Nem kispártoknak való vidék ez
Olyan kevés pártlogó lehet áprilisban a szavazólapokon, mint korábban soha. A Tisza mellett a kisebb…
Olyan kevés pártlogó lehet áprilisban a szavazólapokon, mint korábban soha. A Tisza mellett a kisebb…
Csepelen folytatódott a Lázárinfó, ami meglepő forudlatokat is tartogatott. Ugyanis a helyszínen megjelent Komjáthi Imre,…
Rég nem látott fideszes és szocialista összeborulás történt Csepelen. Az MSZP elnöke, Komjáthi Imre ugyanis…
„A Fidesz kampánycsapata elkövetett egy hatalmas hibát. Nem védték le időben a Biztos választás nevet…
A Tisza Párt mellett a Demokratikus Koalíció (DK), az MSZP, a Jobbik és a Mi…
Szerinte „ott kezdődik a valódi veszély”, ahol az emberi méltóságot megtapossák. Azt írta: „Én nem…
Kéri László az elmúlt időszakban több kijelentésével is felhívta magára a figyelmet. Augusztusban többek között…
Feltámadt a baloldali panoptikum, és minden erejét összeszedve egy utolsó támadásra indult Orbán Viktor ellen….
„Maguk a bűnözők. Senkik, pedofilvédő, gyerekbántalmazó szörnykormány” – vágta a kormánytagok fejéhez a parlamentben Szabó…
Egykori elvtársa és harcostársa Gréczy Zsolt a Facebook oldalán esett neki a hajdani cenzorasszonynak:»Nyilatkozott az…