„Ellenfeleink szemtelensége és otrombasága a tetőfokára hágott” – Orbán az EU-csúcsot értékeli és a …

„Ellenfeleink szemtelensége és otrombasága a tetőfokára hágott” – Orbán az EU-csúcsot értékeli és a …

„Ismét egy húzós hét után vagyunk, tegnap pedig együtt, az idei utolsó és egyben legnagyobb háborúellenes gyűlésen mutattuk meg Szegeden: aki a béke mellett van, az velünk tart” – így kezdte aktuális, a Digitális Polgári Körök tagjainak írt levelét Orbán Viktor. Ahogy arról mi is beszámoltunk, szombaton Szegedre érkezett az év utolsó dupla országjárása: délelőtt…

Részletek
Ha visszahozzák Varga Juditot a politikába, az egy Mónika-show lesz

Ha visszahozzák Varga Juditot a politikába, az egy Mónika-show lesz

„Azt gondolom, hogy az embereknek a mellébeszélésből lett elege. És azok a politikusok vannak előnyben, akinek van mondandója, világos üzenete, ehhez meg bátorság kell. Nagyon sok politikus társam veszélyben van ilyen szempontból, mert nem tud túllépni azon, ami eddig volt, és az új politikai korszakban nem fogja megtalálni az üzenet fontosságát. Orbán Viktor politikai sikerének…

Részletek
Lázárék szerint „igenis van” megállapodás a fuvarozókkal

Lázárék szerint „igenis van” megállapodás a fuvarozókkal

A Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium szerint “igenis van” megállapodás a fuvarozókkal – erről adott ki közleményt vasárnap a tárca. A fuvardíj-ügy fordulatairól mi is beszámoltunk. Az MTI pénteken arról írt, hogy megállapodás született az ÉKM és a fuvarozók szakmai érdekképviseleti szervezetei között – utóbbiak korábban levéllel fordultak a miniszterelnökhöz a január 1-jétől…

Részletek
Török Gábor arról, hogy Áder János fellépett a Fidesz kampányrendezvényén

Török Gábor arról, hogy Áder János fellépett a Fidesz kampányrendezvényén

Török Gábor Facebook-bejegyzésben reagált arra, hogy Áder János volt köztársasági elnök is fellépett szombaton a Fidesz választási rendezvényén, a szegedi DPK-gyűlésen. „Sok vitát folytattam arról, hogy az aktuális köztársasági elnöktől nem kellene elvitatni a politikai állásfoglalás lehetőségét, ahogy rendben lévőnek tartottam azt is, amikor például Sólyom László több alkalommal is elég világosan elmondta a véleményét…

Részletek
Orbán Ráhel egy másfél milliós Celine táskát villantott Szente Vajk társaságában

Orbán Ráhel egy másfél milliós Celine táskát villantott Szente Vajk társaságában

Újabb luxustáska tűnt fel NER-ben, és ezúttal is Hadházy Ákos független képviselő volt az, aki kiszúrta a milliós divatcikket. Orbán Ráhel megint egy “szerény”, másfél milliós Celine táskát villantott tegnap az Erkel Színházban. Rogán és Matolcsy nejeinek tíz- meg százmilliós táskáihoz képest ez maga a kispolgári visszafogottság. De ne felejtsük el, hogy ez már -ha…

Részletek
Sulyok Tamás megválaszolta a kérdést, hogy feladatának érzi-e a gyermekvédelem ügyét

Sulyok Tamás megválaszolta a kérdést, hogy feladatának érzi-e a gyermekvédelem ügyét

Sulyok Tamás köztársasági elnök Óbudán járt, hogy a gyermekotthonként is funkcionáló Csalogány óvodában és iskolában ajándékokat adjon át, írja a 444. A portál munkatársai is a helyszínen voltak, hogy kérdéseket tegyenek fel a köztársasági elnöknek, de mint írják nem volt esélyük, „Sulyok a szolgálati BMW-vel, TEK-esek által védve behajtott az intézmény udvarára, majd bement az…

Részletek
Feljelentették az asszonyt az önkormányzatnál a háza elé kihelyezett karácsonyi dekorációk miatt

Feljelentették az asszonyt az önkormányzatnál a háza elé kihelyezett karácsonyi dekorációk miatt

Cseh Rózsa, lakiteleki lakos már évek óta minden adventkor kidíszíti a házát és annak környékét különféle égősorokkal és díszekkel, ám úgy tűnt, a hagyománynak idén vége szakad. Az önkormányzat ugyanis – egy harmadik fél bejelentése nyomán – felszólította a hölgyet, hogy távolítsa el a háza elé kihelyezett díszeket, mert azok balesetveszélyesek – írja a KecsUp….

Részletek
Bántalmazás miatt újabb embert vettek őrizetbe a Szőlő utcai ügyben

Bántalmazás miatt újabb embert vettek őrizetbe a Szőlő utcai ügyben

Egy a napokban történt bántalmazás ügyében újabb személyt vettek őrizetbe a Szőlő utcai nevelőintézetben. Mint a Központi Nyomozó Főügyészség vasárnap reggeli közleményében írja, a héten jutott tudomásukra, hogy az intézet egyik rendésze bántalmazott egy letartóztatásban lévő fiatalkorú személyt, emiatt gyanúsítottként hallgatták ki. A megalapozott gyanú szerint a férfi 2025. december 8-án a Budapesti Javítóintézet rácsokkal…

Részletek
Két valóság találkozott az év utolsó országjárásán Szegeden – videoriport

Két valóság találkozott az év utolsó országjárásán Szegeden – videoriport

Az év utolsó dupla országjárása Szegedre érkezett, ahol délelőtt a Digitális Polgári Körök Háborúellenes Gyűlésén felszólalt Áder János egykori köztársasági elnök, de volt Lázárinfó is Orbánnal, ahol a közönség tehette fel a kérdéseit. Magyar Péter ismét a nyílt utcára hívta a Tisza Párt szimpatizánsait, ahol a párt határon túl született magyar képviselőjelöltjei is felszólaltak. A…

Részletek
1,2 millióra is büntethetik, aki tiltott helyen tűzijátékozik szilveszterkor Budapesten

1,2 millióra is büntethetik, aki tiltott helyen tűzijátékozik szilveszterkor Budapesten

A korábbi évektől eltérően idén szilveszterkor tilos tűzijátékot és más pirotechnikai eszközöket használni Budapest legtöbb részén – közölte a rendőrség. A Fővárosi Közgyűlés döntése értelmében tilos II. és III. pirotechnikai osztályba tartozó tűzijátékterméket felhasználni Budapest egész területén december 31-én 20 óra előtt, valamint január 1-jén 2 óra után;védett övezetben (sárgával jelölve) december 31-én és január…

Részletek