Index – Belföld – Kucsera Gábor: Romokban volt az életem, az albérletben ültem, és sírtam

Index – Belföld – Kucsera Gábor: Romokban volt az életem, az albérletben ültem, és sírtam

Kucsera Gábor évekig küzdött a kábítószerrel, ami a családi életét és a pályafutását is szétdúlta. Az exsportoló abban bízik, hogy sokan tanulnak az ő történetéből. „Két aranyéremért utaztam a pekingi olimpiára, amiből két negyedik hely lett. Most már erre is büszke vagyok, de akkor hatalmas kudarcként éltem meg, és ez indított el a lejtőn. A…

Részletek
Index – Belföld – Halálos veszéllyel harcolunk, a legnagyobb erőnket veszi el

Index – Belföld – Halálos veszéllyel harcolunk, a legnagyobb erőnket veszi el

Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke, a Richter Gedeon Igazgatótanácsának jelenlegi elnöke előadásában azt emelte ki, hogy a drog miként károsítja az emberi testet és az elmét. Felidézte külföldi tapasztalatait is, amikor olyan fiatalokkal találkozott, akik intravénásan fogyasztottak kábítószert, és annyira beszűkült tudatállapotba kerültek, hogy nem voltak képesek kifejezni magukat, és a…

Részletek