A NATO-főtitkár hátba szúrta a béketárgyalásokat
Mark Rutte NATO-főtitkár „gyakorlatilag hátba szúrta a béketárgyalásokat” azzal, hogy azt nyilatkozta, hogy a NATO…
Mark Rutte NATO-főtitkár „gyakorlatilag hátba szúrta a béketárgyalásokat” azzal, hogy azt nyilatkozta, hogy a NATO…
Másfél órás repülés után kezdett süllyedni Litvánia felett a légierő Kecskemétről indult Airbus A319-ese, hogy…
Taktikai atomcsapás a nagyvárosokra, és a páncélos ékek megindulnak Nyugatra, hogy egy hét alatt elérjék…
„Ne támadják a szuverenitásunkat! Erre határozottan felszólítjuk az ukránokat. Egyúttal pedig a mai tanácsülésen is…
Magyarország külpolitikai irányultsága az elmúlt években a hazai közélet egyik központi kérdésévé vált. A vitát…
A Honvédelmi miniszter közlése szerint a Magyar Honvédség immár negyedik alkalommal vette át a balti…
Gulyás Gergely azzal kezdte a Kormányinfót, hogy Budapest baloldali-liberális vezetését kritizálta, mondván, hat év alatt…
Sulyok Tamás a horvát államfő hivatalos magyarországi látogatásán arról beszélt, hogy Horvátország Magyarország egyik legfontosabb…
A projekt akkor indulhat el, ha megkapja az amerikai kongresszus jóváhagyását.A tárgyalások során – mint…
A német Rheinmetall után jelentős kapacitásokat hoz Magyarországra a svájci Saltech is – írja a…