Megvárta, míg a gyerek iskolába megy, majd megkéselte élettársát

Megvárta, míg a gyerek iskolába megy, majd megkéselte élettársát

A fellebbviteli eljárásban folytatódik a volt élettársa életére törő drog- és alkoholfüggő elkövető büntetőügye. A Pest Vármegyei Főügyészség még 2024 tavaszán emelt vádat egy akkor 46 éves férfi ellen, előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt. A Budapest Környéki Törvényszék 2025. szeptember 15. napján kihirdetett elsőfokú ítéletével az elkövetőt bűnösnek mondta ki…

Részletek
Másfél évnyi bántalmazás után kért segítséget egy nő, akit rendszeresen vert a párja a gyerek előtt

Másfél évnyi bántalmazás után kért segítséget egy nő, akit rendszeresen vert a párja a gyerek előtt

Másfél évnyi bántalmazást követően fordult a nő a rendőrséghez egy középkorú édesanya. A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a nő november nyolcadikán ment be a helyi kapitányságra, hogy segítséget kérjen, mert az élettársa többször is bántalmazta őt a közös otthonukban, és életveszélyesen megfenyegette őt. A 24 éves férfi tettét az élettársával közösen nevelt gyermek is többször…

Részletek
Hasba szúrta élettársát, pedig elrendelték a távoltartást

Hasba szúrta élettársát, pedig elrendelték a távoltartást

A Fővárosi Törvényszék november 10-én előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben egy férfit aljas indokokból elkövetett emberölés bűntettének kísérletével, élettárs sérelmére, könnyű testi sértéssel és tettleges becsületsértéssel elkövetett kapcsolati erőszak, személyi szabadság megsértésének, továbbá hozzátartozója sérelmére, folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntettével vádol az ügyészség. A vádirat lényege szerint a terhelt és a sértett hozzávetőlegesen 8…

Részletek
Index – Belföld – A nyílt utcán bántalmazta egy férfi az élettársát Hajmáskéren

Index – Belföld – A nyílt utcán bántalmazta egy férfi az élettársát Hajmáskéren

Október 31-én este bejelentést tett egy középkorú nő a rendőrségen, mert élettársa előzetes szóváltást követően bántalmazta őt – közölte a police.hu. Kora este egy hajmáskéri lakótelepen a 31 éves sárbogárdi férfi a nyílt utcán többször megütötte, a földre lökte és a hajánál fogva húzta a nőt. A rendőrök a helyszínen elfogták és előállították a férfit, majd…

Részletek
Hajánál fogva húzta a nyílt utcán volt barátnőjét egy férfi Hajmáskéren

Hajánál fogva húzta a nyílt utcán volt barátnőjét egy férfi Hajmáskéren

A nyílt utcán bántalmazta volt élettársát egy 31 éves férfi a hajmáskéri lakótelepen. A Police.hu azt írta, a bejelentést a bántalmazott középkorú nő tette: ez alapján volt élettársa egy október 31-i szóváltás közben többször megütötte, a földre lökte és a hajánál fogva húzta. A rendőrök a helyszínen elfogták a sárbogárdi férfit, előállították, majd őrizetbe vétele…

Részletek