„Vége van, kicsi!” felkiáltással nyomták az iskolai vécé falának – milyen nyomot hagy a gyerekeken a…

„Vége van, kicsi!” felkiáltással nyomták az iskolai vécé falának – milyen nyomot hagy a gyerekeken a…

Számos állami program indult az utóbbi években a gyermekvédelem jelszavával, köztük olyan bizarr kezdeményezések is, mint a nemrég megalakult kormányközeli Nemzeti Mentál Pajzs Program, amelynek a kegyelmi ügyben magát megégető Varga Judit lett a fővédnöke. A botrány 2024. februári kirobbanásakor Orbán Viktor a parlamentben úgy fogalmazott: Magyarországon a gyerekek „teljes körű védelmet élveznek”. Ennek élő…

Részletek
„A beszervezettekről könnyen ítélkezünk, pedig volt, aki nem ártott” – popzene és állambiztonság Sző…

„A beszervezettekről könnyen ítélkezünk, pedig volt, aki nem ártott” – popzene és állambiztonság Sző…

Húsz éve jelent meg a Nyilván tartottak – Titkos szolgák a magyar rock körül 1960–1990 című kötete. Most egy brit kiadó angol nyelven adta ki a hasonló témában írt és azóta feltárt új esetekkel kiegészített kötetét. Kikből áll ennek a célközönsége? Az angolszász országokban a magyar popzene nyilván nem annyira izgalmas, viszont a kommunista állambiztonság működése, annak hatása a művészekre talán számíthat…

Részletek
L. Simon László visszatért a Nemzeti Múzeumba

L. Simon László visszatért a Nemzeti Múzeumba

„A Magyar Nemzeti Múzeumban arra szövetkeztünk utódommal, Zsigmond Gáborral, hogy felújítjuk, klimatizáljuk és fantasztikus látványvilággal egészítjük ki a nemzetünk talán legértékesebb műtárgyát bemutató termet. Ő főigazgatóként, én projektvezetőként…” – így jelentette be L. Simon László a Mandinerben a Magyar Nemzeti Múzeumba (MNM) való visszatérését. Két évvel ezelőtt, 2023 novemberében mozdította el Csák János akkori kulturális miniszter…

Részletek
A karbantartást át kell tenni télre, a rendezvényekre viharálló sátrak kellenek – ifj. Chikán Attila…

A karbantartást át kell tenni télre, a rendezvényekre viharálló sátrak kellenek – ifj. Chikán Attila…

Egyre több magyarországi vállalat rendelkezik már kidolgozott fenntarthatósági stratégiával, ám még mindig kevés a valós cselekvés. Aggasztó, hogy hiába terjed az újrahasznosítás,  gyorsabban nő a fogyasztás, ezért a világon a körforgásosság mértéke csökken – mondta lapunknak ifj. Chikán Attila, a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) elnöke. Olvasd tovább itt: hvg.hu

Részletek
Egy név, amitől pánikba esett a Fidesz: pillanatnyi zavar, vagy valódi rés támadt a NER pajzsán?

Egy név, amitől pánikba esett a Fidesz: pillanatnyi zavar, vagy valódi rés támadt a NER pajzsán?

Gajdos László nyíregyházi jelölése váratlanul mélyet mart a NER helyi hatalmi struktúrájába. A Fidesz pánikszerű reakciója nem véletlen: néha elég egyetlen hiteles helyi tekintély – ez esetben a Nyíregyházi Állatpark elismert vezetője – ahhoz, hogy megbontsa a gondosan felépített rendszer egyensúlyát. A nyíregyházi ügy azonban csak előjáték: a Tisza Párt esélyeit végül az dönti el,…

Részletek
hvg360: Dobszay János: Hazudni csak pontosan, szépen

hvg360: Dobszay János: Hazudni csak pontosan, szépen

A kampány házhoz jön Pár nap van hátra a 2018-as parlamenti választás kampányából. Volt itt minden: vádaskodás, sorosozás, egymás után buktak ki miniszterek, államtitkárok zűrös ügyei, közben a hatalom ígért és osztogatott, Orbán Viktor pedig fenyegetett. De mi érzékelhettek ebből a választók odahaza? Sorozatunkban munkatársaik írják le, milyen kampányolást érzékeltek ők saját lakóhelyükön. Pár éve…

Részletek
Takács Péter nem akarja megérteni azt, amit még Gyurcsány Ferenc is felfogott

Takács Péter nem akarja megérteni azt, amit még Gyurcsány Ferenc is felfogott

A hét egyik legfelkapottabb híre volt, hogy Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár bazmegelős levelezésbe bonyolódott egy, a Szent János kórház állapota miatt erősen felháborodott magánszeméllyel. Takács azóta elnézést kért a stílusa miatt, de az általa írtak tartalmát továbbra is fenntartja. Engedjük ezt meg az államtitkárnak, hiszen kinek a száján nem szaladt ki még egy-egy kósza…

Részletek
volt javítós fiúk megrázó vallomásai arról, mit művelt velük az igazgató

volt javítós fiúk megrázó vallomásai arról, mit művelt velük az igazgató

Új információk jutottak a hatóságok tudomására arról, hogyan viselkedett Juhász Péter Pál igazgató a neki alárendelt fiúkkal a Szőlő utcai Budapesti Javítóintézetében – értesültünk egy nyomozóügyészséghez közeli, ezért névtelenséget kérő forrásból. A közelmúltban a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség több olyan tanút is kihallgatott, akik azt állították, hogy a csak Péter bácsiként emlegetett igazgató molesztálta, majd…

Részletek