Régi baloldali aktivista Magyar Péter egyik tatabányai előválasztási jelöltje.

Régi baloldali aktivista Magyar Péter egyik tatabányai előválasztási jelöltje.

A tatabányai választókerület egyik tiszás jelöltaspiránsa, Cseke Gyuláné pénzügyi tanácsadóként és vállalkozóként hivatkozik magára hivatalos bemutatkozásában, a Facebook-oldalán ugyanakkor a DK-s vezetésű Tatabánya polgármesteri hivatalát nevezte meg munkahelyként. Cseke Gyuláné egy igazi baloldali politikusjelölt, aki már 2014-ben a baloldal mellett kampányolt, amikor megosztotta az MSZP aláírásgyűjtésre buzdító posztját – vette észre a Magyar Nemzet. Cseke…

Részletek
Fenyegetések, patkányozás – a Tisza pártnál úgy tűnik, a kérdéseket sem szeretik

Fenyegetések, patkányozás – a Tisza pártnál úgy tűnik, a kérdéseket sem szeretik

Egyre szélsőségesebb, türelmetlenebb és agresszívabb hangok jelennek meg a Tisza párt körül – írja a Magyar Nemzet.  Sajátos stílus a Tisza háza táján – fenyegetés, gyalázkodásFotó: Youtube/M1 Halálos fenyegetőzés is előfordult. Ebből Rónai Egonnak, az ATV műsorvezetőjének is kijutott  az  Orbán Viktor kormányfővel készített interjúja után.  A csatorna jelezte, hogy minden halálos fenyegetés ügyében feljelentést…

Részletek
Tisza Párt: lefagyott a rendszer

Tisza Párt: lefagyott a rendszer

A párt előválasztási rendszere köhög, háborognak a szimpatizánsok. Úgy tűnik, sokan nem tudnak regisztrálni, enélkül pedig lehetetlen a szavazás – írta a Magyar Nemzet szombaton. Regisztrációs probléma léphetett fel a Tisza Párt előválasztási rendszerében, amiről felháborodott panasz érkezett a párt közösségi oldalára. Magyar Péter a Tisza Párt vezetőjeFotó: Havran Zoltán – Magyar Nemzet Azt írja…

Részletek
Karácsonyi ajándékokat visz a kárpátaljai gyerekeknek a magyar orvosmisszió

Karácsonyi ajándékokat visz a kárpátaljai gyerekeknek a magyar orvosmisszió

A MedSpot csapata decemberi ukrajnai misszióján az orvosi ellátás, egészségügyi szűrés és pszichológiai támogatás mellett karácsonyi meglepetésekkel szeretné könnyebbé tenni a kárpátaljai régió magyarlakta településein élő gyermekek és családok napjait. Az alapítvány december 6-ig várja az ajándékadományokat, amelyeket az önkéntes orvosok karácsony előtti missziójukkor visznek el Kárpátaljára. Azt, hogy pontosan milyen ajándékokat várnak és hogyan,…

Részletek
Orbán Viktor: Európa előtt két út áll

Orbán Viktor: Európa előtt két út áll

Európa előtt két út áll, az orosz-ukrán háború és vele egész Európa sorsfordító pillanathoz érkezett – írta Orbán Viktor szombaton. Orbán Viktor: Európa előtt két út állFotó: Facebbok/Orbán Viktor Orbán Viktor a sorsfordító pillanatról A miniszterelnök felhívta a figyelmet arra, hogy Európa előtt két lehetőség van: vagy visszafordul a zsákutcából és végre egész Európa beállhat Trump…

Részletek
Halálos fenyegetéseket kapott az ATV műsorvezetője az Orbán-interjú miatt

Halálos fenyegetéseket kapott az ATV műsorvezetője az Orbán-interjú miatt

„Az, hogy a közösségi médiában a legszélsőségesebb pozitív és negatív reakciók jönnek, mára már a munkánk részévé vált. Itt a mennyiség az, ami kiugró” – mondta Rónai Egon még a múlt héten, a helyzet azonban azóta elfajult. Az ATV közleménye szerint  a műsorvezető-szerkesztő nemcsak a közösségi oldalán, hanem nyilvánosan is kapott halálos fenyegetéseket.  Orbán Viktor…

Részletek
Kísért a múlt – a Tisza előválasztása valójában Tolnában is csak a szocialista káderek visszatérése

Kísért a múlt – a Tisza előválasztása valójában Tolnában is csak a szocialista káderek visszatérése

Magyar Péter hónapok óta hirdeti, hogy a Tisza Párt szakít a régi baloldallal, és egy friss, független ellenzéki erőt épít. Ehhez képest a hétfőn bemutatott jelöltaspiránsok listája Tolna vármegyében éppen az ellenkezőjét bizonyítja, mivel a pálya két választókerületben is látványosan a szocialisták felé lejt – írja a Magyar Nemzet. A Tisza Párt „új ellenzéki erőt”…

Részletek
Szalay-Bobrovniczky: Ma érdemes lesz az eget figyelni!

Szalay-Bobrovniczky: Ma érdemes lesz az eget figyelni!

Szalay-Bobrovniczky Kristóf, honvédelmi miniszter azzal kezdte bejegyzését, hogy aki nem láétta még a Sárkányok Kabul felett című filmet, annak már csak azért is érdemes megnézni, mert szerepel benne a KC 390-es szállító repülőgép, ugyanaz a típus érkezik Portugália érintésével Brazíliából Magyarországra. Szalay-Bobrovniczky: Ez a Magyar Honvédség nagy képességnövekedését jelentiÚjonnan megalakult ejtőernyős század katonái ejtőernyős ugrást…

Részletek
Nagy István: Döbbenetes, hogy a franciák az embereket már a háborús áldozatokra készítik fel

Nagy István: Döbbenetes, hogy a franciák az embereket már a háborús áldozatokra készítik fel

Nagy István agrárminiszter a közösségi oldalán osztotta meg azt a felvételt, amelyben a francia vezérkari főnök meglepő nyíltsággal beszél a háborús felkészülésről és a várhatóan majd a háborúval járó emberveszteségekről. A magyar agrárminiszter megdöbbenéssel reagált arra a videóra, amelyben Franciaország vezérkari főnöke arról beszél, a franciáknak el kell fogadniuk, hogy „elveszíthetik fiaikat” egy közelgő háborúban…

Részletek
Kocsis Máté az online gyűlöletről: Elmegy az ember kedve az egésztől

Kocsis Máté az online gyűlöletről: Elmegy az ember kedve az egésztől

Kocsis Máté legújabb Facebook-videójában arról beszélt, hogy a magyar online közegben tapasztalható indulatok szerinte egyre súlyosabbak. A politikus azt mondta, a baloldali szavazók frusztráltak és dühösek, ez pedig az internetes kommentfolyamokon is látszik. Szerinte a jobboldali, polgári neveltetésű emberek gyakran inkább visszahúzódnak, mert „ami megy a kommentelők között, attól elmegy az ember kedve az egésztől”….

Részletek