Az EMIH testvéregyháza tartott ünnepséget a Bondi Beachen, az áldozatok között van a rabbi is

Az EMIH testvéregyháza tartott ünnepséget a Bondi Beachen, az áldozatok között van a rabbi is

„Gyűljünk össze ma este minél többen a budapesti Nyugati téren, hogy együtt gyújtsuk meg a remény, a büszkeség és a béke lángjait” – reagált az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija a vasárnap az ausztráliai Sydneyben történt terrorcselekményre. Köves Slomó közleményben azt írta, a Sydney-ben, a helyi Chábád – az EMIH testvéregyháza – által…

Részletek
Szóba elegyedtek az ablakból a Szőlő utcai intézet lakói a néma tüntetés résztvevőivel

Szóba elegyedtek az ablakból a Szőlő utcai intézet lakói a néma tüntetés résztvevőivel

Cikkünk frissül. Sokan gyertyákkal, mécsesekkel, néhányan pedig transzparensekkel érkeztek vasárnap délután a Szőlő utcai javítóintézet elé, ahol az elmúlt hetekben előkerült újabb és újabb bizonyítékok alapján rendszerszinten folyt az abúzus a gondozottak ellen. A vasárnap 4 órakor kezdődő csendes kiállást a Budapesti Javítóintézetnél a Puzsér Róberthez kötődő Polgári Ellenállás mozgalom szervezte. Tüntetők a Szőlő utcai…

Részletek
Magyar Pétert beengedték egy zalaegerszegi gyermekotthonba és az ajándékait is átvették

Magyar Pétert beengedték egy zalaegerszegi gyermekotthonba és az ajándékait is átvették

Beengedték Magyar Pétert a Zala Vármegyei Gyermekvédelmi Központba és az általa hozott ajándékokat is átadhatta – közölte a politikus a vasárnap Zalaegerszegen tartott beszédében. A politikus azt is elmondta, hogy az ajándékok egy részét a szombati tüntetésen leadott játékok képezték. Magyar beszéált arról is, hogy az állami fenntartású intézményben még forró teával is megkínálták, ami…

Részletek
Több mint 50 ezren követelték Orbán Viktor lemondását a Karmelitánál

Több mint 50 ezren követelték Orbán Viktor lemondását a Karmelitánál

Több mint 50 ezerre becsüli azoknak a számát a Die Welt, akik szombat este a magyar miniszterelnök lemondását követelték a Karmelitánál, miután kiderült, hogy csak az utóbbi 4 évben jó háromezer visszaélés történt a fiatalok rovására a gyermekvédelmi intézményekben. Ez azt jelenti, hogy a bentlakók legalább egyötödét érintette az abúzus valamilyen formája. A megmozdulást Magyar…

Részletek
Hadházy Ákos bemutatta, hogyan ragasztották át a propagandaplakátokat

Hadházy Ákos bemutatta, hogyan ragasztották át a propagandaplakátokat

„Az igazi ellenállás a rendszer alapját támadja, cselekedetekkel” – ezzel a kommentárral tett ki Hadházy Ákos a Facebookra több fényképet arról, hogy a kormánypropaganda plakátjait miként javították ki. Van olyan plakát is, amelyet egyszerűen csak letéptek, de olyan is akad, amelynek az átdekorálásába komoly energiát tettek, felülragasztották több tucat helyén az elmúlt tizenöt év olyan…

Részletek
Razziázik a rendőrség a gyerekvédelmi intézményekben

Razziázik a rendőrség a gyerekvédelmi intézményekben

A fővárosi gyermekotthonokban és vidéki intézményekben is rendőrök jelentek meg – írja a Népszava. A lap értesülései szerint ezúttal nem javítóintézetekben, hanem lakóotthonokban tartanak razziát. Volt olyan hely, ahol az intézményvezetők sem tudtak előzetesen a rendőrség megjelenéséről, máshol viszont már pénteken kérték a vezetőket, hogy készítsenek beosztást, mikor melyik dolgozó lesz bent. A Népszava úgy…

Részletek
„Gyerekeket ne irányítson rendőr, még véletlenül se” – videóriport a Tisza gyermekvédelmi tüntetésér…

„Gyerekeket ne irányítson rendőr, még véletlenül se” – videóriport a Tisza gyermekvédelmi tüntetésér…

A gyermekek mellett és az „orbáni hazugság” ellen címszóval hírdetett tüntetést szombatra Magyar Péter és a Tisza Párt. A tízezres tömeg a Deák tértől a Karmelita elé vonult, sokan plüssállatokkal érkeztek, amiket a Sándor Palota elé vittek, miközben gyerekrajzokat is vetítettek a köztársasági elnök munkahelyének falaira. A szervezők hangsúlyozták, hogy ez nem pártrendezvény, a többször…

Részletek
Van, aminek minden magyar egyformán örülhet, például a stadionépítések

Van, aminek minden magyar egyformán örülhet, például a stadionépítések

A Magyar Nemzetnek adott interjút Áder János. Az egykori köztársasági elnök egyebek mellett arról beszélt: „Nem tudom, hova vezet, hogy gyakorlatilag megszűnt az értelmes politikai diskurzus, és kétmondatos Facebook-bejegyzésekkel kommunikálnak a politikusok, abban viszont biztos vagyok, ez rossz irány. Hiányzik a karakter, a tartalom és a talentum.” Ennek ellenére a Fidesz szegedi kampányrendezvényére el fog…

Részletek
Négy megyére adtak ki figyelmeztetést a sűrű köd miatt

Négy megyére adtak ki figyelmeztetést a sűrű köd miatt

Túlnyomóan borult, párás, egyes részeken tartósan ködös idő várható vasárnap – írja a HungaroMet. Helyenként szitálás, a fagyos részeken ónos szitálás is előfordulhat, nagy szélre viszont nem kell számtani. A hőmérséklet kora délután és késő este 0 és 6 fok között várható, hajnalban ennél minimálisan lehet hűvösebb. Fagypont alá Sopron környékén mehet le a hőmérséklet….

Részletek
Kutyájával együtt tűnt el egy osztrák férfi Mosonmagyaróváron

Kutyájával együtt tűnt el egy osztrák férfi Mosonmagyaróváron

Eltűnt egy 66 éves osztrák férfi Mosonmagyaróváron – írja a police.hu.  Stefan Lehner december 5-én egy barna színű Citroën Picasso típusú autóval hajtott el a mosonmagyaróvári Cseresznyés utcából, azóta nem adott életjelet magáról. Vélhetően vele van Szindi névre hallgató kutyája is.  A férfi 176-180 cm magas, közepes testalkatú, rövid hajú. Eltűnésekor kék farmernadrágot, szürke pulóvert…

Részletek