Országszerte botrányba fulladt a Tisza Párt előválasztása, egymásnak estek a jelölt-jelöltek

Országszerte botrányba fulladt a Tisza Párt előválasztása, egymásnak estek a jelölt-jelöltek

Hogyan köpjük szembe a másikat – szentesi társasjáték, szégyen, sorsod Borsod– írta egyikük, amit a politikus szomorú fejjel díjazott.A gyulai választókerületben is komoly utóhatásai voltak a viaskodásnak. „Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem voltam csalódott a pénteki hírek után. Nagyon szoros volt a verseny, néhány szavazaton múlt az eredmény. Ha nem a neveléstudományi konferencián ültem…

Részletek
A megfenyegetett MSZP és DK is beintett Pikónak, aki erre rátett egy lapáttal

A megfenyegetett MSZP és DK is beintett Pikónak, aki erre rátett egy lapáttal

Kiélezett hangulatban, belső feszültségek közepette készül az ellenzék a vasárnapi józsefvárosi időközi választásra. A Demokratikus Koalíció (DK), az MSZP és Pikó András polgármester között nyílt konfliktus alakult ki, miután a két párt elutasította, hogy visszaléptesse saját jelöltjét Pikó embere, Horváth Alexander javára – áll a Magyar Nemzet vonatkozó cikkében.Vádak és ellentétek a baloldalonA botrány azután…

Részletek
már be is nyújtotta a közbeszerzési törvény módosítását

már be is nyújtotta a közbeszerzési törvény módosítását

A portál arra is felhívta a figyelmet, hogy a közbeszerzési eljárásoktól szóló törvény egyébként már most is tartalmaz korlátozásokat. A 63. paragrafus 1. bekezdésének c) pontja szerint az eljárást megindító felhívásban előírhatja, hogy az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, illetve nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési…

Részletek
Többen is rátámadtak Magyar Péterre a Tisza Párt vezetéséből

Többen is rátámadtak Magyar Péterre a Tisza Párt vezetéséből

A Tisza Párt belső köreiből származó információk szerint egyre feszültebb a légkör a párton belül, miután komoly konfliktus alakult ki Magyar Péter és kampányfőnöke, Tóth Péter között. Sajtóinformációk szerint a Tisza Párt kampányában dolgozók közül többen úgy látják, hogy Magyar Péter az utóbbi időben egyre kiszámíthatatlanabbá vált, és sorra hozza a hibás döntéseket. Magyar Péter…

Részletek
kegyetlen belharc tombol a Tisza Pártban, Magyar Péter már a kampánycsapatával is összeveszett

kegyetlen belharc tombol a Tisza Pártban, Magyar Péter már a kampánycsapatával is összeveszett

Kilenc hónappal ezelőtt a Patrióta Youtube-csatornán Bohár Dániel riporter eredt Tóth Péter nyomába. Az oknyomozó riportot alább tekintheti meg:Tarr Zoltán is egyre kritikusabb hangot üt megA lap hozzátette, hogy a Tisza Pártban többek szerint Tóth Péter és Tarr Zoltán is egyre kritikusabb Magyar Péter vezetői stílusával szemben. Mint írták, Tarr helyzete is feszültség forrása a…

Részletek