Jogosítvány nélküli taxisokra panaszkodik az Országos Taxis Szövetség elnöke

Jogosítvány nélküli taxisokra panaszkodik az Országos Taxis Szövetség elnöke

Hamis papírok kerültek elő a taxisok vizsgálatánál, de volt, aki semmilyen dokumentumot nem tudott felmutatni. Számos taxisról kiderült, hogy általános iskolai végzettsége és jogosítványa sincsen – sorolta Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke az InfoRádióban. Mint mondta, több hatósági ellenőrzésre volna szükség, mert látszik, hogy ha van akarat, akkor lehet változtatni a problémákon. Arról…

Részletek
a kormány 24 óra alatt 24 milliárd forintnyi forrást vont el a MÁV-tól

a kormány 24 óra alatt 24 milliárd forintnyi forrást vont el a MÁV-tól

A kormány 24 óra alatt 24 milliárd forintnyi forrást vont el a MÁV-tól Lázár János javaslatára – írta keddi Facebook-bejegyzésében Vitézy Dávid a Fővárosi Közgyűlés képviselője, közlekedési politikus, miután a Közlöny legfrissebb számában kiszúrta, hogy a kormány 18 milliárd 139 millió forintot csoportosít át az Építési és Közlekedési Minisztérium fenntarthatósági és modernizációs vasúti fejlesztésekre szánt…

Részletek
Index – Belföld – Eltűnhetnek a zöld karók a város egyik legfontosabb útjáról, rengeteg ember közlek…

Index – Belföld – Eltűnhetnek a zöld karók a város egyik legfontosabb útjáról, rengeteg ember közlek…

Az Üllői út meghatározó a főváros közlekedésében, egyrészt összeköti a belvárost a délkeleti kerületekkel és az agglomerációval, másrészt kulcsfontosságú a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre történő kijutás szempontjából, ráadásul jelentős részben alatta fut a 3-as metró. A Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője az előterjesztésben emlékeztetett: „A főútvonal korábban irányonként három sávval, míg a belső szakaszon (részben) irányonként két…

Részletek
Meghibásodott a MÁV adventi dízelvonata, pénteken már nem is szállít utasokat

Meghibásodott a MÁV adventi dízelvonata, pénteken már nem is szállít utasokat

A Füzesabonyból 17:38-kor Balmazújvárosba elindult személyvonat (6643) járműhiba miatt várhatóan 40-50 perces késéssel közlekedik Poroszlótól – írja közleményében a MÁV. A szóban forgó vonat a Fény Bz, ami a MÁV adventi dízelvonata, ami miután elküzdötte magát Balmazújvárosig, nem is szállít tovább aznap utasokat. Ennek következtében Balmazújváros és Debrecen között mentesítő busz közlekedik, ami csak leszállás…

Részletek
Hiába kérték a metrómegálló defibrillátorát egy újraélesztéshez – a BKV vizsgálatot indított

Hiába kérték a metrómegálló defibrillátorát egy újraélesztéshez – a BKV vizsgálatot indított

Hiába próbálták elkérni egy újraélesztéshez a Határ úti metrómegálló defibrillátorát, nem adták oda – írja a 444.hu egy utas beszámolója alapján. Az eset szerdán történt, egy férfit próbáltak újraéleszteni a lépcsőknél. Amikor a forgalmi irodában dolgozó nőnek elmondták, miért van szükség az eszközre, azt válaszolta, hogy „már jön a mentő”, illetve, hogy „csak a metró…

Részletek
Lázár azt mondta, hogy nincs rá szükség, mégis új vonatkövető térképpel állt elő a MÁV

Lázár azt mondta, hogy nincs rá szükség, mégis új vonatkövető térképpel állt elő a MÁV

Visszatért a Vonatinfó replikája, aminek eredetijét fél éve vonták ki a forgalomból. Most a MÁV egy új, a vasúti közlekedés és késések figyelésére alkalmas térképes verzióval állt elő, mely a vállalat MÁVPlusz weboldalán és az applikációjában is elérhető – írja a 444. Az új felület színkódolása – elődjével szemben – már nem a késések mértékét…

Részletek
Index – Belföld – A H5-ös HÉV felújítása miatt Lázár Jánoshoz fordultak a térség polgármesterei

Index – Belföld – A H5-ös HÉV felújítása miatt Lázár Jánoshoz fordultak a térség polgármesterei

A Szentendrei járás három polgármestere – Forián-Szabó Gergely (Budakalász), Leidinger István (Pomáz) és Fülöp Zsolt (Szentendre) – közös levélben fordult Lázár János építési és közlekedési miniszterhez. Arra kérik a tárcát, hogy a H5-ös HÉV a jelenlegi ígéretek szerint bő egy év múlva kezdődő felújításának előkészítése során legkésőbb 2026 januárjától vonják be az érintett önkormányzatokat az…

Részletek
Merre tovább, Budapest? – Konferencián keresték a választ, mi lenne a jó irány a magyar fővárosnak

Merre tovább, Budapest? – Konferencián keresték a választ, mi lenne a jó irány a magyar fővárosnak

Almássy arra a szociális problémára is felhívta a figyelmet, hogy sokakat visszatart a fővárosi tömegközlekedéstől a járművek higiéniai állapota, a járatokon jelenlévő hajléktalanok nagy száma. Fotó: BP Műhely Facebook-oldalaEzért van szükség szigorra a hajléktalan ellátásbanFülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára a hajléktalanság társadalmi kezelése című panelbeszélgetésben hangsúlyozta, hogy a hajléktalanság problémája zömében a főváros utcáira,…

Részletek
Index – Belföld – Elütött egy embert a HÉV, ritkábban közlekedik Örs vezér tere és Cinkota között

Index – Belföld – Elütött egy embert a HÉV, ritkábban közlekedik Örs vezér tere és Cinkota között

Gázolás miatt ritkábban jár a gödöllői (H8-as) és a csömöri (H9-es) HÉV a budapesti Örs vezér tere és Cinkota között hétfő este. A katasztrófavédelem az MTI-vel azt közölte, hogy a XIV. kerületben, a Szentmihályi út és a Kerepesi út kereszteződésében ütött el a HÉV egy embert. A helyszínre mentő is érkezett.  A MÁV-csoport a honlapján…