava, hogy az ország több gyerekvédelmi intézményében is razziázik a rendőrség. Az oroszlányi intézményen kívül más helyről egyelőre nem erősítették meg nekünk, hogy ott…

Részletek
„Gyerekeket ne irányítson rendőr, még véletlenül se” – videóriport a Tisza gyermekvédelmi tüntetésér…

„Gyerekeket ne irányítson rendőr, még véletlenül se” – videóriport a Tisza gyermekvédelmi tüntetésér…

A gyermekek mellett és az „orbáni hazugság” ellen címszóval hírdetett tüntetést szombatra Magyar Péter és a Tisza Párt. A tízezres tömeg a Deák tértől a Karmelita elé vonult, sokan plüssállatokkal érkeztek, amiket a Sándor Palota elé vittek, miközben gyerekrajzokat is vetítettek a köztársasági elnök munkahelyének falaira. A szervezők hangsúlyozták, hogy ez nem pártrendezvény, a többször…

Részletek
Index – Belföld – Magyar Péter a Sándor-palota előtt: Ezekről a szörnyűségekről önök tudtak, és mégs…

Index – Belföld – Magyar Péter a Sándor-palota előtt: Ezekről a szörnyűségekről önök tudtak, és mégs…

Magyar Péter hat óra körül kezdte meg a beszédét, és először diplomatikusan megköszönte a demonstrálóknak, hogy „a hidegben és egy munkanapon” is eljöttek, és hoztak ajándékot. Ezután először azoknak a gyermekvédelemben dolgozóknak köszönte meg a részvételt, akik eljöttek a Sándor-palotához. Honfitársaim! Bicske, Rákospalota, Szolnok, Tiszadob, Csepkő utca, Szőlő utca, és még ki tudja, hány utca,…

Részletek
Nyílt levelet küldött a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság a Szőlő utcai borzalmak után

Nyílt levelet küldött a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság a Szőlő utcai borzalmak után

Ez nem segíti sem azokat a gyermekeket, akik traumatizálva, sok problémával kerültek be a rendszerbe, sem azokat a szakembereket, akik nap mint nap azért dolgoznak, hogy számukra biztonságosabb, szeretetteljesebb és reménytelibb jövőt teremtsenek.Tisztelettel kérjük, hogy a közbeszédben, a nyilvános fórumokon, média megjelenésekben kellő megértéssel és felelősségteljes tájékozódás igényével közelítsenek a gyermekvédelem kérdéseihez és kerüljék az…

Részletek
A kanyarban előzte Orbánt Magyar, és a legfájóbb pontján sebezte meg a hatalmat

A kanyarban előzte Orbánt Magyar, és a legfájóbb pontján sebezte meg a hatalmat

Urald a pillanatot, nyerj meg minden napot! – régóta ez a kormány és a Fidesz politikai kommunikációs vezérelve, de arra, hogy ez Magyar Péterrel és a Tiszával szemben egyre kevésbé működik, a szombati nap jó példa volt. A kormánypártnak nemhogy a pillanat uralása nem sikerült, minden igyekezetük ellenére látványosan elvesztették az egész napot is –…

Részletek
Magyar Péter videóban állítja szembe Orbán szavait az eltitkolt gyermekvédelmi jelentéssel 

Magyar Péter videóban állítja szembe Orbán szavait az eltitkolt gyermekvédelmi jelentéssel 

„A magyar állam azt tudja mondani, hogy igen, a ránk bízott gyerekekkel tisztességesen bánunk, megfelelő helyen vannak, megfelelő körülmények között és megfelelően felkészített emberek foglalkoznak velük.” Orbán Viktor szavaival indul a Magyar Péter Facebook-oldalán szombat reggel közzétett videó, amelyben az előző nap nyilvánosságra hozott gyermekvédelmi jelentés megállapításait állítja szembe a miniszterelnök, illetve Semjén Zsolt szavaival. …

Részletek