Már három éve örökbe akartak fogadni egy koraszülött kislányt, ám közbeavatkozott a kormányhivatal é…

Már három éve örökbe akartak fogadni egy koraszülött kislányt, ám közbeavatkozott a kormányhivatal é…

A jogvédő szervezet keddi közleményében egy Panni néven említett kislány sorsát tette közzé, aki alig múlt három éves, mégis számos sorscsapás érte: 2022-ben koraszülöttként jött világra, anyja négy órával születése után hagyta magára a kórházban egy papírfecnivel, miszerint lemond a kislányról, és örökbe adható. Koraszülött és roma gyerekek után nem kapkodnak a lehetséges hazai örökbefogadók…

Részletek
Egy alvó nőt fosztott ki egy férfi Ócsán, az ablakon keresztül mászott be a házba

Egy alvó nőt fosztott ki egy férfi Ócsán, az ablakon keresztül mászott be a házba

Kifosztás bűntette és több rendbeli lopás miatt vádat emeltek azzal a férfival szemben, aki egy alvó nőt fosztott ki – derül ki a Pest Vármegyei Főügyészség keddi közleményéből.   A vádirat szerint a többszörösen büntetett előéletű férfi idén június és szeptember között Ócsán több embert is meglopott: az esti órákban bemászott a kiszemelt házakba, vagy a…

Részletek
Nagy erőkkel, több helyszínen akcióznak a nyomozók a Szőlő utcai javítóintézet ügyében

Nagy erőkkel, több helyszínen akcióznak a nyomozók a Szőlő utcai javítóintézet ügyében

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség  jelenleg nagy erőkkel, több helyszínen folytat eljárási cselekményeket, de a közleményükből nem derül ki, hogy pontosan mi történik. Ahogy írják, az ügy mindenre kiterjedő, teljes körű feltárása érdekében több hatóság – köztük a Nemzeti Védelmi Szolgálat és a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda – közreműködésével zajlanak ezek a helyszíni cselekményeket, többek között…

Részletek
Kis híján megfulladt egy hároméves gyerek a KSC úszásoktatásán

Kis híján megfulladt egy hároméves gyerek a KSC úszásoktatásán

Újra kellett éleszteni egy hároméves kisfiút a Kőbánya Sport Club (KSC) úszásoktatásán még novemberben. Az eset idején a gyerek édesapja is az uszodában volt már, az előtérben várakozott, mégsem szóltak neki, hogy baj történt, mire beért a medencetérbe, a gyerek már a parton feküdt és sírt – írja a 444.hu. Elmondása szerint először a kiérkező…

Részletek
Takács Péter szerint nem igaz, hogy az egyházak miatt nincs petesejt-donáció, de hogy mikor lesz, az…

Takács Péter szerint nem igaz, hogy az egyházak miatt nincs petesejt-donáció, de hogy mikor lesz, az…

Nem az egyházak tiltakozása miatt maradt el a petesejt-donációt engedélyező törvényjavaslat megszavazása az Országgyűlésben – talán ez volt a legfontosabb állítás Takács Péter egészségügyi államtitkártól a Parlament népjóléti bizottsága előtt hétfő délelőtt. A bizottság rendkívüli ülését Varga Zoltán elnök, a Demokratikus Koalíció képviselője hívta össze Pintér Sándor belügyminiszter meghallgatása után, és bár címe a meddőségi…

Részletek
Török Gábor szerint egy egyszerű teszttel el lehet dönteni, hogy ki a független politikai szereplő

Török Gábor szerint egy egyszerű teszttel el lehet dönteni, hogy ki a független politikai szereplő

„Az elmúlt hetekben megint többször belefutottam egy régi vitába, ami arról szól, hogy vajon lehetséges-e függetlenség, el nem kötelezettség a politikai mezőben, vagy mindenki tartozik valahová, legfeljebb megpróbálja eltitkolni” – írta Facebook-oldalán Török Gábor. Az elemző szerint az egyértelmű, hogy a címkézés politikai érdek: egyszerűbb azt mondani, hogy tiszás vagy fideszes valaki, és akkor nem kell…

Részletek
Csigolyatörés okozta a Morrison’s 2-ben megvert fiatal férfi halálát

Csigolyatörés okozta a Morrison’s 2-ben megvert fiatal férfi halálát

A fiatalember nem attól halt meg, hogy az ütéstől esetleg az orrnyerge felcsúszott a homloklebenybe vagy beütötte a fejét a betonba, hanem attól, hogy az egyes számú csigolya eltört és a nyúlványában megszakadt az agynak a vérellátását biztosító ér – mondta hétfőn a Blikknek Lichy József ügyvéd az ügyhöz kapcsolódó jegyzőkönyvben leírt információkra alapozva. Lichy annak a fiatal férfinek a…

Részletek
Lakásépítésbe kezdhet Schmidt Máriáék cége a Városmajor utcában, cserébe beszállnak a nyilas terror …

Lakásépítésbe kezdhet Schmidt Máriáék cége a Városmajor utcában, cserébe beszállnak a nyilas terror …

Zöld jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektjéhez. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába – írta a Magyar Narancs. A helyi képviselő-testület módosította az október 16-i ülésén a kerületi építési szabályzatot, beleértve az egykori Budai Központi Kézbesítő Posta területén,…

Részletek
A bíróság elsőfokú döntése alapján Iványi Gáborék egyelőre nem kapják vissza az egyházi státuszt

A bíróság elsőfokú döntése alapján Iványi Gáborék egyelőre nem kapják vissza az egyházi státuszt

Elutasította a Fővárosi Törvényszék Iványi Gáborék arra vonatkozó kezdeményezését, hogy kapja vissza a Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) az egyházi státuszát – mondta a Magyar Hangnak dr. Szabó József törvényszéki szóvivő. A december elején született döntés még nem jogerős, a MET-nek a kézhezvételt követően 15 napja van fellebezni. A szóvivő azt is elmondta, hogy a kérelmet…

Részletek