„Elnézést, nem hallom” – a mondat, aminek el kellett volna hangoznia Moszkvában

„Elnézést, nem hallom” – a mondat, aminek el kellett volna hangoznia Moszkvában

A diplomáciában szokásjog alapján forognak a tolmácsok, akik pozíciójuknál fogva a legmagasabb szintű átvilágításon esnek át. A külföldi utakra sokszor egyedül mennek, ilyenkor megesik, hogy a nagykövetségekről segítik ki őket annak érdekében, hogy ne legyenek annyira leterheltek. Kontrolltolmácsra mindenesetre nagy szükség lenne. Körbejártuk a legfontosabb kérdéseket. A tolmácsok pártfüggetlenek, pártpolitikamentesen és részrehajlás nélkül dolgoznak. Ez…

Részletek
Az utolsó pillanatban dőlhetett el, hogy a Tisza melyik választókerületekbe delegálja a jelöltjeit

Az utolsó pillanatban dőlhetett el, hogy a Tisza melyik választókerületekbe delegálja a jelöltjeit

„Összesen 8 tiszás jelöltaspiráns bemutatkozó szövegében hajtottak végre érdemi változtatást azok után, hogy a róluk szóló eredeti posztok kikerültek hétfő éjjel. Ennek alapján kiderül az is, hogy hol cserélhettek az utolsó pillanatban választókerületet a jelölteknél” – írja a 444. Az előtte-utána jellegű képkivágásokkal is megtámogatott cikkében a portál sorra veszi a 8 jelöltet, akik közül…

Részletek