Anyja holttestével élt együtt napokig egy dunakeszi férfi

Anyja holttestével élt együtt napokig egy dunakeszi férfi

Segítségnyújtás elmulasztása miatt vádat emeltek azzal a férfival szemben, akinek beteg édesanyja hiába panaszkodott a fájdalmaira, a férfi nem hívott orvost – közölte a Dunakeszi Járási Ügyészség. A vádirat szerint a férfi együtt élt édesanyjával dunakeszi otthonukban. Az asszony betegségei miatt mozgásában korlátozott volt, később pedig már felkelni sem bírt az ágyból. A sértett 2024….

Részletek
Egyre több a kérdés a holtan talált főorvosnő ügye körül, nagy erőkkel folyik a vizsgálat (VIDEÓ)

Egyre több a kérdés a holtan talált főorvosnő ügye körül, nagy erőkkel folyik a vizsgálat (VIDEÓ)

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, belső vizsgálat indult a szegedi klinikán, miután a frissen műtött szekszárdi főorvosnő eltűnt a kórházból, később pedig holtan találták meg. A holttest a Szegedi Tudományegyetem Idegsebészeti Klinikája melletti elhagyatott garázssor közelében volt.A főorvosnőt kereső mentőcsapat vezetője a történtekkel kapcsolat elmondta, a helyszín, ahol rábukkantak, olyan volt, „mint egy szellemváros…

Részletek
Holtan találták meg a három hete eltűnt Lászlót

Holtan találták meg a három hete eltűnt Lászlót

A 31 éves férfi október 20-án este 11 óra körül a szombathelyi Puskás Tivadar utcából ismeretlen helyre távozott és azóta életjelet nem adott magáról, úgy tűnt, érzelmileg instabil állapotban lehet. Kiderült, László hétfőn este balesetet okozott, a rendőrök elvették a jogosítványát. A rendőrök láthatták utoljára, mert azóta nem tudtak róla – írta meg a vaol.hu….

Részletek