„Kicsit Nápoly-jellege lett az utcának” – az országban több helyen gond lett a szemétszállításból

„Kicsit Nápoly-jellege lett az utcának” – az országban több helyen gond lett a szemétszállításból

„Ma este kell kikészítenünk a kommunális szemetet, holnap vinnék el. Ez már a harmadik alkalom lesz, kétszer nem vitték el. Amikor nem volt hó, már akkor sem jöttek” – mondta egy II. kerületi olvasónk kedden, aki szerint már közel három hete nem vitték el a szemetüket. A környék központjában, egy főút melletti utcában laknak, ami…

Részletek
Index – Belföld – „Miattunk lesz tiszta a főváros szenteste” – így dolgoznak a télapó manói, akik sz…

Index – Belföld – „Miattunk lesz tiszta a főváros szenteste” – így dolgoznak a télapó manói, akik sz…

Egy december 5-én péntek kora reggel induló kukásautó nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek figyelmét is felkeltette a fővárosban. Sokan megálltak, integettek, fotókat készítettek, ugyanis Mikulás és manó jelmezben érkeztek a MOHU Budapest hulladékszállító munkatársai. A járművet karácsonyi fényfüzérekkel díszítették fel. A cél, hogy a gyerekek pozitív, barátságos élményeken keresztül is találkozzanak a hulladékgazdálkodással, és…

Részletek
Index – Belföld – Üvegszilánkos fejhallgató és tojáshéjas pulóver

Index – Belföld – Üvegszilánkos fejhallgató és tojáshéjas pulóver

A Mohu szeptember elején indított kampányt, amelyben PFËMÜ néven egy webshophoz hasonló platformot mutatott be szürreális tárgyakkal. A kezdeményezés mögött azonban komoly aggodalom húzódik meg, ugyanis Magyarországon a szelektív hulladék háromnegyede rossz helyre kerül. A társaság által készített, több mint ezerfős kutatás alapján a 20–45 évesek 76 százaléka szerint minél több hulladékot kellene újrahasznosítani. A…

Részletek