Gyurcsány Ferenc, Rákay Philip vagy Sulyok Tamás? – Szavazzon, kihez kötődik az év legabszurdabb pil…

Gyurcsány Ferenc, Rákay Philip vagy Sulyok Tamás? – Szavazzon, kihez kötődik az év legabszurdabb pil…

„Amikor sírva nevettünk vagy nevetve sírtunk” – nagyjából ezzel a gondolattal indítottuk el meglévő szavazásaink mellett az Abszurdum-kategóriát 2023-ban, szerencsénkre az elmúlt két évben szintén bőven volt miből válogatni ebben a kategóriában.  Hol maradt az öltöny?  2025 első hónapjait világszerte meghatározta, hogy hivatalba lépett Donald Trump amerikai elnök, aki már a kampánya alatt azzal haknizott,…

Részletek
sárgulhatnak az irigységtől az uniós nagyágyúk, Magyarország az élmezőnyben

sárgulhatnak az irigységtől az uniós nagyágyúk, Magyarország az élmezőnyben

A közgazdász rámutatott: miközben a magyar háztartások jelentős összegeket tesznek félre, számos uniós ország – példaként Romániát és Görögországot említette – többet költ, mint amennyit megkeres. Ezekben az államokban a lakosság tartósan hitelből él, a háztartási adósságállomány folyamatosan nő. Ezzel szemben itthon a megtakarítás stabilitást, mozgásteret és kiszámíthatóságot teremt, ami hosszú távon is erősíti a…

Részletek
Itthon és Brüsszelben is meg kell vívni a migrációs csatát

Itthon és Brüsszelben is meg kell vívni a migrációs csatát

„Fontos döntést hozott meg a héten Brüsszel, amikor kihirdette, hogy a migrációs paktum keretében jövő júliustól melyik tagországnak mennyi bevándorlót kellene befogadnia, vagy ha ezt nem teszi meg, mennyi pénz kellene fizetnie. A Bizottság több kategóriát is meghatározott, vannak olyan tagországok, amelyeknek nem, vagy csak részben kell illegális bevándorlókat átvállalniuk azzal az indokkal, hogy az…

Részletek
Új ópiumháború készül?

Új ópiumháború készül?

„Új ópiumháború készül?Ahogy évszázaddal ezelőtt, lassan korunkban is, a kábítószer-kereskedelmet egyes államok, illetve szinte már állami jogokkal felvértezett hatalmas vállalatok birtokolják. Ahogy annak idején a Brit Kelet-indiai Társaság, vagy a holland és francia társaságok, úgy manapság, elsősorban a tengeren túli monopolhelyzetben lévő társulások, hatalmas jövedelmet húznak a kábítószer liberalizálásból, ezért a piacok bővítése és a…

Részletek
Veres János szerint felesleges a szankciók alóli mentesség, de Faktum tételesen megcáfolta a korábbi minisztert

Veres János szerint felesleges a szankciók alóli mentesség, de Faktum tételesen megcáfolta a korábbi minisztert

A harmadik érvnél Veres már nem a nemzetközi piacokra, hanem a hazai adópolitikára hivatkozik. Szerinte az üzemanyagárak drasztikus emelkedése azért sem következhetne be, mert az ár több mint felét kitevő adótartalom a kormány kezében van, így bármilyen piaci sokk kompenzálható lenne. „Jelenleg az üzemanyagnak az árában, amit mi fogyasztók fizetünk, az adótartalom több mint 50%….

Részletek
Fontos döntéseket hozott az Országgyűlés

Fontos döntéseket hozott az Országgyűlés

A jogszabály egyebek mellett átvezeti a magyar jogba az emberkereskedelem elleni fellépésről szóló EU-s irányelvet, amely a béranyaságot, a kényszerházasságot és a jogellenes örökbefogadást is emberkereskedelemnek minősíti.A képviselők elfogadták a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény módosítását.A jogszabály új jogintézményként vezeti be az egyszerűsített nemzetbiztonsági ellenőrzést. Ezt olyan munkakörökben dolgozók esetében lehet lefolytatni, amelyek jogellenes befolyásolási szándéknak, leplezett…

Részletek
munkacsoport lép fel a jövőben Magyar Péterék programja ellen

munkacsoport lép fel a jövőben Magyar Péterék programja ellen

A baloldal úgy gondolkodik, hogy előbb elszed mindent, és utána adogat ezt-azt vissza, míg a társadalommal szembeni felelősség vállalás a jobboldalra jellemző” – magyarázta az egykori tárcavezető.Ezért veszélyes a magas adópolitika a gazdaságraPásztor Szabolcs, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója arra a kérdésre válaszolt, hogy a magas adópolitika miért veszélyes a gazdaságra. „Alapvetően 20 évvel ezelőtt…

Részletek
Lázár János Nagy-Magyarország térképen mutatta be az útfejlesztéseket (VIDEÓ)

Lázár János Nagy-Magyarország térképen mutatta be az útfejlesztéseket (VIDEÓ)

A tervek szerint 2030 végére készülhet el az M87-es gyorsforgalmi út Szombathelyről Kőszegre, illetve az országhatárig vezető 16,3 kilométeres szakasza, és ehhez illeszkedve 15,8 kilométernyi országos kezelésben lévő alsóbbrendű út felújítása, valamint néhány kilométernyi új út építése – mondta az Építési és Közlekedési Minisztérium helyettes államtitkára egy lakossági fórumon a Vas vármegyei Gencsapátiban szerdán.A hírt…

Részletek
kamerák elé állt Szijjártó, majd ország-világ előtt leégette a brüsszeli elitet (VIDEÓ)

kamerák elé állt Szijjártó, majd ország-világ előtt leégette a brüsszeli elitet (VIDEÓ)

amelyet Magyarország meg fog támadni az Európai Bíróságon, még ha ott nem is várható korrekt eljárás. Úgy vélekedett, hogy az intézkedést jogi csalással fogadják el, ráadásul a mögötte álló érvelés is badarság, mert ez a diktátum nem szolgálná a diverzifikációt, óriási áremelkedéshez vezetne és monopolhelyzetet teremtene.„Harcolni fogunk ezen döntés ellen, amely nagyon rossz hatással lenne…

Részletek
Miért Magyarország a „józan ész oázisa”? – A University of Austin dékánja minden kérdést tisztába tett (VIDEÓ)

Miért Magyarország a „józan ész oázisa”? – A University of Austin dékánja minden kérdést tisztába tett (VIDEÓ)

Miért Magyarország a „józan ész oázisa”, és hogyan indult innen az a projekt, amely ma az amerikai konzervatív akadémiai megújulás egyik központja?Patrick Grey, a The University of Austin bölcsészettudományi dékánja arról beszélt, hogyan adott számára erőt az MCC-nél töltött egy év. A woke-nyomás, a kultúrharc és a nyugati egyetemek válsága helyett arról beszéltünk, hogyan lehet…

Részletek