Szembement a kormány a katolikus egyházzal, amikor engedélyezte a petesejtdonációt

Szembement a kormány a katolikus egyházzal, amikor engedélyezte a petesejtdonációt

Hosszú évek várakozása után 2026. január 1-jétől Magyarországon is elérhető lehet a petesejt-donáció, vagyis költségtérítést kapnának az államtól az erre vállalkozó nők. Mint megírtuk, az erről szóló törvényjavaslatot fideszes képviselők nyújtották be a parlamentnek, a jövő héten pedig a népjóléti bizottság elé kerül. Mindez azután történik, hogy a nyáron lehetővé tették: bármelyik nő szabadon lefagyaszthatja a petesejtjeit….

Részletek
Cseh Katalin is csatlakozott az új ellenzéki tömörüléshez, a Humanistákhoz

Cseh Katalin is csatlakozott az új ellenzéki tömörüléshez, a Humanistákhoz

Cseh Katalin csatlakozott a Humanistákhoz, a Barabás Richárd által létrehozott új ellenzéki tömörüléshez. „Manapság túl sok a tesztoszteron, és túl kevés az emberség. (…) Nyissunk új korszakot. (…) Legyünk humanisták” – mondta Cseh Katalin, a Momentum országgyűlési képviselője a Facebook-oldalán közzétett videóban, amelyben bejelentette a csatlakozását. „Tudom, hogy sokan érzik most azt, amit én: hogy…

Részletek
Kiengedték a börtönből az 1996-os ügetői merénylet elkövetőjét

Kiengedték a börtönből az 1996-os ügetői merénylet elkövetőjét

Kiengedték a börtönből az alvilág egyik ismert figuráját, Tanyi Györgyöt, akit korábban tizenegy év fegyházbüntetésre ítéltek, amiért megpróbálta megölni Lakatos Csabát 1996-ban – tudta meg a Magyar Nemzet. Lakatost 1996. november 13-án az ügető területén érte több lövés, életveszélyes sérüléseket szenvedett. A bíróság 2018-ban Tanyi Györgyöt és testvéreit, T. Józsefet és T. Jánost, valamint B….

Részletek
Egerben is tömegesen betegedtek meg gyerekek, hárman kórházba kerültek

Egerben is tömegesen betegedtek meg gyerekek, hárman kórházba kerültek

Tömeges megbetegedés történt az Egri Bölcsődei és Óvodai Intézmény Joó János Tagóvodájában – közölte az egri önkormányzat szerdán. A tájékoztatás szerint a múlt éjjel több gyermeknél és dolgozónál hányással, hasmenéssel járó megbetegedés jelentkezett. Eger Város Hivatalos Oldala ❗Tájékoztatás a Joó János Tagóvodában történt megbetegedésekről ❗ Az Egri Bölcsődei és Óvodai Intézmény Joó János Tagóvodájában 2025….

Részletek
A Tisza Világ app egyik letöltője szerint a rendőrök arra próbálták rávenni, hogy az alkalmazás rend…

A Tisza Világ app egyik letöltője szerint a rendőrök arra próbálták rávenni, hogy az alkalmazás rend…

A Tisza Világ app egyik letöltője szerint a rendőrök arra próbálták rávenni, hogy az alkalmazás rendszergazdáit kellene feljelentenie – derül ki az RTL Híradójából. Az adatbotrányban érintett felhasználó azután fordult a rendőrséghez, hogy fenyegető leveleket kapott, miután nyilvánosságra kerültek a személyes adatai. „A kihallgatás első negyven percében ezt a csontot rágtuk. Nagyon sokáig azt erőltették,…

Részletek
Bár a Meta tiltja a politikai hirdetéseket, ez a Fidesz-frakciót nem tartja vissza

Bár a Meta tiltja a politikai hirdetéseket, ez a Fidesz-frakciót nem tartja vissza

Bár a Meta – a Facebook és az Instagram anyacége – október 6-ától tiltja a politikai hirdetéseket a felületein, a Fidesz parlamenti frakciójának hivatalos Facebook-oldala tovább próbálkozik az ilyen tartalmak reklámozásával. A 24.hu cikke szerint a volt köztévés Németh Balázs által vezetett Fidesz-frakció-oldalnak összesen 85 hirdetését tiltotta le a Facebook október 6-a óta, ugyanakkor 17…

Részletek
Nem akar otthon szembenézni a vádakkal a Budapesten bujkáló volt lengyel igazságügyi miniszter

Nem akar otthon szembenézni a vádakkal a Budapesten bujkáló volt lengyel igazságügyi miniszter

Nem akar otthon szembenézni a vádakkal a Budapesten bujkáló volt lengyel igazságügyi miniszter – derül ki a Wyborcza cikkéből. Zbigniew Ziobrót azzal vádolják a lengyel hatóságok, hogy másra használta az igazságügyi alap forrásait, mint ami azok rendeltetése lett volna. Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, ez az alap a jogszabály szerint a bűncselekmények áldozatainak és a…

Részletek
Péntek estétől megváltozik a forgalmi rend a Flórián téri felüljárónál, indul a felújítás második üt…

Péntek estétől megváltozik a forgalmi rend a Flórián téri felüljárónál, indul a felújítás második üt…

Szombat délután 16 órától elindulhat a forgalom a megújult déli hídon Pest irányába a Flórián térnél, mivel a felüljáró megkapta az ideiglenes forgalomba helyezéshez szükséges hatósági engedélyt – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán. A gépjárművel közlekedők szombat délutántól egy sávon hajthatnak fel a déli hídra, amely a folytatásban két sávra szélesedik. A Szentendrei…

Részletek
Magyar Péter és Karácsony Gergely a Humanisták miatt ment egymásnak a kommentszekcióban

Magyar Péter és Karácsony Gergely a Humanisták miatt ment egymásnak a kommentszekcióban

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke és Karácsony Gergely főpolgármester a Facebookon kezdett egymásnak üzengetni a Telex és a 444.hu posztjai alatt a Humanisták nevű új politikai szerveződés miatt. A szervezetet a héten alapította meg Barabás Richárd, a Párbeszéd–Zöldek társelnöke, amelyhez szerdán csatlakozott Cseh Katalin, a Momentum országgyűlési képviselője is. Őt néhány órával a bejelentése…

Részletek
A Momentum kizárja Cseh Katalint és visszakéri a képviselői mandátumát

A Momentum kizárja Cseh Katalint és visszakéri a képviselői mandátumát

A Momentum elnöksége szerdai ülésén úgy döntött, hogy kizárja Cseh Katalint és visszakéri tőle parlamenti mandátumát – közölte a párt a Facebook-oldalán. „A döntésre azért került sor, mert Cseh Katalin a nyilvánosság számára egyértelművé tette, hogy egy másik párt színeiben indul a választáson, ráadásul a Momentum politikájával szembemenve ezzel csökkenti a 2026-os kormányváltás esélyét. Mandátumát…

Részletek