igazat mondott Magyar Péter embere – ezek után valóban harangoztak a Tisza Pártnak
hogy kapásból 1300 milliárd forintot vennének el az emberektől, és ennél is többet a vállalkozásoktól.Ez…
hogy kapásból 1300 milliárd forintot vennének el az emberektől, és ennél is többet a vállalkozásoktól.Ez…
Kovács András is summázta a történteketKovács András, a Mandiner újságírója így foglalta össze, mi történt…
Az ügyet Tényi István feljelentése nyomán vizsgálhatja meg a nyomozó hatóság.”A lap emlékeztetett rá, hogy…
„Magyar Péter csütörtökön beugrott Szendrőre ajándékokat átadni, ahol ismét bebizonyította, hogy milyen ember valójában. Mindig…
Budapesten és néhány nagyvároson kívül nincsenek olyan települések, ahol tökéletesen végre tudják hajtani a komolyabb…
A Mandiner is beszámolt róla szombaton, hogy alig voltak kíváncsiak Magyar Péterre Nyíregyházán. „A tiszás…
Szita Károly megítélése szerint a megszorítás „a rendszerváltás óta nem látott mélységbe taszítaná Magyarországot, a…
Takács Péter egészségügyi államtitkár egy szürreális kommentre hívta fel a figyelmet a Facebook-oldalán. Történt ugyanis,…
„Magyar Péter. Persze mit is várhatnánk attól, aki szerint az a normális, ha az OBH…
Amint arról a Mandiner is beszámolt, kétszázezer nevet és megannyi adatot tartalmazó lista szivárgott ki…