Kifizették a német prémium autót, de nem kapták meg a kocsit, egy benzinkúton kirángatták az eladót a járműből, majd elhajtottak

Kifizették a német prémium autót, de nem kapták meg a kocsit, egy benzinkúton kirángatták az eladót a járműből, majd elhajtottak

Kifizette a megvásárolt német prémium autó árát az eladónak egy idősebb moldáv férfi, mégsem kapta meg a járművet. Mivel a kifizetett pénzt sem kapta vissza, ezért egy társa segítségével kirángatta a kocsiból az eladót egy benzinkútnál, majd elhajtott az így megszerzett drága gépjárművel. A Marcali Járási Ügyészség csoportosan elkövetett önbíráskodás bűntette és más bűncselekmény miatt…

Részletek
Három héten belül másodszor tűnt el egy kisfiú Budapesten – nagy erőkkel keresik

Három héten belül másodszor tűnt el egy kisfiú Budapesten – nagy erőkkel keresik

Eltűnt egy 13 éves kisfiú Budapesten. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint Kozák Szántínó kedden november 26-án nem tért vissza a XV. kerületi tartózkodási helyére, és azóta is ismeretlen helyen tartózkodik. A gyerek már nem először tűnt el ebben a hónapban. Három héttel ezelőtt szintén nagy erőkkel keresték a rendőrök miután nem ment vissza a lakhelyére….

Részletek
Száraz idő lesz ma, némi napsütéssel

Száraz idő lesz ma, némi napsütéssel

A Dunántúlon egyre több felhő képződik, közben a kelet, délkelet felől fölénk nyúló vastagabb felhőzet lassan szakadozik, és a legtöbb helyen hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, de maradnak tartósan borult tájak is. Csapadék nem valószínű. Az északi szelet a Dunántúlon erős, néhol viharos lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 7 fok között alakul. Késő…

Részletek
A villamossínekre esett, és meghalt egy férfi Újpesten

A villamossínekre esett, és meghalt egy férfi Újpesten

Szerda délután meghalt egy férfi a Szent István téri villamosmegállóban, Újpesten – közölte lapunk kérdésére a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A férfi a BRFK tájékoztatása szerint a sínre esett, a kiérkező járőrök azonnal megkezdték az újraélesztését, amit „a mentősök emelt szinten folytattak”, de a szakszerű ellátás ellenére az életét már nem sikerült megmenteni. Az eset során idegenkezűségre,…

Részletek
Orbán generációváltást jelentett be a Fideszben

Orbán generációváltást jelentett be a Fideszben

Zalaegerszegen tett látogatást kedden Orbán Viktor miniszterelnök, aki ebből az alkalomból interjút adott a zaol.hu megyei hírportálnak. A lap főszerkesztője által jegyzett interjú szerda délután jelent meg. Bár a Fidesz egyelőre nem jelentette be a jövő évi országgyűlési választásokon induló képviselőjelöltjeit, egyre több, helyben beágyazott fideszes képviselőről derül ki, hogy egyéniben már nem indul. A…

Részletek
Lázár közölte, a MÁV megkapta a 1 milliárd eurós fejlesztési hitelt, amiről háromszor állította, hogy a Tisza miatt nem adják oda

Lázár közölte, a MÁV megkapta a 1 milliárd eurós fejlesztési hitelt, amiről háromszor állította, hogy a Tisza miatt nem adják oda

Befogadta az Európai Beruházási Bank azt a magyarországi hitelkérelmet, amelynek eredményeképpen 1000 km vasúti pálya felújítására költene hitelből a MÁV – jelentette be Lázár János építési és közlekedési miniszter, aki korábban három különböző alkalommal jelentette be, hogy a Tisza Párt miatt nem jut hozzá a fejlesztési forráshoz az állami vasút. A miniszter első alkalommal július…

Részletek
Ákos legyőzte Krasznahorkai Lászlót, Bayer Zsolt pedig Hont Andrást a Mandiner-díjátadón

Ákos legyőzte Krasznahorkai Lászlót, Bayer Zsolt pedig Hont Andrást a Mandiner-díjátadón

Szerda este kiosztották a Mandiner-díjakat „az év legkiemelkedőbb személyiségeinek és vállalkozásainak”. Habár az év kulturális személyisége kategóriában jelölték Krasznahorkai Lászlót is, az írónak tovább kell várnia a Mandiner-díjra, mint a Nobelre, ugyanis Kovács Ákos ezúttal jobbnak bizonyult. Az énekes életéről szóló dokumentumfilm ősszel jelent meg, kritikánk itt olvasható. Az év újságírója címért az ÖT állandó…

Részletek
Orbán generációváltást jelentett be a Fideszben

A nap legfontosabb hírei – 2026. november 26.

Orbán Viktor konvoja balesetezett – itt vannak a részletek Mit lépnek a bankok, miután a kormány az extraadóval visszaveszi tőlük, amit az Otthon Starttal kaptak? Nem engedte leszállni Szijjártó Péter honvédségi gépét Bosznia-Hercegovina védelmi minisztere Feljelentette Hadházy Ákost Zalaegerszeg fideszes polgármestere Leszavazták Tüttő Katát, továbbra sincs főpolgármester-helyettes Budapesten Kósa Lajos nem indul egyéniben 2026-ban Orbán…

Részletek
„Vagy a fos megy ki az oldalra, vagy mi az ajtón” – írta a Totalcar főszerkesztője, miután a Tisza állítólagos adóemelési terveiről jelent meg cikk az újságban

„Vagy a fos megy ki az oldalra, vagy mi az ajtón” – írta a Totalcar főszerkesztője, miután a Tisza állítólagos adóemelési terveiről jelent meg cikk az újságban

A saját újsága ellen kelt ki a Totalcar főszerkesztője, Hamvas Tamás, miután a Tisza vélelmezett adóemelési terveiről közöltek cikket, vette észre a HVG. A Totalcar az Indexet is kiadó Indiamedia portfóliójához tartozik, amely fele részben Vaszily Miklós, a Mészáros Lőrinchez sorolt, kormányközeli TV2 elnök-vezérigazgatójának tulajdona. Az újságot egy éve főszerkesztő Hamvast a lap korábbi munkatársa,…

Részletek
Ekkor mutatják be a Tisza Párt végleges jelöltjeit

Ekkor mutatják be a Tisza Párt végleges jelöltjeit

Pénteken este 6 és 9 óra között, egy választási műsor keretei között mutatják majd be a Tisza Párt egyéni országgyűlési képviselőjelöltjeit – jelentette be Magyar Péter pártelnök szerdán Komáromban. A Tisza november 17-én mutatta be, hogy kik szálltak ringbe az első körös hármas versenyben. Kedden a szavazás eredményének ismertetése után ez a lista szűkült le…

Részletek