Megjött a honvédség második szállítógépe, de miért marad ki belőle a légi utántöltés?

Megjött a honvédség második szállítógépe, de miért marad ki belőle a légi utántöltés?

A Magyar Honvédség átvette a második KC–390 Millennium katonai szállító repülőgépét. Az eszközre 2020-ban, a világon elsők között adott le rendelést a honvédelmi tárca a brazil Embraer gyártónál. A kecskeméti reptéren landoló gépet kapu gyanánt a repülős hagyományoknak megfelelően két vízsugár, beszéddel pedig a honvédelmi miniszter fogadta. Szalay-Bobrovniczky Kristóf hangsúlyozta, hogy a NATO-követelményeknek megfelelően sikerült…

Részletek
Szalay-Bobrovniczky: Ma érdemes lesz az eget figyelni!

Szalay-Bobrovniczky: Ma érdemes lesz az eget figyelni!

Szalay-Bobrovniczky Kristóf, honvédelmi miniszter azzal kezdte bejegyzését, hogy aki nem láétta még a Sárkányok Kabul felett című filmet, annak már csak azért is érdemes megnézni, mert szerepel benne a KC 390-es szállító repülőgép, ugyanaz a típus érkezik Portugália érintésével Brazíliából Magyarországra. Szalay-Bobrovniczky: Ez a Magyar Honvédség nagy képességnövekedését jelentiÚjonnan megalakult ejtőernyős század katonái ejtőernyős ugrást…

Részletek
Újabb „óriás” lépett be a magyar hadseregbe (VIDEÓ)

Újabb „óriás” lépett be a magyar hadseregbe (VIDEÓ)

Ezt tudja az új „repülő vas”Korábbi cikkünkben arról számoltunk be, a KC–390-es a mérete, sebessége, a hatósugara és a szállítható teher tömege alapján is felülmúlja az elődje képességeit. A Millenniumba beépítették azokat a berendezéseket, amelyek lehetővé teszik,hogy a levegőben üzemanyaggal utántölthetők legyenek, illetve a gépek is tudjanak más repülőgépeket, Magyarország esetében egymást, illetve a honvédségnél…

Részletek
Szalay-Bobrovniczky: Megérkezett a kecskeméti repülőbázisra a második magyar KC-390 katonai…

Szalay-Bobrovniczky: Megérkezett a kecskeméti repülőbázisra a második magyar KC-390 katonai…

A katonai szállítógép fogadásán Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter hangsúlyozta: az elmúlt néhány év a légierő éve is volt. A honvédelmi és haderőfejlesztési program részeként tavaly ősszel megérkezett az első, KC-390 Millennium 610-es számú katonai szállítógép Kecskemétre, és most a 611-es számú repülőgép is. Szalay-Bobrovniczky: A Magyar Honvédség új képességekkel lett gazdagabbFotó: Facebok/Szalay-Bobrovniczky Kristóf A két…

Részletek