Index – Belföld – Döntött a bíróság, Iványi Gáborék egyháza nem kapja vissza egyházi státuszát

Elutasította a Fővárosi Törvényszék Iványi Gáborék arra vonatkozó kezdeményezését, hogy kapja vissza a Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) az egyházi státuszát – írja a Magyar Hang. Szabó József törvényszéki szóvivő a lap kérdésére elmondta: azért utasították vissza a MET kérelmét, mert a bíróság által kért, 1 százalékos felajánlásokkal kapcsolatos kimutatásokra vonatkozó hiánypótlást nem teljes körűen teljesítették, így…

Részletek
A bíróság elsőfokú döntése alapján Iványi Gáborék egyelőre nem kapják vissza az egyházi státuszt

Elutasította a Fővárosi Törvényszék Iványi Gáborék arra vonatkozó kezdeményezését, hogy kapja vissza a Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) az egyházi státuszát – mondta a Magyar Hangnak dr. Szabó József törvényszéki szóvivő. A december elején született döntés még nem jogerős, a MET-nek a kézhezvételt követően 15 napja van fellebezni. A szóvivő azt is elmondta, hogy a kérelmet…

Részletek
Index – Belföld – Döntött a bíróság, Iványi Gáborék egyháza nem kapja vissza egyházi státuszát

Index – Belföld – Döntött a bíróság, Iványi Gáborék egyháza nem kapja vissza egyházi státuszát

Elutasította a Fővárosi Törvényszék Iványi Gáborék arra vonatkozó kezdeményezését, hogy kapja vissza a Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) az egyházi státuszát – írja a Magyar Hang. Szabó József törvényszéki szóvivő a lap kérdésére elmondta: azért utasították vissza a MET kérelmét, mert a bíróság által kért, 1 százalékos felajánlásokkal kapcsolatos kimutatásokra vonatkozó hiánypótlást nem teljes körűen teljesítették, így…

Részletek
Nem kapja vissza a státuszát Iványi Gáborék egyháza

Elutasította a Fővárosi Törvényszék Iványi Gáborék arra vonatkozó kezdeményezését, hogy kapja vissza a Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) az egyházi státuszát – írja a Magyar Hang. Szabó József törvényszéki szóvivő a lap kérdésére elmondta: azért utasították vissza a MET kérelmét, mert a bíróság által kért, 1 százalékos felajánlásokkal kapcsolatos kimutatásokra vonatkozó hiánypótlást nem teljes körűen teljesítették,…

Részletek