Harminc napon belül meg kell választani Karácsony Gergely helyettesét

Harminc napon belül meg kell választani Karácsony Gergely helyettesét

A Fővárosi Ítélőtábla is megerősítette a Törvényszék korábbi döntését: a Fővárosi Önkormányzat jelenleg jogszerűtlenül működik, mivel a Közgyűlés több mint egy éve nem tett eleget törvényi kötelezettségének, és nem választott meg legalább egy főpolgármester-helyettest – közölte Budapest Főváros Kormányhivatala. A másodfokú bíróság ítélete értelmében a főpolgármesternek annak átvételét követő 30 napon belül javaslatot kell tennie,…

Részletek
A cégünk a Munkácsy-vándorkiállításra kapta az állami támogatást

A cégünk a Munkácsy-vándorkiállításra kapta az állami támogatást

„Jövő év végéig négy helyszínen mutatjuk be Munkácsy Mihály Honfoglalás című festményének színvázlatát és szénvázlatát, valamint a mű keletkezésének körülményeit az ötlettől a megvalósulásig. Ez az első alkalom, hogy állami támogatást kaptunk” – mondta a HVG-nek Fásy Zsüliett. A projektre – mint ahogyan arról a HVG is beszámolt az RTL Híradó alapján – 80 millió forint…

Részletek
A rendőrség szerint véletlenül hajtott bele Hadházy Ákos autójába a hatvanpusztai biztonsági őr

A rendőrség szerint véletlenül hajtott bele Hadházy Ákos autójába a hatvanpusztai biztonsági őr

A rendőrség megszűntette a büntetőeljárást azzal a sofőrrel szemben, aki még augusztusban hajtott neki Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő autójának Hatvanpusztán – számolt be a fejleményről a politikus Facebook-oldalán. A rendőrség indoklása szerint nem történt bűncselekmény, amikor a férfi – aki Hadházy szerint a hatvanpusztai birtok egyik biztonsági őre lehetett – nekiment a képviselő autójának,…

Részletek
Kilép a Párbeszédből V. Naszályi Márta korábbi I. kerületi polgármester

Kilép a Párbeszédből V. Naszályi Márta korábbi I. kerületi polgármester

Kilép a Párbeszédből a párt alapítója és korábbi elnökségi tagja, V. Naszályi Márta – az I. kerület korábbi polgármestere ezt a Facebookon jelentette be. „Kilépésem oka, hogy nem tudok azonosulni a párt jelenlegi irányvonalával” – indokolta szűkszavúan döntését V. Naszályi, aki azt is elmondta, hogy régebb óta érlelődött benne ez a döntés, és nem volt…

Részletek
„A dezinformáció nem azt jelenti, hogy hazudik valaki” – tanúként hallgatták meg a bíróságon a Szuve…

„A dezinformáció nem azt jelenti, hogy hazudik valaki” – tanúként hallgatták meg a bíróságon a Szuve…

Egy teljes elemzési osztály dolgozott az évi 6,2 milliárd közpénzből működő Szuverenitásvédelmi Hivatalban azon a jelentésen, mely azzal vádolta az Átlátszó oknyomozó portált, hogy amerikai gazdasági-politikai érdekeket szolgálva kárt okoz Magyarországnak. Ehhez képest semmilyen olyan visszaélést nem találtak a 28 oldalas dokumentum összeállítása közben, melyet jelenteniük kellett volna az ügyészségnek, vagy bármely nyomozási hatóságnak. Sok…

Részletek
Megszólalt a BBC-nek Hilarion, tagadja a szexuális zaklatást és az együttműködést az FSZB-vel

Megszólalt a BBC-nek Hilarion, tagadja a szexuális zaklatást és az együttműködést az FSZB-vel

„Soha nem dolgoztam semmilyen hírszerző ügynökségnek, legyen az orosz vagy bármi más. Soha nem kaptam tőlük feladatokat vagy kéréseket” – nyilatkozta a BBC budapesti tudósítójának, Nick Thorpe-nak Hilarion metropolita. Korábbi asszisztense, a japán állampolgárságú Szuzuki George egyebek mellett azzal vádolta meg Hilariont, hogy szexuálisan zaklatta, és hogy az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálatnak (FSZB) dolgozik. A metropolita…

Részletek
Rögzítették az aktusokat, több férfit is megzsarolt egy prostituált társaival

Rögzítették az aktusokat, több férfit is megzsarolt egy prostituált társaival

Májusban egy 18 éves férfi feljelentést tett egy prostituált nő ellen, mert az megfenyegette: a nő azt állította, hogy amennyiben nem fizet neki százezer forintot, nyilvánosságra hozza a privát telefonbeszélgetésükről készített hangfelvételt a közösségi médiában – olvasható a rendőrség honlapján. A Zsaru magazin cikke szerint a nő emellett több személyes információt is összegyűjtött a férfiről:…

Részletek
Lavrov azt kéri az amerikaiaktól, hogy folytassák Putyin és Trump budapesti találkozójának előkészít…

Lavrov azt kéri az amerikaiaktól, hogy folytassák Putyin és Trump budapesti találkozójának előkészít…

Az orosz külügyminiszter arra kérte az Egyesült Államokat, hogy folytassák Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök Budapestre tervezett találkozójának előkészítését – írja a Moscow Times. A csúcsot korábban azért fújták le, mert a Kreml elutasította az ukrajnai tűzszünetet. Szergej Lavrov egy, az orosz médiának adott interjúban beszélt arról kedden, hogy Moszkva készen áll…

Részletek
Orbán elárulta, hogy 2010-ben felvetette a hatalmi rendszer átalakítását egy elnöki vagy egy Horthy-…

Orbán elárulta, hogy 2010-ben felvetette a hatalmi rendszer átalakítását egy elnöki vagy egy Horthy-…

„Tizenöt éve nem járt az ATV-ben, ez annyi idő és annyi fel nem tett kérdés, hogy meg sem próbálok nekirugaszkodni” – így jellemezte saját, nehéz helyzetét Rónai Egon kedden este az ATV Mérleg című műsorában, az Orbán Viktorral készített interjú felvezetéseként, és jelezte, hogy ezért inkább a jelen történéseire koncenrál majd, mire a miniszterelnök megnyugtatta,…

Részletek
Csőbombával akarta felrobbantani a sógorát egy férfi, mert azt hitte, vele csalja a felesége

Csőbombával akarta felrobbantani a sógorát egy férfi, mert azt hitte, vele csalja a felesége

Féltékenységből akart felrobbantani egy Pest megyei férfi a sógorát, mert azt feltételezte, hogy a felesége megcsalja vele – derül ki a Budapest Környéki Törvényszék közleményéből. E szerint a két férfi között a vádlott féltékenysége miatt tavasszal megromlott a kapcsolat, attól fogva nem keresték egymás társaságát. A vádlott aztán a múlt pénteken készített egy „eladó” feliratú…

Részletek