itt a lista arról, mit hallgatott el gyáván Magyar Péter a színpadon

itt a lista arról, mit hallgatott el gyáván Magyar Péter a színpadon

Ezzel szemben Magyar Péter a szegedi beszédében hallgatott a kérdésről.„Egyetlen szótagnyi beszédrészletet sem szentelt annak, hogy mit gondol erről az ügyről, ami egyébként minden európai ország költségvetését meghatározza jó pár évre” – írta. Dömötör szerint Magyar Péter azért hallgat, „mert azok, akik jelölték, és akiknek a pártjában ül, a leghangosabb háborús héják ebben a kérdésben.” „Von…

Részletek
Index – Belföld – Szijjártó Péter megszólalt az sydney-i terrortámadás magyar áldozatairól

Index – Belföld – Szijjártó Péter megszólalt az sydney-i terrortámadás magyar áldozatairól

Szijjártó Péter Brüsszelből jelentkezett be, ahol az Európai Unió Külügyminiszteri Tanácsának ülésén vett részt. Elmondása szerint az Ukrajnáról szóló napirendi pont tanulsága az volt, hogy  most már a saját európai szabályok sem számítanak. A külügyminiszter szerint Brüsszel minden létező szabály áthágására készen áll, azért, „hogy háborúba vihessék az egész európai kontinenst”. Leszögezte, hogy mindaz ami…

Részletek
Index – Belföld – Nyugati Fény: a kormány és a Tisza Párt közösen gátolja a magyar kémbotrány kivizs…

Index – Belföld – Nyugati Fény: a kormány és a Tisza Párt közösen gátolja a magyar kémbotrány kivizs…

A Tisza és a Fidesz közösen „gáncsolja el” a brüsszeli magyar kémbotrány kivizsgálását, a kormánynak kényes ügyekben együtt mozog a „jobboldal” – állítja a Nyugati Fény. A lap emlékeztet, hogy Magyar Péter brüsszeli hivatali idejére tehető a kémbotrány is, amelynek részletei októberben derültek ki.  Mint megírtuk, nemzetközi oknyomozó újságírók közös munkája után került nyilvánosságra, hogy…

Részletek