Bejelentette a MÁV: megújul a hírhedt vasútállomás

Bejelentette a MÁV: megújul a hírhedt vasútállomás

Elindult a Kőbánya alsó vasútállomás felújítása, amely két ütemben valósul meg – jelentette be a MÁV-csoport vezérigazgatója, Hegyi Zsolt a közösségi oldalán.Az első ütemben ideiglenes utasfolyosó épül a Liget tér felől, hogy az állomás az építkezés ideje alatt is átjárható maradjon. A munkálatok az év végéig tartanak. A második ütemben a felvételi épület teljes rekonstrukciója…

Részletek
50-es táblánál közel 130-cal repesztett egy autós Kőbányán, közel félmillióba került a mutatvány

50-es táblánál közel 130-cal repesztett egy autós Kőbányán, közel félmillióba került a mutatvány

Hét nap alatt 270 gyorshajtót mértek be a X. kerületi rendőrök október 27. és november 2. közötti sebességmérési akciójukban – számolt be csütörtöki közleményében a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Egy autósnak azonban még ebből a népes mezőnyből is sikerült kitűnnie: a heti rekordot az a vezető állította be, aki a Vaspálya utcán 129 kilométer per órával száguldott…

Részletek
Rohantak a mentők: hármas karambol Budapesten, dugó

Rohantak a mentők: hármas karambol Budapesten, dugó

Három autó karambolozott Budapesten, a X. kerületi Dreher Antal úton hétfő reggel. Rohantak a mentők, a fővárosi hivatásos tűzoltók áramtalanították a karambolos járműveket, amelyekben csak a vezetők utaztak. Rohantak a mentők a X. kerületbe hétfő reggel: november 3-án három autó karambolozott a Dreher Antal úton (Fotó: Pexels.com – Képünk illusztráció)Rohantak a mentők a dugót okozó…

Részletek