Index – Belföld – Jogosulatlan hagyatékszerzőkre csapott le a rendőrség, több száz millió forint ker…

Index – Belföld – Jogosulatlan hagyatékszerzőkre csapott le a rendőrség, több száz millió forint ker…

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége 21 embert gyanúsít azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték – áll a police.hu oldalon megjelent közleményben. A KR NNI 2024-ben indított nyomozást a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) feljelentése alapján a bűnözői csoport ellen, a gyanú szerint az illegális hagyatékmegszerzés 2024…

Részletek
Jókai Mór és az édesapja

Jókai Mór és az édesapja

Ha én az ő jó tulajdonságainak csak egy századrészével bírnék, meg volnék magammal elégedve. Azon kívül, hogy komoly tudományos ismeretei voltak, amikkel én nem dicsekedhettem, jogtudós volt és számvető, jó gazda és vagyonszerző: jártas volt minden művelt nyelvben és szépirodalomban, rajzolt, festett. (…) A zenéhez is értett, amiből nekem nem jutott. Emlékezem a hegedűjére, a…

Részletek
Index – Belföld – Változnak az öröklés szabályai, de egyáltalán nem úgy, ahogy azt eddig híresztelté…

Index – Belföld – Változnak az öröklés szabályai, de egyáltalán nem úgy, ahogy azt eddig híresztelté…

Az elmúlt időben rengeteg információ jelent meg a médiában az öröklési jog változásairól. Ezek egy része azonban hamisnak bizonyult: az igazságügyi tárca parlamenti államtitkára lapunknak cáfolta azoknak a beharangozott új szabályoknak a létezését, amelyek gyorsabbá és átláthatóbbá tennék az öröklés folyamatát. Vagyis egyelőre szó sincs arról, hogy: ingatlanöröklés esetén az örökösöknek nem kell külön kérvényezniük a…

Részletek
Wittner Mária hagyatéka a Terror Házába kerül

Wittner Mária hagyatéka a Terror Házába kerül

A Terror Háza Múzeum és Magyarország Kormányának a közös munkája hozta el azt a lehetőséget, hogy Wittner Mária, 1956-os forradalmár és szabadságharcos hagyatéka a múzeumba került. Az 1956-os hős 2022-ben hunyt el. Wittner Mária hagyatéka hamarosan mindenki számára megtekinthető lesz a Terror Háza Múzeumban Fotó: Facebook A csaknem ötezer tételből álló gyűjteményben megtalálhatók  a börtönévek…

Részletek