Ég a ház Magyar Péternél, a balosok bevetették a magyargyűlölő csodafegyvert

Ég a ház Magyar Péternél, a balosok bevetették a magyargyűlölő csodafegyvert

Az Orbán-fóbiás költőnő vérlázító megszólalásainak se szeri, se száma. 2024-ben a Magyar Hang Kultúrtáj című műsorának a vendége, ahol ismét bebizonyította, hogy rá mindig, minden körülmények között számíthat a baloldali ellenzék. Többek közt a következőket mondta:»Nekem már az arcomra fagyott a mosoly. Amikor elmegy az ember külföldre felolvasni és a könyv helyett folyamatosan azokra a…

Részletek
Így emlékeztek a nagy utódok Jókai Mórra

Így emlékeztek a nagy utódok Jókai Mórra

„Amikor az első ibolyakék tintásüvegbe mártottam tollamat, mindenekelőtt Jókai Mór nevét írtam le. Még a kézírását is utánozni próbáltam. Mi volt ebben a névben egy kezdő író számára! Ma, amikor ezeket a sorokat – még mindig ibolyakék tintával – írom, az élet alkonyán szomorúan látom, hogy nem voltam méltó erre a tintára” – fogalmazott egy másik korszakos…

Részletek
Így búcsúzott az ország Jókai Mórtól

Így búcsúzott az ország Jókai Mórtól

1904. május 5-én, este 9 óra 20 perckor végül örökre elaludt. A halál okaként tüdő- és mellhártyagyulladást jelöltek meg, amelyet a későbbi boncolás is igazolt. Azt is megállapították, a nagy író szívében az erek elmeszesedtek, ez pedig siettette halálát. Korányi Frigyes az újságíróknak azt is elmondta, valóságos csoda, hogy Jókai ily gyenge szervezettel ilyen sokáig tudott…

Részletek
Jókai Mór és az édesanyja

Jókai Mór és az édesanyja

Jókai, a legmagyarabb író. Ő mesélt a legszebben hazáról, szerelemről, szabadságról, hitről – mindenről, amiről az emberi élet valójában szól. Regényei és írásai szórakoztattak, építették a nemzeti öntudatot, erősítették a hazaszeretetet. A Kertész Imre Intézet Jókai, a legmagyarabb író címmel készült videósorozatában elképesztő életműve és mesébe illő életútja mentén indul filmes sétára, a kétszáz éve…

Részletek
Jókai és a kártyaszenvedély

Jókai és a kártyaszenvedély

Jókai sokat emlegette a kártyaasztalnál Pongrácz Károly grófot, akinek hihetetlen pechje volt játék közben. Jókai szerint sohasem nyert egyetlen partit sem életében, pedig egyszer a lapjai alapján nagy esélye volt rá Tátrafüreden. A történet szerint a gróf hosszú évtizedek után végre megérezhette volna a győzelem ízét, ám a következő pillanatban kigyulladt a ház teteje, és a…

Részletek
Jókai Mór és az édesapja

Jókai Mór és az édesapja

Ha én az ő jó tulajdonságainak csak egy századrészével bírnék, meg volnék magammal elégedve. Azon kívül, hogy komoly tudományos ismeretei voltak, amikkel én nem dicsekedhettem, jogtudós volt és számvető, jó gazda és vagyonszerző: jártas volt minden művelt nyelvben és szépirodalomban, rajzolt, festett. (…) A zenéhez is értett, amiből nekem nem jutott. Emlékezem a hegedűjére, a…

Részletek
Jókai Mór, avagy a csillagok szerelmese

Jókai Mór, avagy a csillagok szerelmese

Jókai Róza 1925-ben részletesen mesélt egy újságnak a nevelőapja szenvedélyéről. „Fantáziájából alakult ki az a természettudományi, csillagászati alapon szőtt, amellett a gyermeki naiv hitének minden bájával bíró mesevilág, csodavilág, amelyhez hasonló szép és nagyszerű, nem tudom, fog e még valaha emberi lélekben születni?”– nyilatkozta a Prágai Magyar Hírlapnak Jókai Róza.„Az ég minden csillagának megvolt a…

Részletek
Jókai Mór és az unokája kapcsolata

Jókai Mór és az unokája kapcsolata

kicsiként azt hitte, a nagypapát is karácsonyra kapta a többi ajándékkal együtt. Az idill aztán véget ért, Jókai nem találkozott a kis Masával, a lányt pedig a következő csapás akkor érte, amikor 1914-ben, csupán 57 évesen meghalt az édesapja, Feszty Árpád. „Tizennyolc éves voltam, amikor meghalt. Ma is úgy emlékszem a Bajza utcai otthonunkra, mintha tegnap…

Részletek