Index – Belföld – Megszólalt a fuvaros tüntetés szervezője, nem állnak le, amíg nincs megegyezés

Index – Belföld – Megszólalt a fuvaros tüntetés szervezője, nem állnak le, amíg nincs megegyezés

„Azt, hogy összesen mennyien vagyunk, óvatos becslések alapján is csak saccolni tudnám: én azt mondtam, hogy egy 1500–2000 kamion, de itt már hallottam négy- és ötezer kamionról is, rengetegen” – mondta Orosz Tibor fuvarozó-érdekvédő hétfő délután a Hősök terén tartott rögtönzött sajtótájékoztatóján, ahol a fuvardíjak emelése ellen tüntetnek. „Az elmúlt két-három hétben Magyarország szinte összes…

Részletek
Index – Belföld – Fodor Gábor: Nem Magyar Péter az ellenzék főszereplője, hanem Orbán Viktor

Index – Belföld – Fodor Gábor: Nem Magyar Péter az ellenzék főszereplője, hanem Orbán Viktor

Utoljára június végén beszélgettünk Fodor Gáborral, aki akkor úgy látta: a Tisza Párt áll nyerésre, „talán egy orrhosszal”, ugyanakkor hozzátette, hogy „a Fidesz még mindig nyerhet”. A közvélemény-kutatásokról azt mondta, hiba lenne lebecsülni az adataikat, ahogyan túlértékelni is. „A kulcs a józan mérlegelés: a kutatások tendenciákat mutatnak” – hangsúlyozta. Arról is beszélt, hogy komoly kétségei…

Részletek
kidobták a Hír TV riporterét a Tisza Párt rendezvényéről (VIDEÓ)

kidobták a Hír TV riporterét a Tisza Párt rendezvényéről (VIDEÓ)

„Ez egy lezárt terület” – bizonygatta a biztonsági őr a Déri Stefi által közzétett felvételen. A videón ezt követően feltűnt több, az esemény rendjét biztosító személy is, akik lökdösve, karon ragadva kísérték ki Tisza rendezvényéről a Hír TV munkatársát, Németh Botondot.Nyitókép: Attila KISBENEDEK / AFP Olvasd tovább itt: mandiner.hu

Részletek
Index – Belföld – Megszólalt a fóti gyermekotthon volt nevelőnője, drámai részleteket árult el

Index – Belföld – Megszólalt a fóti gyermekotthon volt nevelőnője, drámai részleteket árult el

„Az első egy hónapomban szinte mindennap ki kellett hívni a mentőt, mert valamelyik [gyerek] felvágta az ereit” – mondta a Partizánnak adott interjújában Oláh Zsuzsanna Viktória. A fóti gyermekotthon volt nevelőnője 2024 februárja és novembere között dolgozott az intézet speciális részlegén, amikor a nemrég nyilvánosságra került videó is készült, amelyen az egyik dolgozó a gyanú…

Index – Belföld – Lázár János elmondta, hogy miért veszíthet a Fidesz 2026-ban

Index – Belföld – Lázár János elmondta, hogy miért veszíthet a Fidesz 2026-ban

A beszélgetés elején Lázár a politikai kommunikációról fejtette ki véleményét. A miniszter szerint Orbán Viktor sikerének kulcsa „a lefordítási képesség, amellyel például a bonyolult brüsszeli folyamatokat érthetően át tudja adni”. Meglátása szerint a mai politikában ez azért kulcsfontosságú, mert az embereket „nem érdekli a politikai korrekt fogalmazás, világos beszédet akarnak, mert úgy gondolják, ez fogja…

Részletek
Index – Belföld – Na, szia, anyu! – a hős kisfiú édesanyja elmesélte, hogy élte meg az esetet, amiko…

Index – Belföld – Na, szia, anyu! – a hős kisfiú édesanyja elmesélte, hogy élte meg az esetet, amiko…

A Billog hamburgerezőben ebédelt az az édesanya és 4 éves kisfia, akinek a „Na, szia, mentő!” köszönése jelmondattá vált. Az étterem üzemeltetője interjút is készített a cukorbeteg szülővel. Az ominózus esetről kérdezték az anyukát, ő hogyan élte meg. Állítása szerint amikor rosszul lett, a mindig rajta lévő szenzor nem küldött értesítést a telefonjára. A segélyhívásra nem…

Részletek
Index – Belföld – Mészáros Lőrinc: A Tisza Párt politikusainak egyetlen szavát sem hiszem el

Index – Belföld – Mészáros Lőrinc: A Tisza Párt politikusainak egyetlen szavát sem hiszem el

A Puskás Akadémiának van mire büszkének lennie idén – erről számolt be Mészáros Lőrinc a Nemzeti Sportnak adott interjújában. „Kezdjük talán ott, hogy nagyon közel voltunk ahhoz, hogy a Fradi mellett második magyarként európai főtáblára kerüljünk, Firenzében hatalmas élmény volt látni a csapatunk kitűnő játékát, két meccsen sem tudott legyőzni bennünket a Fiorentina, csak 11-esekkel…

Részletek
Orbán Viktor elárulta, hogy alakul a brüsszeli programja (VIDEÓ)

Orbán Viktor elárulta, hogy alakul a brüsszeli programja (VIDEÓ)

A miniszterelnök szerint két lehetőség van: „vagy megkegyelmeznek nekünk, és éjfélkor abbahagyjuk, vagy nem kegyelmeznek meg, és akkor viszont, ami belefér”. „Attól függ a rendező mit tart technikailag helyesnek. Akkor adjuk-e fel könnyebben, ha egész éjjel gyomroznak vagy akkor ha engednek bennünket reggelizni” – vázolta fel a lehetséges forgatókönyveket.Tehát ez egy kihallgatásos, fogvatartó dolog”– jegyezte meg…

Részletek