Az adóemelési vádat közlő Index-cikk ügyében fontos ítéletet semmisített meg a bíróság

Az adóemelési vádat közlő Index-cikk ügyében fontos ítéletet semmisített meg a bíróság

„A Fővárosi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte az első fokú bíróság ítéletét, amelyben korábban nevetséges módon azt mondták ki, hogy a Mészáros Lőrinc tulajdonában álló Index csak véleményt fogalmazott meg nyáron, amikor hamisított dokumentumokra hivatkozva adóemeléssel vádolta a Tiszát” – ismertette a döntést Magyar Péter. Facebook-posztjában a Tisza elnöke azt is jelezte: az ítélőtábla új eljárás…

Részletek
Fordulat a Magyar Péter és az Index perében

Fordulat a Magyar Péter és az Index perében

Mészáros Lőrinc lapjának is papírja lesz róla, hogy hazudnak reggel, délben és este – ezzel a címmel adott ki sajtóközleményt csütörtökön a Tisza Párt, melyben Magyar Péter azt tette közzé: A Fővárosi Ítélőtábla pár perce hatályon kívül helyezte az első fokú bíróság ítéletét, amelyben korábban nevetséges módon azt mondták ki, hogy a Mészáros Lőrinc tulajdonában…

Részletek
Nem létező személyekre és tanulmányokra hivatkozik az indexes dokumentum, a plágiumszűrős teszten is…

Nem létező személyekre és tanulmányokra hivatkozik az indexes dokumentum, a plágiumszűrős teszten is…

Nem létező szerzőkre és publikációkra hivatkozik az a dokumentum, amit az Index tett közzé azt állítva, hogy az a Tisza Párt adóemelési terveit tartalmazza – számolt be az RTL Híradó. A csatorna által megkérdezett szakértők azt mondták, a több száz oldalas dokumentumot nem ember készítette, hanem mesterséges intelligencia. Róna Dániel politikai elemző azt mondta róla,…

Részletek
Ez a „valami” egy teljesen fiktív anyag – Rácz András lefuttatta a CopyLeaks-et az állítólagos Tisza…

Ez a „valami” egy teljesen fiktív anyag – Rácz András lefuttatta a CopyLeaks-et az állítólagos Tisza…

Rácz András (Fotó: Magyar Hang/Végh László) Rácz András Oroszország-szakértő – ahogy a Facebookon írja – kíváncsiságból megfuttatta az Index által lehozott, állítólagos Tisza-program egyik elemét a CopyLeaks plágiumkereső programban. „Ha az Index állítása igaz, akkor ez az állítólagos program arról szólna, hogy mit kell és lehet kezdeni a magyar gazdasággal” – írja, hozzátéve: egy gazdaságpolitikai…

Részletek
Egy belső levél szerint a lapvezetés kérte, hogy a Totalcaron szemlézzék az Index cikkét a Tisza áll…

Egy belső levél szerint a lapvezetés kérte, hogy a Totalcaron szemlézzék az Index cikkét a Tisza áll…

„A lapvezetés csupán az Index aznapi vezető anyagának a saját kiadványon történő szemléjét kérte” a Totalcartól az autós portált is tulajdonló Indamedia vezérigazgatója, Ziegler Gábor szerint – derül ki a belső levélből, ami a 444-hez eljutott. Hétfőn délután a Totalcar szemlézte az Index vezető cikkét a Tisza Párt állítólagos adóemeléseiről. A szerző nélküli cikkben kiemelték…

Részletek
HVG-s kényeztetés Magyar Péternek

HVG-s kényeztetés Magyar Péternek

Éspedig azért nem igaz, nem létezik, mert Magyar Péter tagadja. És ha Magyar Péter valamit letagad, akkor annak létezéséről beszélni aljas rágalom, illetőleg »Tóni«. Szavainak, tagadásainak, sóhajtásainak kikezdhetetlen hitelét olyan esetek dúcolják alá, mint Aszad elnök budapesti landolása, a kémtollak, a kétezer ráállított titkosszolga, az internetblokkoló walkie-talkie, a járó motorú kormányzati repülőgépek. Vagy amikor arról…

Részletek
„Vagy a fos megy ki az oldalra, vagy mi az ajtón” – írta a Totalcar főszerkesztője, miután a Tisza állítólagos adóemelési terveiről jelent meg cikk az újságban

„Vagy a fos megy ki az oldalra, vagy mi az ajtón” – írta a Totalcar főszerkesztője, miután a Tisza állítólagos adóemelési terveiről jelent meg cikk az újságban

A saját újsága ellen kelt ki a Totalcar főszerkesztője, Hamvas Tamás, miután a Tisza vélelmezett adóemelési terveiről közöltek cikket, vette észre a HVG. A Totalcar az Indexet is kiadó Indiamedia portfóliójához tartozik, amely fele részben Vaszily Miklós, a Mészáros Lőrinchez sorolt, kormányközeli TV2 elnök-vezérigazgatójának tulajdona. Az újságot egy éve főszerkesztő Hamvast a lap korábbi munkatársa,…

Részletek
A Tisza tervezett megszorításairól ír az Index, Magyar Péter szerint ez nettó hazugság

A Tisza tervezett megszorításairól ír az Index, Magyar Péter szerint ez nettó hazugság

Magyar Péter 2025. január 20-án a Magyar Infón Magyarország 2027–2035 konvergenciaprogram” – ez a munkaneve annak a több száz oldalas gazdasági tervezetnek, ami az Index szerint a Tisza szakpolitikusai készítettek. A portál szerint a „birtokukba került”, több helyen is szignózott háttéranyag markáns baloldali fordulatot készít elő – és radikálisabb átalakítást vázol fel a magyar közteherviselésben,…

Részletek
A baloldali média először megvárta Magyar Péter reakcióját, csak azután számolt be a hírről

A baloldali média először megvárta Magyar Péter reakcióját, csak azután számolt be a hírről

– írta meg a Transzparens Újságírásért Alapítvány szerzője, majd elemzésében végigvette, hogyan reagált sorban a Telex, a 24.hu, a HVG vagy épp a Népszava, közvetlenül azután, hogy a Tisza-vezér megszólalt a kérdésben.A dokumentumról szóló cikk november 25-én, 7:39-kor került ki az Index felületére, amire Magyar Péter közel két órával később reagált. Az ellenzéki portálok pedig…

Részletek
Az Index cikkének minden szava hazugság

Az Index cikkének minden szava hazugság

Kedd reggel az Index „1300 milliárdos megszorításra készülhet Magyar Péter pártja” címmel közölt egy cikket, amelyben azt állították, hogy a birtokukba jutott a Tisza több mint százoldalas gazdasági tervezete. A lap többek között azt írja, hogy a párt eltörölné vagy csökkentené a családi adókedvezményeket, illetve 32%-ra emelné az áfát. Magyar Péter azonban a cikk megjelenése…

Részletek