Feljelentette a Tisza Pártot a debreceni Fidesz

Feljelentette a Tisza Pártot a debreceni Fidesz

Két debreceni önkormányzati képviselő azt állítja, hogy a Tisza Párt visszaélt a személyes adataival – írja a kormányközeli haon.hu. Sánta János és Bognár István fideszes önkormányzati képviselő azt mondja, köszönőlevelet kaptak e-mailben a Tisza Párttól, amiért korábban aláírták Gajdos László mellett kiálló petíciót. Mindketten tagadják, hogy kiálltak volna a nyíregyházi tiszás jelölt mellett. A két…

Részletek
Azonnali hatállyal menesztették a Szőlő utcai intézetből a rendészeti vezetőt, aki Juhász Péter Pál …

Azonnali hatállyal menesztették a Szőlő utcai intézetből a rendészeti vezetőt, aki Juhász Péter Pál …

Egyre szaporodik az eljárás alá vont Szőlő utcai dolgozók száma. Ahogy korábban megírtuk, csütörtökön az ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a javítóintézet vezető beosztású dolgozóját, akivel szemben felmerült, hogy a volt igazgató, Juhász Péter Pál letartóztatása után megpróbált bizonyítékokat eltüntetni. A 444.hu információi szerint szintén csütörtökön bilincsben vitték el azt a vezető nevelőnőt is, aki az…

Részletek
Megtalálta a rendőrség a veszprémi bicikliút mellett hagyott 5 kiló kábítószer gazdáját

Megtalálta a rendőrség a veszprémi bicikliút mellett hagyott 5 kiló kábítószer gazdáját

Elfogták a rendőrök azt a férfit, akinek a hátizsákját január 25-én találták meg egy veszprémi kerékpárút mellett, egy bokor alatt, dugig kábítószerrel. A hátizsákból különböző tabletták és több mint 5 kilogramm kábítószergyanús anyagmaradvány került elő. A szakértői vizsgálat szerint a por többek között kokain- és amfetaminszármazékot tartalmazott. A nyomozás során megállapították, hogy a talált csomag…

Részletek
Befújt a szél a Tiszához is egy dokumentumot – Orbán módszereit figurázza ki Magyar Péter

Befújt a szél a Tiszához is egy dokumentumot – Orbán módszereit figurázza ki Magyar Péter

„Befújta a szél az ablakon a Fidesz-KDNP kormánykoalíció 1200 oldalas programját. Ez még csak a fedlap. Majd küldjük az Indexnek feldolgozásra a teljes anyagot. És hogy Orbán Viktort idézzem:>>Ez alá van írva, én magam láttam, rajta van a papíron… nincs miről beszélni, ez egy valódi program<<” – írta Magyar Péter pénteken Facebook-oldalán. Péter Magyar Befújta…

Részletek
mégis mond beszédet Áder János, csak nem Kecskeméten, hanem Szegeden

mégis mond beszédet Áder János, csak nem Kecskeméten, hanem Szegeden

Habár az eredeti meghívóban az szerepelt, hogy Áder János szombaton a Digitális Polgári Körök (DPK) által szervezett kecskeméti Háborúellenes Gyűlésen fog beszédet mondani, később kiderült, hogy nem itt, hanem majd Szegeden lesz főszónok a volt köztársasági elnök – szúrta ki a 24.hu. A hétvégén Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója tart majd beszédet. Partos Bence…

Részletek
Meghibásodott a MÁV adventi dízelvonata, pénteken már nem is szállít utasokat

Meghibásodott a MÁV adventi dízelvonata, pénteken már nem is szállít utasokat

A Füzesabonyból 17:38-kor Balmazújvárosba elindult személyvonat (6643) járműhiba miatt várhatóan 40-50 perces késéssel közlekedik Poroszlótól – írja közleményében a MÁV. A szóban forgó vonat a Fény Bz, ami a MÁV adventi dízelvonata, ami miután elküzdötte magát Balmazújvárosig, nem is szállít tovább aznap utasokat. Ennek következtében Balmazújváros és Debrecen között mentesítő busz közlekedik, ami csak leszállás…

Részletek
Négyes karambol történt az M1-esen

Négyes karambol történt az M1-esen

Egy kisbusz és három személykocsi hajtott egymásba az M1-es sztráda Hegyeshalom felé vezető oldalán, a 150-151-es kilométer között – írja honlapján a Katasztrófavédelem. A Károlyháza térségében történt karambolhoz a lébényi hivatásos tűzoltók vonultak. A négy gépkocsiban összesen tizennégyen utaztak, a helyszínre mentők érkeztek. Az érintett szakaszon forgalmi fennakadásra kell számítani. Olvasd tovább itt: hvg.hu

Részletek
Többen gondolják úgy, hogy anyagilag jobban járnának egy Tisza győzelemmel

Többen gondolják úgy, hogy anyagilag jobban járnának egy Tisza győzelemmel

A fideszeseket kivéve mindenhol úgy gondolja a többség, hogy anyagilag is jól járnának egy Tisza győzelemmel – derül ki a 21 Kutatóközpont egy rendhagyó felméréséből. A közvélemény-kutató immáron negyedik alkalommal a támogatóitól kért kérdéseket, majd kiválogatott belőlük négyet és azokat szondázta meg. Ezek az alábbiak: ki fogja megnyerni a választást?ki fogja megnyerni a választást a…

Részletek
Repülők, állatok és védjegyek – mi volt az Év szava 2025-ben? Szavazzon! 

Repülők, állatok és védjegyek – mi volt az Év szava 2025-ben? Szavazzon! 

Miután 2024-ben a magyar gazdaság olyan rettenetesen teljesített, hogy a citromdíjunkat is kiérdemelte, Orbán Viktor már januárban azt ígérte, most majd minden jobb lesz, hiszen repülőrajtot vesz a gazdaság. Az ehhez kapcsolódó első „jó hír” az volt, hogy az állam kifizeti az állampapír-tulajdonosoknak járó hozamot, ami bár jól hangzott, a ki nem fizetés államcsődnek minősült volna, szóval annyira azért mégsem nagy dolog. Sokat várt azonban tőle Nagy…

Részletek
Csalás miatt indítottak nyomozást az orosházi Fidesz frakcióvezetőjének cége ellen

Csalás miatt indítottak nyomozást az orosházi Fidesz frakcióvezetőjének cége ellen

Csalás gyanúja miatt indított nyomozást a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya az Indevox Kft.-t érintően, amely szoftverfelhasználói jogokat, köztük egy levelezőprogramot értékesített az orosházi polgármesteri hivatal részére – tudta meg a 24.hu. Az Indevox Kft. vezetője és egyben bejegyzett tulajdonosa Lövei Ferenc Mihály, az orosházi Fidesz frakcióvezetője. A feljelentést az önkormányzat jegyzője, Tatár Zoltán tette…

Részletek